Hirdetés
Szigorítottak a tarlóégetésre kiszabható bírságokon, bűncselekmény lett a szemétégetés
Egy április elején elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében tilos minden fajta hulladék, anyag vagy tárgyak felgyújtása, valamint a szemét elásása Romániában. Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint ezekért vagy a hulladék nem megfelelő helyen történő kidobásáért nem csak pénzbírság, hanem akár 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.
Az erdélyi Krónika számolt be róla, hogy a miniszter közölte, a környezetvédelmi tárca javaslatára a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el a hulladékkezelés hatékonyabbá tételéért. A jogszabály célja, hogy a hatóságok megfékezzék a hatalmas méreteket öltött szemétégetést és illegális hulladéklerakást, valamint rendezzék Bukarest hulladéktárolási gondjait.

Levegőminőség és egészségkárosítás
„Az illegális szemétégetés jelentősen szennyezi a környezetet, a levegőbe jutó káros anyagok rontják városaink és falvaink levegőminőségét, veszélyeztetve ezzel a lakosság egészségét is. Ezért mostantól szigorúbban lépünk fel ellene, bűncselekmény kategóriába soroltuk a szemétégetést és a hulladék elásását” – idézi az RMDSZ közleménye Tánczos Barna nyilatkozatát. A tárcavezető arra is kitért, hogy sürgősségi rendelet által szigorítottak a tarlóégetésre kiszabható bírságokon is.
Több, mint 7 ezer helyen égettek egyszerre Romániában
„Ezzel a jogszabállyal növeltük a tarlóégetésért kiszabható büntetési tételeket is. Meg kell állítanunk ezt a felelőtlen gyakorlatot. Az elmúlt hetekben volt olyan időpont, amikor a műholdfelvételek azt mutatták, hogy 7 ezer helyen égtek egyszerre a lángok. Mostantól az, aki meggyújtja a száraz növényzetet a földeken, akár 15 ezer lejes bírságra is számíthat, jogi személyek esetében pedig 100 ezer lejig terjedhet a büntetés. A szabályozásba bekerült a tőzeglápokon, vizes élőhelyeken való égetés szigorú tiltása is” – részletezte a rendelet előírásait a környezetvédelmi miniszter. Az április elején elfogadott sürgősségi kormányrendelet megoldást kínál a fővárosi hulladékkezelés rendezésére is. „Mivel Bukarest főpolgármesteri hivatalának nincs érvényes szerződése a hulladékkezelésre, a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kerületi polgármesteri hivatalok is szerződést köthessenek a hulladék tárolására az engedélyezett lerakóknál” – közölte Tánczos Barna.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés