Hirdetés
Szenzációs szemtermésű szálkások
A végeredmény tekintetében mindegy, hogy szálkás vagy tar-e egy búzafajta. Gyakorlatilag sem a termésösszetevőkre, sem a beltartalomra nincs semmilyen hatása a szálkásságnak. A végeredmény elérése érdekében azonban bizonyos vidékeken kénytelenek vagyunk a szálkás fajtákat használni, mert csak ezzel tudunk védekezni a jelentős vadkár ellen. Lássuk, hogy mit tud kínálni az Agromag azoknak, akik ilyen praktikus szempontok miatt nem tudnak a tar búzák igen népes csoportjából választani.
IS Laudis
Az IS Laudis a javító minőségre is képes búzafajták közül az egyik legnagyobb termőképességű. Szálkás fajta, közepesen vagy erősen bokrosodik, ezért a vetésidőre kevésbé érzékeny. Alacsony csíraszámmal vethető. Levélbetegségekkel szemben kitűnő ellenállóságot mutat, sárgarozsdára szinte tökéletes a rezisztenciája. Kalászbetegségekre is az átlagnál kevésbé fogékony. 2020-ban azon kevés fajtákhoz tartozott, amelyek ebben az évben is képesek voltak a javító minőségre: Telekgerendáson nagyüzemi körülmények között 15,2%-os fehérjetartalom mellett 32,8%.os sikértartalmat mértünk. Sütőipari minősége: A2–A1, alveográfos W értéke, és Zeleny-indexe szintén magas. Esésszáma: 335–420, melyet elég stabilan megőriz. Javasolt vetési norma: 390–440 csíra/m2 (EMT: 42–45 g).
Antille
Az Antille jó bokrosodási képességgel rendelkező, alacsony, jó szárszilárdságú szálkás búzafajta. Tetszetős kinézetű növény, az érett búzaszem színe borostyánsárga, keménysége közepes. Kiemelkedő ellenállóságot mutat a lisztharmat, a vörösrozsda és a szeptória ellen. Jól ellenáll a sárgarozsdának. A 2018-ban beállított kísérletek átlagában 6,21 t/ha termésszinttel zárta a szezont. Jánoshalmán 5 fajtatulajdonos 35 búzafajtáját felsoroltató bemutató sorban a 2. legnagyobb termést érte el 8,53 t/ha hozammal. 2019-ben Kiskunlacházán 8,46 t/ha-os termésátlaggal az Agromag Kft. portfóliójában lévő legnagyobb terméspotenciállal rendelkező fajtákat is túlszárnyalta. 2020-ban nagyüzemi körülmények között az átlagtermése 9,17 t/ha volt Gerendáson. Alveográfos értéke W: 160–220, P/L: 0,5–0,7. Hektoliter súlya 79–81 kg. Javasolt vetési norma: 400-450 csíra/m2 (EMT: 40-42 g).
NS Obala
Az NS Obala korai érésű, 90–100 cm szármagasságú, ideális szárszilárdságú, jó ellenálló képességű és alkalmazkodóképességű szálkás búza. Megfelelő télállóságának és szárazságtűrésének köszönhetően jó a termésbiztonsága. Kitűnő a betegség-ellenálló képessége, különös tekintettel a lisztharmatra. Mind terméseredményben, mind beltartalmi értékek tekintetében nagyon jól reagál az intenzív körülmények között folytatott, kiegyensúlyozott tápanyagellátásra.
NS 40S
Az NS 40S az egyik legnagyobb termőképességű szálkás búza talajtól és évjárattól függetlenül, több évben volt már 10 t/ha feletti eredménye is. Gombabetegségekkel szemben közepes ellenállóságot mutat. Sikértartalma és sikérminősége általában közepes, de hosszú érési időszak esetén képes jobb minőségi paramétereket produkálni. 2020-ban Szentlászlón 100 ha átlagában 8,1 tonnát termett hektáronként 30%-os sikértartalommal.
Antigua
Az Antigua kiemelkedő terméspotenciállal és jó bokrosodó képességgel rendelkező korai szálkás búzafajta. Jó a télállósága, közepes magasságú, kiváló szárszilárdságú. Nagy, produktív kalászait kiemelkedő ezermagtömegű búzaszemek töltik ki, magkeménysége közepes. 2019- ben az Agromag Kft. kisparcellás kísérletében nagyszerűen szerepelt, a kísérleti helyek átlagában 7,95 tonnás termésátlaggal a 3. helyen végzett. Jászboldogházán 7,63 tonnás termésátlaggal, a kísérleti átlagot 1,2 tonnával túlszárnyalva a legjobban szereplő fajta lett a jelenlegi portfólióból. Hektoliter súlya 79–81 kg. Javasolt vetési norma: 400-450 csíra/m2 (EMT: 46–49 g).
Amennyiben valamelyik fajtánk felkeltette érdeklődését, keresse területi képviselőinket vagy írjon nekünk, hogy a legmegfelelőbb fajtát tudjuk Önnek ajánlani.
(x)
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés