Hirdetés
Szajkókat vetnek be az erdő felújításába a magyar erdészek
A Pilisi Parkerdő munkatársai különleges, természetközeli módszerrel újítanak meg egy rossz állapotú fenyvest Pest megyében, Veresegyház határában. Ehhez 2020 októberétől „szárnyas” segítséget is bevonnak, szajkók közreműködését is igénybe véve. Így nem maguk az erdészek ültetnek csemetéket, vagy magokat, hogy a rossz minőségű erdőt fokozatosan megújítsák, hanem azt első körben a madarakra bízzák. Egy szajkó ugyanis évente akár 2-3 ezer makkot is elrejt az erdőben.
A Turista magazin cikke írta meg, hogy az erdészek a szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szereltek fel, majd vadkamerákat helyeztek ki, és megfigyelték az eseményeket. A szajkók hamar felfedezték a lehetőséget és nem pusztán rákaptak a makkra, hanem először gondosan előválogatták azt, majd ezt követően csak az egészséges szemeket vitték magukkal.

Így jön létre a szajkók segítségével hatékonyabban az új erdő
Ahogy azt a kertekben, a madáretetők körül is megfigyelhetjük télen, a szajkók szívesen fogyasztják a különböző magokat. Ami kevésbé látszik, hogy leginkább a tölgyfajok makkját kedvelik, de más magokat is fogyasztanak (pl. bükk, mogyoró). Tavasszal és nyáron pedig egyébként elsősorban rovarok és hernyók képezik fő táplálékukat, de kifosztják a kisebb madarak fészkét is. A makkterméses években viszont a szajkó az erdő talaján rengeteg kis éléskamrát halmoz fel az elrejtett makkokból, amelyek jelentős részéről megfeledkezik. Így az elrejtett, tekintélyes mennyiségű makkból nagy eséllyel fiatal tölgycsemeték hajtanak ki tavasszal. Az erdei- és fekete fenyvesek ráadásul kifejezetten jó terepnek számítanak e tekintetben, hiszen a talajszintre viszonylag nagyobb fénymennyiség jut ezeken a helyeken, amely elegendő a tölgyújulat megerősödéséhez.
A titokban megfigyelt szajkókról egy videó is készült:
Persze ez a folyamat természetes módon is lejátszódik, ám egy kis rásegítéssel a hatás koncentráltabb. A természetes újulat megerősödését ugyanakkor jelentősen hátráltatja az elszaporodott nagyvadállomány rágási tevékenysége. Mindenesetre a szajkó szakavatott segítsége a tájidegen, gyenge egészségi állapotú fenyvesekben kifejezetten eredményes lehet. Segítségükkel őshonos lombos fafajú állományokká, elegyes erdőkké lehet azokat alakítani - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés