Hirdetés
Széles portfólió segít, hogy maradjon a napraforgó termesztési kedv
A Lidea világ egyik legnagyobb vetőmagvállalata, ami az EURALIS Semences és a CAUSSADE Semences Group összeolvadásával jött létre 2020-ban.
A két cég nemesítési, fejlesztési eredményeinek és kutatási programjainak egyesítésével innovatív megoldásokat, bevált, bizonyított és új generációs fajtákat és hibrideket kínálunk partnereink számára a legfontosabb szántóföldi kultúrákban.
A napraforgó hagyományosan az egyik legfontosabb szántóföldi növény a hazai mezőgazdaságban. A vetésterülete a tavalyi évhez képest nőtt, és az idei szezonban nagyjából 650.000 hektáron termesztették Magyarországon. Bár a napraforgó stressztűrő képessége a többi növényhez képest lényegesen jobb, de az elmúlt időszak időjárása az ország egyes részein jelentős terméskiesést okozott a gazdáknak. Az országos termésátlag 2,6 t/ha lett, ami elmarad az elmúlt évek eredményeitől. A kiemelkedően magas piaci ár a kieső termést részben tudta kompenzálni, illetve az aszály által kevésbé sújtott területeken extra jövedelmezőséget biztosított.
A napraforgó termesztési kedv az előrejelzések alapján nem csökken, de egyre több gazdálkodó már nem csak megszokásból és rutin alapján választ az elérhető napraforgók közül, hanem valóban egy megfontolt és stratégiai döntést hoz.
Az elmúlt év ismét bebizonyította, hogy a termőképesség mellett legalább ugyan olyan fontos értékmérő tulajdonsága egy hibridnek a stressztűrő képessége és az, hogy hogyan tud alkalmazkodni a gyengébb adottságú termesztési körülményekhez, az átlagos esetleg kevésbé intenzív technológiához.
Egyre több termelő – ismerve a területein a gyomviszonyokat – egy adott gyomirtási technológiához keres napraforgókat.
A linolsavas (LO) és a magas-olajsavas (HO) napraforgó ára közti különbség évről-évre változik és sok termelő ennek ismeretében választ hibridet. Egyre nagyobb probléma a területek szádor fertőzöttsége, ami jelentős termés veszteséget okoz. Az ilyen területeken megoldást jelent a rezisztens napraforgók termesztése, azonban hibrid és hibrid között szintén jelentős különbség van a rezisztencia erősségét tekintve.
A hazai piacon számos napraforgó hibrid érhető el, de egyre többen szavaznak bizalmat termékeinknek.
Miért vásároljon Lidea napraforgót?
A világ egyik legnagyobb napraforgó nemesítő vállalata a Lidea résztulajdonában álló SOLTIS cég. Ebből a kiemelkedő genetikai potenciálból áll össze kínálatunk az új szezonra, amely a legszélesebb a hazai piacon. Bármilyen hasznosítási irányú (LO vagy HO) vagy gyomirtási technológiájú (CL, CLP, Express- toleráns) napraforgót keres, a Lidea portfóliójában megtalálhatja azokat, az igényeinek leginkább megfelelő ismert és új hibrideket, amelyek termesztésével maximalizálhatja a nyereségét és minimalizálhatja a termesztés kockázatát.
A Lidea fejlesztési munkájának egyik része a korszerű, nagy termőképességű és emellett jó alkalmazkodóképességgel és kiváló növényegészségügyi profillal rendelkező hibridek nemesítése.
Innovatív cégként emellett azonban folyamatosan olyan megoldásokat dolgoztunk ki, amelyek abban segítik partnereinket, hogy csökkentsék a termelésből adódó kockázatokat.
Napraforgó kínálatunk a 2021/22-es szezonban:
LINOLSAVAS NAPRAFORGÓK | ||
Hibrid | Gyomirtási technológia | Érésidő |
FUSHIA CL | Clearfield® | közép |
ÚJ ES AGRARIS CLP | Clearfield Plus® | korai |
ES GENESIS CLP | Clearfield Plus® | korai |
ES BELFIS CLP | Clearfield Plus® | középkorai |
ÚJ ES OASIS CLP | Clearfield Plus® | középkorai |
ES LORIS CLP | Clearfield Plus® | középkorai |
ES ANTHEMIS CLP | Clearfield Plus® | középkorai |
ÚJ ES CEYLON SU | Express™-toleráns | korai |
ÚJ ES BOSTON SU | Express™-toleráns | középkorai |
ES ARMONICA SU | Express™-toleráns | középkései |
MAGAS-OLAJSAVAS NAPRAFORGÓK | ||
Hibrid | Gyomirtási technológia | Érésidő |
KLARIKA HO CL | Clearfield® | korai |
ÚJ ES ADRIATIC HO CLP | Clearfield Plus® | korai |
ES ELECTRIC HO CLP | Clearfield Plus® | korai |
ÚJ ES EMERIC HO CLP | Clearfield Plus® | középkorai |
ÚJ ES COPERNIC HO CLP | Clearfield Plus® | kései |
ES JURASSIC HO SU | Express™-toleráns | középkorai |
ES ARGENTIC HO SU | Express™-toleráns | középkései |
ES AROMATIC HO SU | Express™-toleráns | középkései |
Az adottságokhoz kell napraforgót választani és a Lidea segít ebben!
Napraforgó hibridjeinkkel, fejlesztéseinkkel és egyéb növényeinkkel kapcsolatban keressék a területileg illetékes kollégánkat, vagy bővebb információ található róluk a honlapunkon.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés