A talajtakarásnak számos előnye van mind kultúrnövényeinket illetően, mind munkaszervezési okokból. A takart talaj jobban tartja a nedvességet, azaz kevesebb öntözés szükséges, és a gyomoknak is fel van adva a lecke, hogy kikeljenek, és életben maradjanak ilyen körülmények között. A talaj takarása egyaránt történhet mesterséges anyaggal, természetes anyaggal vagy akár élő anyag segítségével.

A cél lehet a terület gyommentesen tartása, díszítés vagy a talaj nedvességtartalmának megőrzése úgy, hogy a takarással csökkentsük a talajnedvesség kipárolgását. Vannak páraképzésre is alkalmasak takaróanyagok, emellett hő-visszatartásra vagy fényvisszaverésre, a termés szennyeződősének magakadályozására használhatók is.

Eddig főként beltéri dekorációs célokra használták, de helyenként már van példa a jutaszövet és kenderrost, valamint gyapjú lapok kerti, talajtakaróként történő alkalmazására is. Ezek csakúgy, mint a kenderzsákszövet, alkalmas tófóliával bélelt kerti tavak széleinek díszítésére
Eddig főként beltéri dekorációs célokra használták, de helyenként már van példa a jutaszövet és kenderrost, valamint gyapjú lapok kerti, talajtakaróként történő alkalmazására is. Ezek csakúgy, mint a kenderzsákszövet, alkalmas tófóliával bélelt kerti tavak széleinek díszítésére (Fotó: Pixabay)

Jó példa erre szamócánál az a talajtakarás, ami megakadályozza a gyümölcs szennyeződését. Ez lehet fekete fólia, de korábban szalmát alkalmaztak, ami színének köszönhetően visszaveri a napfényt, ezzel gyorsítva az érést. A koraiságnak ez a fokozása szamócánál különösen fontos, hiszen minél korábbi a gyümölcs, annál magasabb áron értékesíthető.

Fóliás talajtakarás

A fekete fóliás talajtakarás csak csepegtető öntözés egyidejű alkalmazásával használható, mivel a természetes csapadékot nem engedi beszivárogni a talajba. A szintén fekete, de szőtt agroszövet átengedi a vizet, így ez a fekete fóliás takarás egy korszerűbb változatának tekinthető.

A fekete fóliás talajtakarás több célt szolgál egyszerre: megőrzi a talaj nedvességtartalmát, melegen tartja a talaj közelében a levegőt, ami kedvez az alacsony termetű növényeknek, nem engedi előtörni a gyomokat, és a terméseket is tisztán tartja, megakadályozva esős időben a sár felcsapódását. Fekete fóliát időszakosan is alkalmazhatunk például gyümölcséréskor a cefrézésre szánt hulló gyümölcsök begyűjtésének leegyszerűsítésére.

Talajtakarás természetes anyagokkal

A szalma vagy a lekaszált fű a zöldségágyások között is ideális takaróanyag, átengedi a nedvességet, ám a magról kelő gyomoknak nincs sok esélyük alatta. Míg a fekete fólia hőgyűjtő, addig a szalma fényvisszaverő hatású. Csak egészséges, penészmentes szalmát használjunk a haszonkertben, mert e takaróanyag nem megfelelő kezelés híján a kórokozók és kártevők melegágyává is válhat.

Kerti utak kialakításakor a talaj takarásra kavicsokat használhatunk, ágyásszegélyekkel határolva. Ezzel megakadályozzuk a kavics ágyásokba vagy a fűnyíró útjába kerülésének lehetőségét. A kavicsos talajborítás kiváló kerti utakon, hiszen eső után is használható az ilyen járófelület. Az élő növényekkel kialakított talajtakarás (talajon kúszó növényfajokkal) leggyakoribb akadálya az árnyék szokott lenni, illetve az, hogy ezek nem bírják a taposást. Évelők ágyásaiban is szükséges a növények között réseket hagyni, és az itteni szabad talajfelület is hamar gyomosodni kezd takarás hiányában. Az ilyen helyeken jó megoldás, ha aprított kérget terítünk le.

Fakéreg, ami szép és hasznos

Ahhoz, hogy a gyomok valóban ne tudjanak áttörni ezen a rétegen, és ne tűnjön el a takarás rövid idő alatt a folyamatos lebomlás miatt, valamint télen még akár fagyvédelmet is nyújtson, érdemes több és vastagabb rétegben kihelyezni a kéregaprítékot, és szükség esetén rendszeresen pótolni azt.

Alulra apró kérget tehetünk, aminek fajtája lényegtelen, amennyiben díszítő céllal lesz rátéve felsőbb réteg is. Az apró kéreg mérete 0-2 centiméter közötti, ajánlott terítési vastagsága 5 centiméter körüli. Ez gyorsan bomlik, savanyítja a talaj felső rétegét, kedvezőtlen körülményeket teremtve gyomok kikelésének.

Az apró részek viszonylag könnyen tömörödnek, ezzel szigetelő réteget képeznek a földfelszín és a levegő között. Ez a réteg télen véd a fagytól, nyáron pedig csökkenti a talaj felmelegedését. Erre az apróbb méretű kéregalapra jöhet a díszítőréteg. A borovi fenyő kérge vastag, vörösesbarna darabokból áll, nagyon látványos. Az erdei fenyő kérge világosbarna, vastag, jó ütéscsillapító képességgel rendelkezik.

Van választék, akár a kertben is

Természetes eredetű mulcsanyag lehet még a gyommagmentes fűkaszálék, a lehullott lomb, szalma, faforgács. Lényeges, hogy a természetes eredetű szerves anyagot tartalmazó mulcs vastagsága ne haladja meg az 5 centimétert, mert a vastag mulcs berohadhat.

A talaj szellőzése ne legyen akadályozott. Jó, ha a mulcsot csak nyár elején terítjük a talaj felületére, tehát a májusi esőket követően hagyjuk egy kicsit felszikkadni a földet, majd megkapáljuk, végül letakarjuk. Így csapadékkal jól feltöltött, majd lazított talajra kerül a takaróréteg.

A gyümölcsfák tányérját is érdemes takarni vagy ennek híján rendszeresen felületesen felkapálni. Így megtörjük a talaj kapillárisait, és a víz nehezebben tud kipárologni. Talajtakarásnak tekinthető az ágyások között vagy fasorok között telepített gyep is, ám ezt mindig tartsuk rövidre nyírva, mert ha magasra engedjük, akkor sok vizet és tápanyagot von el kultúrnövényeinktől, és táplálék-konkurensükké válik.

Újabb megoldások

Eddig főként beltéri dekorációs célokra használták, de helyenként már van példa a jutaszövet és kenderrost, valamint gyapjú lapok kerti, talajtakaróként történő alkalmazására is. Ezek csakúgy, mint a kenderzsákszövet, alkalmas tófóliával bélelt kerti tavak széleinek díszítésére. A tó peremein, a víz és a szárazföld találkozásánál ezzel takarhatjuk el a tófólia kilátszó részeit.

A kenderrost és a gyapjú kiváló hőszigetelő anyagok, amelyek saját súlyuknak többszörösének megfelelő vízmennyiséget vesznek föl, és szinte szivacsszerűen magukba szívják, ugyanakkor át is engedik a vizet.

A sekélyen gyökerező növények szívesen belegyökereznek ezekbe. Lassan bomlanak le, tehát tartósak. Az ilyen mulcskorongok kiválóan használhatók függőkosárban és dézsás növények talajtakarására is. Kókuszrostból is kaphatók préselt korongok különféle cserépméretre szabva, különböző átmérővel, vastagsággal. Mind a kender, mind a gyapjú segít távol tartani a csigákat. A kendermulcs további előnye, hogy bioaktív vegyületeinek köszönhetően antibakteriális és gombaölő hatású, ellenáll a penészedésnek.

(Forrás: agrarszektor.hu)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás