Ugyan az előzetes adatok alapján is arra lehetett számítani, hogy az idei év kiváló lesz a romániai mezőgazdaság egésze szempontjából, a hivatalos statisztikák még rekordtermésről szóló várakozások ellenére is tudtak pozitív meglepetést okozni. A Mezőgazdasági Minisztérium statisztikái szerint 11,1 millió tonna búzát termesztettek Romániában úgy, hogy az adatok augusztus 9-i összesítésének pillanatában még 73 ezer hektárnyi búza várt aratásra.

A Transindex.ro Pénzcsinálók portálja írta meg, hogy a román Mezőgazdasági Minisztériumra hivatkozva az Economica.net gazdasági portál arról számol be, hogy nem csak a megtermelt búzamennyiség, hanem az átlagos hektáronkénti terméshozam alapján is rekord dőlt idén. A korábbi, 2017-ben elért 4,888 tonna/hektár átlagos termésmennyiséget idén körülbelül 5, 384 tonna/hektárra sikerült javítani az aratás befejezése előtt. Azok a gazdák is jól jártak, akik az árpára fogadtak 2021-ben. A mezőgazdasági tárca szerint 336 040 hektáron (az árpával elvetett földterületek 99,36 százalékán) 1,88 millió tonna árpa termett ebben az évben. Az átlagos hektáronkénti terméshozam itt is rendkívül jól mutat, 5,603 tonna/hektár. Ezzel egy 2010 óta fennálló rekordot sikerült megdönteni.

Jól sikerült a 2021-es szezon a romániai mezőgazdaság számára
Jól sikerült a 2021-es szezon a romániai mezőgazdaság számára

A romániai mezőgazdaság jó teljesítménye még a lej árfolyamát is erősítette

A jó gabonatermés Mugur Isărescu jegybankelnök nyilatkozata szerint még a lej euróval szembeni erősödéséhez is hozzájárult. Úgy vélte, hogy a román fizetőeszköz időszakos erősödésének az a magyarázata, hogy idén jó volt a gabonatermés, amiből a kereskedők nagy mennyiséget vásárolnak fel. Ehhez lejre van szükségük, ezért valutát adnak el és növelik a piacon az eurókínálatot. Ehhez a jelenséghez a székelyföldi gazdák nyilvánvalóan nagyon korlátozott mértékben járulhattak hozzá. Egyrészt azért, mert Hargita és Kovászna megyékben a Kárpátokon túli megyékhez viszonyítva kisebb késéssel történt a betakarítás, másrészt, a két székely megye nem a gabonatermelésben számít jelentős szereplőnek.

Hogyan teljesített Székelyföld?

Hargita megyében például augusztus közepén az őszi vetésnek körülbelül csak a felét takarították be - mondta Romfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. A szakember a terméshozamokkal kapcsolatban elmondta, hogy a jobb parcellákon a búza terméshozama Hargita megyében is eléri az országos szinten emlegetett 5,3-5,4 tonna/hektárt. Azt is látni kell viszont, hogy több zónában is a rövid idő alatt leeső jelentős csapadékmennyiség miatt bizonyos ideig állt a víz a földeken, ami nyilvánvalóan komoly károkat okozott a gazdáknak.

Horváth Imola, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságon belül működő agrárszaktanácsadási osztály vezetője elmondta, hogy az igazgatósághoz beérkező adatok alapján az körvonalazódott, hogy Háromszéken a búza és az árpa esetén is meghaladják 4 tonna feletti hektáronkénti terméshozamot. Ez szerinte jónak számít, különösképp azt is figyelembe véve, hogy a klimatikus adottságok miatt nem elsősorban a gabonafélék jelentik a megye fő mezőgazdasági profilját. "Gabonatermesztésben Kovászna megye ugyan nem egy jelentős szereplő, de örülhetünk azon gazdák sikereinek, akik a gabonatermesztést a vetésforgóba beillesztik" - tette hozzá Horváth Imola.

A burgonyaterméssel gond lehet, de a termelők legalább magasabb árra számítanak

A székelyföldi növénytermesztés szempontjából sokkal lényegesebb, hogy mi történik a burgonya piacán. A székely pityókának ugyanis az előző évben nagyon alacsony volt az ára, az inflációs jelentésekben is folyamatosan azon alapélelmiszerek között tartották számon, amelyeknek a leginkább csökkent a kilogrammonkénti értéke. Romfeld Zsolt szerint még a tavaszi időszakban is nagyon sok termelő kénytelen volt 50 banis (30 forint) áron túladni rajta, miközben az önköltségi ár körülbelül 70 bani (nagyjából 50 forint) környékén alakult volna. A jó termés így elvileg különösen jól jönne idén a termelőknek, az időjárási körülmények viszont jelenleg nem ideálisak. 

A háromszéki termelők is arra panaszkodnak, hogy "szenved a hőségtől a burgonya" - mutatott rá Horváth Imola is, aki a termelőkkel folytatott beszélgetései alapján azt is elmondta, hogy valószínűleg idén kevesebb burgonya terem, és várhatóan méretben is kisebbek lesznek. Elmondta ugyanakkor, hogy a háromszéki gazdák éppen a gyengébb termés miatt számítanak idén magasabb árra, hiszen az apróbb gumóméret miatt kevesebb lehet az étkezési burgonya mennyisége. A termelők tehát abban reménykednek, hogy a kisebb kínálat miatt idén növekedhet az étkezésre szánt pityóka ára.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás