Nyakunkon a november, vele a Halottak napja, amikor tömegesen zarándokolunk el szeretteink sírjaihoz. Az emlékezés napján túl az október és a november a temetőjárás időszaka, amikor illendő kicsit rendbe szedni a hantokat. Sokan már csak a távolság okán sem tudnak gyakran kijárni a sírokat gondozni, így nem ritka, hogy az utolsó napokban állnak neki a renoválásnak, a növények ültetésének.

Ha kegyes hozzánk az időjárás, még nem késtünk el az árvácska vagy a krizantém ültetésével, de egyáltalán: mi most a szokás, mennyiért vehetünk a kertészetekben sírkerti virágokat? – tette fel a kérdést cikkében a HelloVidék.

Országrészenként is eltérő a trend, Nyugat-Magyarországon a pompon típusút, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító virágokat keresik a vásárlók
Országrészenként is eltérő a trend, Nyugat-Magyarországon a pompon típusút, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító virágokat keresik a vásárlók (Fotó: Pixabay)

Kétség sem férhet hozzá, a halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága a krizantém, októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők – írta a NAK (Nemzeti Agrárkamara). Míg harminc évvel ezelőtt szinte csak cserepest vásárolt a magyar lakosság, az utóbbi években már 70 százalékban a vágott krizantém a kelendő. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet. Míg korábban a fehér volt a legkelendőbb, ma már inkább a zöld és a kétszínű virágok a népszerűbbek. Országrészenként is eltérő a trend, Nyugat-Magyarországon a pompon típusút, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító virágokat keresik a vásárlók.

Drágábbak a sír virágai is

Kifejezetten rossz szezonra számítanak az idén mindenszentek előtt a krizantém-árusok – árulta el a HEOL-nak egy Heves környéki őstermelő, aki hosszú évek óta foglalkozik családjával krizantémneveléssel. Elmondása szerint az idei nyár a legnagyobb körültekintés mellett sem kedvezett a termesztett virágnak. Akkora volt a hőség napokon keresztül, hogy a több ezer szál krizantém virágbimbói egyszerűen megsültek.

Elmondta azt is, hogy ilyentájt már megjelennek a törzsvásárlói, de idén jóval kisebbnek tűnik a kereslet. Érezhető, hogy az emberek sokkal takarékosabban gazdálkodnak a közelgő tél előtt. Többnyire a kaspós krizantémot részesítik előnyben, amelynek ára 500-600 forintnál kezdődik, mérettől és fajtától függően. A nagyobb, látványosabb cserepes növényekért maximum 1500-2000 forintot lehet kérni. A szálas virágból idén jóval kisebb lesz a kínálat a fenti okok miatt.

Tavaly a legdrágább, nagyfejű krizantémért 400 forintot kértek, s idén sem lesz drágább 500 forintnál. Ez az ár ugyan nem tükrözi a befektetett munkát és energiát, de ennél többet aligha tudnak áldozni a vevők idén a halottak napi virágra.

Tavaly a legdrágább, nagyfejű krizantémért 400 forintot kértek, s idén sem lesz drágább 500 forintnál
Tavaly a legdrágább, nagyfejű krizantémért 400 forintot kértek, s idén sem lesz drágább 500 forintnál (Fotó: Pixabay)

Lassan, de biztosan változik a trend: jönnek fel az örökzöldek

Boross Dávid az Oázis Kertészet kft. ügyvezetője a HelloVidéknek elmondta: az utóbbi években a hallottak napjához közeledve annyit változott a helyzet, hogy már nem csak a hagyományos temetői virágokra, hanem az örökzöldekre is egyre nagyobb a kereslet. Sokan rájöttek arra, hogy mennyivel könnyebb és kevesebb gondozást igényel az, ha a sírkert hantjaira a hagyományos temetői virágok helyett tartósabb, több szezont kibíró, törpe fenyőféléket vagy sziklakerti növényeket ültetnek. Szépek, megmaradnak, bírják a fagyokat, és nem csak arra a néhány hétre díszítenek.

Az Oázis Kertészet kft. ügyvezetőjének tapasztalata szerint a legnépszerűbb temetői virág azonban még mindig a krizantém. A második helyen az örökzöldek és a sziklakerti növények szerepelnek, majd a rózsafélék, az erika jön, de a sorban szintén előkelő helye van az árvácskának is, ami az időjárástól függően szintén akár decemberig is hozza a virágait.

A kertészetekben mind a krizantém, mind az árvácska ezer színben kapható, de azért jellemzően a fehér és az egyszínű (például a sötétbordó) az, amit a legszívesebben visznek a temetőkbe a vásárlók.

Ahogy Boros Dávid elmondta, az idei évben a temetői virágok tekintetében általánosan 10-20 százalékos áremelkedés tapasztalható, de minden növény esetében lehet kisebbet kapni, és mivel pár száz forintos tételekről van szó, szerinte ezért sem tapasztalható az árudákban számottevő visszaesés.

A futónövények is remek megoldásokat kínálnak

Szintén alkalmazhatóak sírokon futónövények vagy élénk színű terülő cserjék, amelyek képesek teljesen befedni a sírt. Ez elsősorban akkor előnyös, ha a temető messze van, és ritkán van alkalom oda kijutni – ajánlotta Megyeri Szabolcs kertész is a blogjában. A szakember szerint bátran lehet válogatni a nagy tűrőképességű sziklakerti évelők (őszirózsák, madárhúr, délvirág, harangvirág) vagy a talajtakaró évelők (pajzsika, gólyaorr, napvirág, sásliliom) közül is. Ezek szintén nem szokványos temetői növények, de színpompás, elegáns megjelenést kölcsönözhetnek a sírnak, és hatékonyan oldják a gyakran túlságosan komor, monolitszerű kőelemek nyomasztó atmoszféráját.

Pár óra alatt elvégezhető a sír rendbetétele

Megyeri Szabolcs szerint a sírgondozás, -felújítás egyetlen hétvégi délután alatt elvégezhető. Feltéve, hogy korábban már kilátogattunk egy rövid felmérésre. Utóbbira azért van szükség, mert így felkészülve érkezhetünk a munkavégzésre, pontosan azokkal a kellékekkel és hozzávalókkal, amik szükségesek. Ezek pedig általában a következők:

friss virágföld, tápanyagként komposzt vagy marhatrágya

a sír adottságainak megfelelő palánták, növények, vetőmagok

kisebb méretű ásó, lapát, gereblye, valamint egy öntözőkanna vagy vödör, esetleg egy-két üdítős palack

cserjék, futónövények karbantartásához éles metszőolló vagy kézifűrész a nagyobb ágakhoz

szemetes zsákok, nejlonzacskók a növényi és egyéb hulladéknak

védőkesztyű, kényelmes és koszolható ruházat, esetleg egy térdvédő a térdelve végzett munkákhoz

Megyeri Szabolcs ötlete: ha van rá idő és energia, szemrevételezzük a sír fém- és kőelemeit is, és természetesen szükség esetén újítsuk fel ezeket is például korróziómentesítéssel, csiszolással! A kőelemekhez ilyenkor az őszi szezonban számos helyen lehet kapni megfelelő dedikált tisztítószereket, de egy durva kefével és némi mosogatószeres vízzel is remek eredményt lehet elérni. A korrodált fémelemek gyors felújításához jó választások lehetnek azok a festékek, amelyek közvetlenül a rozsdás felültre vihetők fel. Így kihagyható a csiszolás és az alapozás. A farészeket csiszolópapírral és lakkal vagy falazúrral frissíthetjük fel.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás