A nyereség kezd kikopni az ágazatból, a tejtermeléshez, fejlesztéshez szükséges anyagok, berendezések egytől egyig nagyobb mértékben drágultak, mint amennyivel a bevételek növekedhettek. Ráadásul miközben egy év alatt alig 1-2%-ot emelkedett a nyers tej felvásárlási átlagára, a forint 9-10%-ot veszített értékéből az euróhoz képest. Nagyjából ez a két tény indokolja a tejtermelők félelmét, illetve az utóbbi időben megfogalmazott aggodalmaikat.

És erre az aggodalomra alapos okuk van – derül ki a szabadfold.hu írásából. Fontos feladat lenne az ágazatban a termelőktől a kiskereskedőkig, a nyers tejtől a késztermékig meglévő szerkezeti költségproblémák rendezése. Az, hogy ekkorára nyílik a költségolló, már középtávon is elviselhetetlen terheket ró az ágazat szereplőire.

A nyereség kezd kikopni az ágazatból
A nyereség kezd kikopni az ágazatból (Fotó: Pixabay)

15-18 százaléknyi pluszköltség

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felmérést készített tejtermelő és -feldolgozó küldötteinek körében. Kiderült, hogy a költségek folyamatosan emelkedtek: a tejtermelőknél és -feldolgozóknál egy év alatt átlagosan 15-18%-kal!

A járványhelyzet az ágazat minden szereplőjénél jelentős mértékben megnövelte a higiéniai költségeket. Tavaly komoly problémát jelentett az is, hogy – egy normál évhez képest – sok esetben a kesztyűk, a maszkok és a fertőtlenítőszerek beszerzésére csak többszörös áron nyílt lehetőség, míg mára a jelentős többletfelhasználás okoz költségnövekedést.

Betett a harmatgyenge forint is

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a forint/euró árfolyam 2019. december (330) és 2021. január (359) között mintegy 9%-kal növekedett. Ez elsősorban az energia, a vásárolt takarmány és a csomagolóanyag árában okoz jelentős költségemelkedést.

A gabona-, a fehérje- és olajosnövény-árak többéves csúcson járnak. Az okok között lehet Kína erős kereslete, az oroszok exportkorlátozása, a szárazság miatt lecsökkent francia és ukrán termésmennyiség. A mostani szója- és kukoricatermés is kisebbre várható a dél-amerikai országokban.

Az ágazat felgyorsult termelői és feldolgozói fejlesztéseit is veszélyezteti, ha nem történik változás
Az ágazat felgyorsult termelői és feldolgozói fejlesztéseit is veszélyezteti, ha
nem történik változás (Fotó: Pixabay)

A hazai búza- és kukoricaárak 25-30%-kal emelkedtek, a szójadarát szintén mintegy harmadával drágábban lehetett importálni. A tejtermelésben és -feldolgozásban a felhasznált anyagok költsége emelkedik, így a termelők és feldolgozók képtelenek a hatékonyságukat, a termelékenységüket, illetve az automatizálást a jelenleginél gyorsabb ütemben növelni.

Rendezni kell a szerkezeti költségproblémákat!

Az ágazat felgyorsult termelői és feldolgozói fejlesztéseit is veszélyezteti, ha nem történik változás. Mindezért fontos feladat lenne az ágazatban a termelőktől a kiskereskedőkig, a nyers tejtől a késztermékig meglévő szerkezeti költségproblémák rendezése. Az, hogy ekkorára nyílik a költségolló, már középtávon is elviselhetetlen terheket ró az ágazat szereplőire.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás