Innovatív űrkertészeti fejlesztést és tudományos kísérletet végeznek a Debreceni Egyetem (DE) szakemberei HUNOR-Magyar Űrhajós Program keretében futó VEGBOX TS elnevezésű kutatás során. Amennyiben sikerrel zárul a projekt, akár magyar paprikát is termeszthetnek az űrben – írta a kutatást bemutató tájékoztató. A kutatásban a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) szakemberei több innovatív űrkertészeti fejlesztést és tudományos kísérletet végeznek.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettes, az űrkutatási program vezetője kiemelte, hogy az egyetemen már a 70-es években is voltak olyan programok, amelyek az űrbe juttatott és visszaérkezett minták földi feldolgozásával foglalkoztak. Az egyetem számolt be a részletekről. 

Az agrárkar több évtizedes nemesítési programja most eljutott oda, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (International Space Station) a DE által kinemesített paprikát tesztelhetnek, hogy mennyire alkalmas az űrbéli termesztésre – mondta a programot bemutató sajtótájékoztatón Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese -  - Fotó: Unideb.hu
Az agrárkar több évtizedes nemesítési programja most eljutott oda, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (International Space Station) a DE által kinemesített paprikát tesztelhetnek, hogy mennyire alkalmas az űrbéli termesztésre – mondta a programot bemutató sajtótájékoztatón Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese - - Fotó: Unideb.hu

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán évtizedek óta zajlik egy nemesítési program, amelynek eredményeként a Nemzetközi Űrállomáson termesztik majd az egyetemen kinemesített paprikát, tesztelve, hogy mennyire alkalmas az űrben termesztésre. A nemesítési program központja egy biotechnológiai alapokon működő üvegház, a Biodrome, ahol zárt technológiák között termelnek paprikákat – ezek közül kerülnek ki azok a növények, amelyek az űrbe kerülhetnek.

Zárt rendszerű növénytermesztés

Veres Szilvia tudományos dékánhelyettes elmondta, hogy az egyetem agrárkara egy űrélelmezés csoporttal volt részese a DE-SPACE Űrprogramnak, amelyben számos növénytermesztéshez kapcsolódó kutatást végeztek. Kitért arra, hogy a termesztés alapvetően külső területeken folyt eddig, de az űrkutatási programban lehetőség nyílt a komplex kutatási infrastruktúrát és humánerőforrást a zártrendszerű növénytermesztésben tesztelni.

Beszélt arról is, hogy szeretnék bevonni a kutatásokba a szakemberek széles körét: fizikusokat, biológusokat, illetve orvosokat.

A magyar űrpaprika minden része hasznosítható

Fári Miklós, a kutatás koordinátora, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa kiemelte: a program elsődleges célja az volt, hogy olyan paprikát nemesítsenek, amely űrkörülmények között, mikrogravitációban, vagy akár zéró gravitációban is képes fejlődni. Fontosnak nevezte, hogy a magyar űrpaprika minden része hasznosítható: levelei is alkalmasak az emberi fogyasztásra, szárával pedig rovarokat tudnak táplálni.

Fári Miklós, a kutatás koordinátora, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa kiemelte: a program elsődleges célja az volt, hogy olyan paprikát nemesítsenek, amely űrkörülmények között, mikrogravitációban, vagy akár zéró gravitációban is képes fejlődni - Fotó: Unideb.hu
Fári Miklós, a kutatás koordinátora, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa kiemelte: a program elsődleges célja az volt, hogy olyan paprikát nemesítsenek, amely űrkörülmények között, mikrogravitációban, vagy akár zéró gravitációban is képes fejlődni - Fotó: Unideb.hu

További új fejlesztések várhatóak

Fári Miklós beszámolt továbbá arról, a VEGBOX TS programban a szakemberek új űrnövénynevelő kísérleti eszköz fejlesztésén is dolgoznak, amely a mikro gravitációban speciális, integrált körforgásos rendszerű növénytermesztési technikák kidolgozását megalapozhatják. A projekt része mindezeken túl vetőmag-előkezelési, palántanevelési és termesztési technológiák tesztelése, valamint űrbiológiai feldolgozásra alkalmas zöld biomassza-termesztés fejlesztése is. Ezen a területen további űrnövény-jelöltek kutatását is végzik a debreceni szakemberek, például hazai nemesítésű különleges lucernával, óriás fűfélékkel, illetve különleges bioaktív anyagokat előállító bársonyka fajtákkal.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás