A gabonafélék aratási munkálatai után is nagyon sokan küzdenek az aszály okozta problémákkal, mindemellett pedig figyelni kell arra is, hogy a támogatások egyes feltételeit betartsák a gazdák. A területalapon nyújtott támogatások egyik lényeges feltétele a minimumkövetelmények betartása, melyet a 10/2015 (III.13.) FM rendelet szabályoz. E szerint az a terület, amelyen mezőgazdasági termelés folyik, de nagymértékű, súlyos lágyszárú vagy fásszárú, vagy nagymértékű, súlyos és maradandó fásszárú gyomosodás észlelhető, úgy adott évben a terület nem támogatható. A részletekről közlünk összefoglalót.

A nagymértékű, súlyos, lágyszárú gyomosodást abban az esetben állapítja meg az ellenőr, amikor a lágyszárú gyomnövény bármely szomszédos földterületre átterjed, vagy a területen virágzó veszélyes gyom található, vagy a földterület 50%-át meghaladó mértékű lágyszárú gyomnövény található - írta a NAK.

Veszélyben a területalapú támogatás a gyomosodás miatt, figyelni kell a minimumkövetelményekre - a képen a szíriai selyemkóró, vagy vaddohány
Veszélyben a területalapú támogatás a gyomosodás miatt, figyelni kell a minimumkövetelményekre - a képen a szíriai selyemkóró, vagy vaddohány

Melyek ezek a veszélyes gyomnövények, melyek a tarlókon, a táblaszéleken virágba borulva a támogatás elvesztését eredményezhetik adott év vonatkozásában?

Aranka fajok

Az aranka fajok a szulákfélék családjába tartoznak. Az élősködő növény népies nevei: fonalfűnyűg, görényfű, herefojtó, köszvényfű, lucernakosz. Az aranka a gazdanövény által már felvett és feldolgozott tápanyagból él, vagyis élősködő. Rácsavarodik és kiszívja belőle a táplálékot. Ezt az adott növény aztán vagy túléli, vagy nem. Virágzási ideje júniustól szeptemberig tart. A szakirodalom szerint a gyakori visszavágást nem szereti, így a haszonnövények rendszeres kaszálásával kipusztítható. A levágott, arankával betekert növényeket ajánlatos megsemmisíteni, mert a szétvágott arankahajtások ismét fejlődésnek indulnak. A talajban a magok akár 10-12 évig is megőrzik a csíraképességüket.

Selyemkóró vagy vaddohány

A méhészek kedvelik, annak ellenére, hogy a veszélyes gyomnövények közé sorolt mezőgazdasági területen. Eredetileg a textilipar számára hozták az országba – az akáccal csaknem egyidőben. Az 1970-1980-as években még intenzíven termesztették, de mivel a hasznosíthatósága nem vált be, felhagytak a termesztésével és sorsukra hagyták az ültetvényeket. A szakirodalom szerint: „Az eredeti, ültetett állományokból a selyemkóró a magvaival „kiszökött.” Bolygatott területeken gyorsan megtelepedik és rizómáiból fakadó sűrű hajtásrendszerével /klónok/ uralja a területet. Gyökereiből más fajok csírázását, növekedését gátló vegyületeket juttat a talajba, és hamarosan kipusztul az őshonos növénytársulás. A homoki puszták különösen veszélyeztettek. Bonyolult porzórendszerébe beleakad, sokszor le is törik a házi méh lába - írták.

A mechanikai irtás (kitépés, kaszálás, legeltetés, zúzás) ellene nem hatékony (0-64%-os). A rizómák (tarackok) újra és újra kihajtanak. Csak a vegyszeres kezelés hozhat eredményt a védekezésben. Megfelelő védelmet csak a gyökéren keresztül is ható készítmények biztosíthatnak ellene. Nagyon nehéz kiirtani, mivel föld alatt is terjeszkedik, sarjtelepeket hoz létre, így könnyen kihajt, ha a föld felett visszavágják. A jelenlegi szabályozás szerint a termőföldön veszélyes gyom, mely ellen védekezés kötelező.

Parlagfű

A veszélyes gyomnövények sorába tartozik a parlagfű is. Allergén hatása miatt közegészségügyi okokból is irtandó növényként tartják számon. Terjedése igen intenzív. A parlagfűről számos ismeretterjesztő hír olvasható a NÉBIH honlapján is, ahol bővebben lehet róla tájékozódni. További hasznos és fontos cikkeket pedig a Magro.hu agrárhírei között lehet olvasni a parlagfű gyomosodás témájában.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás