Minden évben komoly fejtörést okoz, hogy milyen fajta kukoricát, illetve milyen tenyészidejű hibridet vessünk, hogy a leggazdaságosabban tudjunk termelni. Számos tényezőt kellett mindig figyelembe venni, de az elmúlt időszak ebben is próbára tette a termelőket. A gazdasági környezet jellemzően kiszámíthatatlan, és romló helyzete, a felvásárlási árak csökkenése, a klímaváltozás minden téren érezhető káros hatásai, az energia- és az inputanyagárak növekedése mind-mind negatívan érintik a termelőket. Ha lenne olyan előrejelzés, ami akár csak megközelítőleg előrevetítené ezen tényezők alakulását, akkor a fajtaválasztás is sokkal egyszerűbb lenne, de természetesen ezeket előre kiszámítani nem lehetséges.

Azonban ilyen körülmények között is érdemes és kell is hangsúlyt fektetni a helyes tenyészidő megválasztására, mert ezáltal a termesztés kockázatát tudjuk csökkenteni!

Tapasztalataink szerint jelen körülmények között a FAO 350-420 közötti hibridek termeszthetők Magyarországon a legnagyobb biztonsággal. Ez az az éréscsoport, ami időben elvetve a legnagyobb eséllyel kerüli el a virágzáskori nagy meleget, légköri aszályt és emellett egy jobb évben képes bőven 10 t/ha feletti termésre, mind emellett a legtöbb évjáratban szeptember végére, október elejére nagy biztonsággal szárítás nélkül betakaríthatók. Azonban pont elég rövid a tenyészidő ahhoz is, hogy egy szárazabb, melegebb évben is hozzon a körülményekhez képest elfogadható termést.

Az Agromag Kft. ajánlata:

Temes (FAO 370-380) Tenyészidejével kiváló választás. Kezdeti fejlődési erélye kimagasló. Sokáig zöld száron érik, így kiváló vízleadása van. Bármely talajtípuson vethető és száraz évjáratokban is átlag feletti termésre képes.

Tomasov (FAO 420-430)Kiváló alkalmazkodó és rendkívüli termőképességű hibrid. Középmagas, jó tápanyag- és vízfelhasználású hibrid.

Arcadio(FAO 380-390) Impozáns megjelenése mellett tenyészidejét meghazudtoló termésre képes. Stabilitása kimagasló.

Természetesen, ahol a termőterület adottságai (talaj minősége, öntözési lehetőség, jó vízgazdálkodású területek) lehetővé teszi, bátran lehet próbálkozni magasabb FAO 430-480-as kukoricákkal. Figyelembe kell vetni, hogy a hosszabb tenyészidő várhatóan magasabb betakarításkori szemnedvességgel is fog járni, magyarán szárítani biztos kell majd. Ellenben az a hosszabb tenyészidő lehetőséget ad, hogy a termés pár tonnával magasabb legyen, mint az előző érérscsoportban, de az extrém hőség és szárazság jobban megviselheti, mint a korábbi fajtákat.

Az Agromag Kft. ajánlata:

Kulak (FAO 430-440) Talajtípusra nem érzékeny, így gyengébb adottságú területen is kimagasló termést ad. Mélyre hatoló gyökérzete miatt kedvezőtlen évjáratban is kiválóan helytáll.

Mafate (FAO 440-450) Középmagas, nagy vegetatív tömeget adó, kimagasló termőképességű hibrid.

Akinom (FAO 470-480) Mind szemtermésben, mind siló felhasználásban az éréscsoportjának kiválósága.

Ugyanez a gondolatmenet fordítva is igaz. Vannak olyan termőterületek, ahol a gyenge adottságok miatt a FAO 300 elejei éréscsoportot érdemes vetni. Ezek a hibridek ugyan valószínűleg kevesebbre képesek termésben, de itt a minél gyorsabb betakarítás a cél, hogy utánuk időben megfelelő minőségű magágyat lehessen csinálni a kalászosok elé. Továbbá vannak olyan területek és évjáratok, ahol és amikor a későbbi hibridek sem tudnak többet teremni.

Az Agromag Kft. ajánlata:

Zombor – (FAO 300-310) Gyors vízleadása mellett száraz évjáratban is stabil termésre képes.

Cenzus   – (FAO 310-320) Kiváló alkalmazkodóképessége mellé erős szárszilárdság párosul.

Shakira  – (FAO 320-340) Egészséges, gyors vízleadású hibrid.

Sokan fordultak hozzánk, hogy megkésett vetésnél (május-június eleje), vagy másodvetésként (júliusban) milyen hibridet válasszanak.

  • Megkésett vetésnél az idő előrehaladtával érdemes csökkenteni a FAO számot. Május elején is már érdemes FAO 400 alatti hibridet vetni, de május végén inkább a FAO 300-hoz kell közelíteni.
  • Másodvetésnél a legfontosabb kérdés, hogy milyen felhasználásra kerülne vetésre a kukorica. Amennyiben szemesnek vetnénk, akkor egy korai, de lófogú kukoricát érdemes vetni FAO 320-340, ugyanis a tenyészidő nem azonos a vízleadással! Egy lófogú kukorica jobb vízleadással rendelkezik, mint egy sima szemű kukorica, tehát egy FAO 300-as elejei lófogú szinte biztos, hogy hamarabb lesz betakarítható állapotban, mint egy FAO 250-es simaszemű. Ha silónak vetjük a kukoricát, akkor sem érdemes hosszabb tenyészidejű hibridet választani, mert a másodvetés alapjáraton is elég kockázattal jár.

Az Agromag Kft. ajánlata szemes felhasználásra megkésett vetésre:

  • Shakira (FAO 320-340)

Az Agromag Kft. ajánlata szemes felhasználásra másodvetésre:

  • Zombor (FAO 300-310)
  • Cenzus (FAO 310-320)

Az Agromag Kft. ajánlata siló felhasználásra másodvetésre:

  • Cenzus (FAO 310-320)
  • Temes (FAO 370-380)

Minden termelőnek, aki a termést maximalizálni, emellett a kockázatot minimalizálni akarja az egyik legjobb választás a Temes, melynek termése tetemes!

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás