Hirdetés
Szigorodtak a kártalanítási feltételek az állattartók számára
Módosította az egyes állatjárványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló rendeletet (7/2021. AM rendelet) az Agrárminisztérium. Az új előírások kapcsán dr. Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte: egyszerűsítik az állattartók adminisztrációs feladatait, ugyanakkor a járványvédelmi intézkedések fokozására is ösztönzik őket. A járványvédelem ugyanis nem kizárólag hatósági feladat, elsősorban az állattartók felelőssége és feladata. A kártalanítás megítélése is ennek megfelelően módosul.
A jövőben csak azok az állattartók kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy járványmentes időszakban és járványhelyzetben is törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre - írta a Nébih. Az elmúlt években több alkalommal jelentek meg Magyarországon járványos állatbetegségek, amelyek megelőzése, megfékezése és felszámolása szigorú hatósági intézkedéseket, sok esetben az állatok leölését, a tartásuk során használt eszközök megsemmisítését igényelte. A védekezés, amennyiben az érintett állattartó a jogszabályi kötelezettségeiknek eleget tett, állami kártalanítás mellett történt.

A 2021. június 8-án hatályba lépő jogszabálymódosítás lehetővé teszi a hatóság számára a védekezési intézkedésekért járó állami kártalanítás arányos megítélését a termelőknek.
Sok múlik az állattartói felelősségen a kártalanítási feltételek megítélésekor
Az új kártalanítási rendszerben egy objektív kritériumrendszer révén kap nagyobb hangsúlyt az állattartói felelősségvállalás. A jövőben csak azok a gazdák kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre. Ennek érdekében pedig akár a jogszabályi kötelezettségeken túlmutató intézkedéseit is tesznek. A rendeletmódosítás másik fontos eredménye, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és az eljárásrend egyszerűsítésével, a megítélt kártalanítási összegek gyorsabb kifizetését is lehetővé teszi.
Így lehet védekezni az állatbetegségek terjedése ellen
Az állattartónak, valamint az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjének (például élőállat-szállítók) jogszabályi kötelezettsége, hogy amennyiben állatai betegségét, szokatlan elhullását tapasztalja, mielőbb jelentse azt a helyi állategészségügyi hatóság felé. A késedelem nélküli bejelentés teszi lehetővé, hogy a szakemberek időben felismerjék az állatbetegségeket, és hatékonyan tudjanak fellépni ellenük, minimalizálva a betegség okozta károkat.
A kapcsolódó jogszabály:
Az egyes állat-járványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló 74/2013. (VIII. 30.) VM rendelet módosításáról szóló 7/2021. (III.10.) AM rendelet.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés