Gyepgazdálkodási munkacsoport alakult az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére. A csoport célja, hogy elősegítse a hazai gyepek jobb hasznosítását és a gyepgazdálkodás színvonalának emelését – mondta a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Feldman Zsolt szerint a magyar gyepek állapota közel 18 ezer állattartó gazdálkodó munkáját befolyásolja, hiszen a húsmarha- és juhtartás eredményessége szorosan kapcsolódik a gyepgazdálkodás eredményességéhez.

A legeltetés és kaszálás színvonala központi kérdés az állatok takarmányozásában. A húshasznú tehénlétszám erőteljes növekedése napjainkra meghozta a legeltetés térhódítását, a juhtartás hagyományosan komoly gyephasználó, ezért került elő a téma gondozásának szükségessége - írta az Agrárminisztérium. Feldman Zsolt szerint a hazai gyepek jelentős természetvédelmi értéket jelentenek, mintegy felük élvez védettséget. A klímaváltozás már jelen lévő negatív hatásai miatt is kulcsfontosságú kérdéssé válik a gyepek jó állapotban tartása, hiszen a gyakorlatban reagálni kell az egyre hosszabb vízhiányos időszakokra. A hazai kutatások során azt találták, hogy az extenzív, legeltetésre alapozott állattenyésztés kedvező csapadékellátottság mellett egyértelműen kedvező a klímára.

A mérések alapján az üvegházhatású gázok kibocsátását (a legelő, kaszáló és a téli szállás szintjén) a legelő növényzetének szén-dioxid-felvevő kapacitása képes volt ellensúlyozni.

A legeltetés helyzetén is javítani tervez az új gyepgazdálkodási munkacsoport - Fotó: Adam's Photovision, Kiskunmajsa
A legeltetés helyzetén is javítani tervez az új gyepgazdálkodási munkacsoport - Fotó: Adam's Photovision, Kiskunmajsa

Egyensúlyra törekednek

A most megalakult gyepgazdálkodási munkacsoport a természetvédelmi szempontokkal összeegyeztethető megoldásokat keres, hiszen a gazdálkodás és a gyepek jó ökológiai állapota közötti egyensúly megtalálása mindenkinek érdeke - mondta a politikus. A munkacsoport tevékenységében a témával foglalkozó szakmai műhelyek, kutatók, háttérintézmények is részt vesznek annak érdekében, hogy a szakmailag lehető legjobb javaslatok születhessenek meg. Ezek eredményeit pedig mind a gazdálkodók, mind a támogatáspolitika hasznosítani tudják majd - közölte az államtitkár.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás