Változott a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságokról szóló 314/2014. (XII. 12.) kormányrendelet. A szöveget számos büntetési tétellel egészítették ki, a meglévő szankciók mértéke pedig emelkedett. A rendelet az illegális horgászatot, illetve a kisebb-nagyobb trükközéseket is bünteti. Azt a személyt például, akit a halastó partján halfogásra alkalmas horgászkészséggel (bottal) találnak, de nincs nála horgászjegy, 10 - 30 ezer forinttal büntethető, ha a jogosultságát a halgazdálkodási hatóságnál 15 napon belül nem igazolja.

Aki jogosultság nélkül egy időben horgászatot és halászatot is folytat, akár 50 ezer forint halvédelmi bírsággal is sújtható. Amennyiben valaki nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytat jogosulatlan halászatot, a büntetés felső határa félmillió forint - írta az Agrárágazat. A rendelet azokat is bünteti, akik a halfogásra jogosító okmány kiváltása során valótlan adatot szolgáltatnak. A valótlan adatszolgáltatás akár 100 ezer forintos büntetést is maga után vonhat. Amennyiben valaki az ellenőrzéskor azt állítja, hogy van érvényes horgászjegye, vagy halászati engedélye, miközben nincs, az 50 ezer forintos bírsággal sújtható. Ha valaki azt hazudja, hogy leadta a fogási naplót, illetve abban valótlan adatokat közölt, akkor 10 ezer forintot kell fizetnie.

A korábbi rendeletben leírtaknál több és nagyobb büntetés jár a szabálytalan horgászok, halgazdálkodók és horgászvízkezelők számára

Tiltott eszközzel vagy tilalmi időben történő horgászat vagy halászat esetén a halvédelmi bírság mértéke attól függ, hogy csak az adott területen engedélyezett fogási előírásoktól tér-e el a szabálytalankodó, vagy általában tiltott eszközzel tevékenykedik. Előbbi esetben maximum 200 ezer forint lehet a büntetés, a másikban félmillió forintig is nőhet a tétel.

A halgazdálkodók büntetései

A halgazdálkodókat ennél is nagyobb tételekkel büntetheti a hatóság. Például, ha nem jogosult személy részére értékesítenek állami horgászjegyet vagy területi jegyet, 100 ezer, állami halászjegy kiadása esetén 200 ezer forintra büntethetők. Azok, akik nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre adnak ki jegyet, és onnan őshonos halfaj elvitelét engedélyezik, 10 és 500 ezer forint közötti bírsággal büntethetők. Azok, akik idegen honos fajok egyedeit engedély nélkül telepítik be, 50 és 500 ezer forint közötti bírságra számíthatnak. Akik a törzsállomány egyedeit értékesítik – akkor is, ha rendelkeznek halászati engedéllyel –, 200–500 ezer forintos halvédelmi bírság fizetésére számíthatnak. A halgazdálkodási terv benyújtásának elmulasztása 250 ezer és 5 millió forint közötti összeg elvesztésével járhat. Aki nem jogosult halgazdálkodásra, horgásztatásra, és mégis végzi ezeket a tevékenységeket, az 500 ezer és 5 millió forint közötti összeg megfizetésével büntethető. A részleteket itt lehet elolvasni.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás