A hulladékok újrahasznosítása és az alternatív energiaforrások kérdésköre kiemelten szerepel a környezetvédelmi célok között, melyek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatási területeinek fókuszában is erősen jelen vannak. A MATE Műszaki Intézet Épületgépészeti és Energetikai Tanszék két kutatója, Dr. Tóth László professzor emeritus és Dr. Schrempf Norbert PhD egyetemi docens ismertette a megújuló energiaforrások típusait, azok térnyerését és a bennük rejlő lehetőségeket.

A szakértők a MATE weboldalán írták meg, hogy ma Magyarországon a legnagyobb volumenben a napenergia áll rendelkezésre, mely villamos és hőenergia előállítására is alkalmas. Az utóbbi években jelentős kapacitások épültek ki, és ma ~1700 MW áll rendelkezésre. Ennek jelentősebb része 500 kW-nál nagyobb kapacitással rendelkező telepeken van. Sajnos jelentős részük a mezőgazdaság számára is hasznosítható területeken valósult meg – írták.

Sok lehetőség hever parlagon a magyar alternatív energiaforrások területén
Sok lehetőség hever parlagon a magyar alternatív energiaforrások területén

Az alternatív energiaforrások helyszínei

Nem szabad vitatni, hogy Európában a napenergia hasznosítása elsősorban az urbánus területekhez kötődik, célszerűen lakóházak, közösségi építmények, ipari csarnokok és kereskedelmi létesítmények tetőszerkezetein a leginkább gazdaságosak. Hazánkban a jövőben elsősorban a mezőgazdaság számára nem hasznosítható területekre kellene koncentrálni. A PV napenergia kiegyenlítése meglehetősen költséges, hiszen összesen 2000 óra a rendelkezésre álló idő éves szinten, melyből a csúcs idejű időszak 700-800 üzemóra. Ebben az időszakban nagy mennyiségű energia termelődik, amely közvetlen felhasználást nem tesz lehetővé, a hálózati kiegyenlítés miatt feltétlenül szükséges a tárolása, átalakítása.

A szél ereje

Jelentős mennyiségben áll rendelkezésre szélenergia. Erre Magyarország területének 40-50 százaléka kiválóan alkalmas. A napenergiával ellentétben nem az urbánus területekre, hanem településektől legalább 1 kilométeres távolságban lévő mezőgazdasági művelés alatt álló területekre telepíthetők. Külön területet minimális mértékben igényelnek. A területeken lévő gazdasági úthálózatot (dűlőutak) használják, amely a gazdálkodás szempontjából előnyös is, hiszen az üzemmenetük miatt ezeket az utakat a gazdálkodók részére is minden időszakban elérhetővé teszik, megfelelő állapotban tartják. A mezőgazdálkodásra nincsenek káros hatással. Az élővilágra gyakorolt hatásuk jelentéktelen. A sokat emlegetett madár mortalitás elenyésző a közlekedéshez és a magasházak okozta ütközésekhez, továbbá a macskák és a mérgezések által elpusztított madarakhoz viszonyítva. Ezekhez viszonyítva 0,02 százalék írható a szélerőművek számlájára. A napenergiánál a szél energetikai szempontból jóval előnyösebb, hiszen a szélerőművek évi 6000-6500 órában működőképesek, teljes kapacitásra vetítve hazai viszonyok között 2200-2300 órát működnek. A napenergiához viszonyítva a kiszabályozási kapacitási igényük legfeljebb 50 százalék.

A geotermikus energia

Magyarországon kiemelten jelentős mennyiségben áll rendelkezésre a geotermikus energia, amelynek a világátlagnál sokkal kedvezőbb az elérhetősége, hiszen a földkéreg jóval sekélyebb, s ennek következtében a geotermális gradiens 5,0oC/100m (a világátlag 3,0oC/100m), de a hőáramsűrűség is közel kétszerese a világátlagnak (100mW/m2). Kétféle kitermelési mód terjedt el. A legnagyobb volument a konvektív kitermelés jelenti, amelynél a geotermikus hőenergiát a föld felszínére hozott termálvízből nyerjük és fűtési célokra használjuk (lakóházak, ipari létesítmények, de főként növényházak temperálására). Magyarországon a geotermikus energia az ország nagy területén rendelkezésre áll, de a felhasznált víz csak kevés helyen pótlódik folyamatosan a csapadékvízből. Legnagyobb részt az évmilliárdokkal korábban, a földkéregben maradt víz mennyisége jelenti. A termelés csak úgy fenntartható, ha folyamatos visszacsatolás történik, tehát a kitermelt vízből kivesszük a hőt és alacsonyabb hőmérsékleten a termelő réteg közelében visszasajtoljuk. Itt ismételten felmelegedve kitermelhetővé válik, így tehát emberi mértékkel mérve végtelenségig fenntartható lesz – írták a szakértők.

A másik eljárás az úgynevezett konduktív út, amikor zárt szondát alkalmazunk és a talaj felső 100-150 méteres rétegéből nyerjük ki a folyamatosan pótlódó hőenergiát. Ez az úgynevezett hőszivattyúzás. Valójában kétirányú folyamat: a hő kinyerhető és télen fűtésre felhasználható.

A nyári időszakban a hőszivattyúval a hővel terhelt létesítményből nyerjük ki a hőt és a talajba szivattyúzzuk. A két irány előnyös is, mert a későbbi kitermelésig a hőt a talajban tároljuk. A hőszivattyúzás transzformációs hatása igen előnyös: 1,0 kWh energia bevitellel 4-6 kWh energia hozható létre. Ennek ma Magyarországon számos példája van, amelyekhez a MATE intézményei jelentős mértékben hozzájárultak.

Energia a biomassza felhasználásából

A negyedik bemutatott és számottevő megújuló energia a biomassza, amelynek hazánk kiemelten kedvező agronómiai adottságai okán különösen fontos szerepe van a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés szempontjából. Felhasználása ma Magyarországon a leginkább általános, főként egyedi háztartási fűtőberendezésekben, de ahol lehetőség adódik, ipari méretekben is előszeretettel alkalmazzák. Ma már bizonyított, hogy az egyedi fűtőberendezések (kályhák) károsanyag kibocsátása mind a káros gázokat, mind a szilárd légszennyezőket tekintve is a vezető helyen áll. Ez mindenképpen megszüntetendő vagy korszerű berendezések alkalmazásával vagy technológiaváltással. Egy járható előnyös megoldás a közösségi fűtőmű, amely lehet CHP rendszer, amikor nem csak hőt, hanem villamosenergiát is előállítunk. A keletkező biomasszából csak a hulladékát célszerű energetikai célra felhasználni, amely vonatkozik mind a szilárd, mind a lágy biomasszára (az utóbbi alatt elsősorban a különféle élelmiszeripari hulladékokat értjük). A pirolízis és a biogáz eljárásoknak előnye, hogy az úgynevezett körkörös gazdálkodást követik. A keletkező bioszén és az ásványi anyagok visszajutnak a termőtalajokba és a termelés hatékonyságát javítják. Mindegyik megoldásnál jelentős mennyiségben keletkezik hulladékhő, amely fűtésre, használati melegvíz előállítására kiválóan alkalmas. A jelenlegi erdeinkből származó tűzifa hagyományos formában történő felhasználásra tehát (kályhákban elégetve) nem perspektivikus. Helyette a faelgázosító rendszerek korszerű, környezetkímélőbb és hatékony megoldást kínálnak.

A megújulók felhasználásának növekedése okán a villamos hálózat stabil működése érdekében szükséges a hálózat jelentős mértékű kiszabályozása. A hazai energetikai rendszer csak ezzel maradhat biztonságos és minőségi szempontból is megfelelő.

A felsorolt megújuló, alternatív energiaforrások közül az első háromban rejlik jelentős kiaknázatlan potenciál, amely felhasználása fontos jövőbeli feladata az energetikának. A biomassza az említett agrár- és vidékfejlesztési szempontból fontos, ez esetben azonban az észszerű felhasználást szükséges előnyben részesíteni a termelési potenciálok korlátossága okán.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás