Hirdetés
Szaporítanák a növénykártevőt az allergiások védelméért
Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt. Ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) sajtótájékoztatóján, Budapesten jelentették be. Kontschán Jenő, az ATK Növi igazgatója szerint a parlagfű olajosbogarakat néhány éven belül mesterségesen felszaporítva lehetne kihelyezni.
A szakértő szerint jelenleg laboratóriumi körülmények között vizsgálják a fajt, jövőre pedig befejeződhet a vadon élő belföldi állományok felderítése. A Nébih növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója kifejtette, hogy a parlagfű elleni védekezésben sok más ország is érdekelt. Az eddigi vizsgálatok szerint a levéltetvek, levélbolhák, levélgombák nem jelentenek igazán hatékony biológiai megoldást. Jordán László abban bízik, hogy a parlagfű olajosbogár oda is eljut, ahová a hatósági ellenőrzés nem, így a gyomnövények eddig ismeretlen élőhelyeit is elérhetik. A rovarral kapcsolatban korábban is beszámoltunk kutatásokról, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Vizsgálják a táplálkozását, az életmódját és az előfordulását
A szakértők ismertették, hogy korábban a parlagfű olajosbogarat mediterrán éghajlaton, a magyar határtól legalább 100 kilométerre élő fajként tartották nyilván. A déli országokban emiatt jobban ismerik, olasz kutatók adatai szerint akár harmadával is csökkenthetik a parlagfűpollen koncentrációját. Magyarországon 2020-ban észlelték először. Előfordulását és életmódját az ATK Növi kutatja, míg a Nébih azt vizsgálja, hogy fogyaszt-e más növényeket is.
Az együttműködő intézmények képviselői hangsúlyozták, hogy a parlagfű az új módszerrel sem fog eltűnni, ám ha beválik, azzal csökkenhet a pollenterhelés Magyarországon.
A parlagfű tulajdonságai
Az ürömlevelű parlagfű, vagy egyszerűen parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), tévesen vadkender a fészkesek (Asteraceae) családjába, annak Ambrosia nemzetségébe tartozó gyomnövényfaj. Az egyik legismertebb hazai gyomnövény. Mezőgazdasági és humánegészségügyi kártétele rendkívül jelentős. A parlagfű Magyarország szántóföldjein és egyéb bolygatott területein évről évre óriási számban jelenik meg, ami a növénytermesztésben jelentős többletköltségeket, termésveszteséget, a humánegészségügyben pedig erőteljes allergiás tüneteket idézhet elő az arra érzékenyeknél - írja róla a Wikipedia.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés