Hirdetés
Törvénymódosítással tiltanák ősztől a települési földadó beszedését
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 2015. január 1-én hatályba lépett módosítása lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak illetékességi területükön bármely adótárgyra vonatkozón olyan települési adó kivetését, amelyet törvény nem tilt, továbbá, amelyre nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A gyakorlatban a települési önkormányzatok elsődlegesen a termőföldet sújtották települési adóval, amely a Htv. 51/P § (3) bekezdése szerinti új települési adó kivetésére vonatkozó moratórium lejártával fokozottá vált. A földadó kivetésének tiltását szeretnék elérni ősztől.
Az Adózóna számolt be arról, hogy 2023. május 19-én Győrffy Balázs, a NAK elnöke, dr. Nagy István agrárminiszter és Jakab István, a MAGOSZ elnöke képviselői minőségben benyújtotta a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló T/4064. számú törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. A termőföldet sújtó földadó gyakorlati alkalmazásának felszámolása érdekében a Htv.-ben is kimondásra kerül, hogy a helyi önkormányzat települési adó kivetésére irányuló joga nem terjed ki a föld megadóztatására - írták.

A törvényjavaslat benyújtóinak álláspontja szerint nem indokolt a termőföldként nyilvántartott földrészletek adóztatása. Ezért a törvényjavaslat azt fogalmazza meg, hogy szűnjön meg a települési adóbevezetés joga a termőföldre, a termőföld-tulajdonra vagy a termőföldön fennálló vagyoni értékű jogra.
A változtatás 2023. szeptember 1-jén lépne hatályba a javaslat szerint. A törvényjavaslat itt érhető el.
Megnéztük a javaslat részleteit a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról
1. § A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A települési önkormányzat az illetékességi területén rendelettel olyan települési adót, települési adókat vezethet be, amelyet vagy amelyeket törvény nem tilt. A települési önkormányzat települési adót – a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog kivételével – bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A települési adónak nem lehet alanya állam, önkormányzat, szervezet, továbbá – e minőségére tekintettel – vállalkozó [52. § 26. pont].”

A gyakorlatban a települési önkormányzatok elsődlegesen a termőföldet sújtották települési adóval, amely a Htv. 51/P. § (3) bekezdése szerinti új települési adó kivetésére vonatkozó moratórium lejártával fokozottá vált. A termőföldet sújtó földadó gyakorlati alkalmazásának felszámolása érdekében a Htv.-ben is kimondásra kerül, hogy a helyi önkormányzat települési adó kivetésére irányuló joga nem terjed ki a föld megadóztatására. Részletes indokolás 1. § Álláspontunk szerint nem indokolt a termőföldként nyilvántartott földrészletek adóztatása. Ezért a törvényjavaslat azt fogalmazza meg, hogy szűnjön meg a települési adóbevezetés joga a termőföldre, a termőföld-tulajdonra vagy a termőföldön fennálló vagyoni értékű jogra.
A helyzet Hódmezővásárhelyen
Arról itt írtunk korábban, hogy Hódmezővásárhelyen idén januártól hektáronként 10 ezer forintos adót kell fizetniük a négy hektárnál nagyobb földterületek tulajdonosainak. Az önkormányzat becslése szerint 80 millió forint folyhatna be a földadóból, amelyet az év első felében rezsitámogatásra, az év második felében a nyugdíjasokra fordítottak volna.
Márki-Zay Péter polgármester korábban a Szegeder.hu-nak azt nyilatkozta, hogy álságosnak tartja a Hódmezővásárhellyel szembeni kritikát, mivel az országban 90 másik település vezette már be a földadót. Szerinte az országban a hódmezővásárhelyi az egyetlen olyan földadó, amelyet kizárólag a szegények, a rezsiárak miatt nélkülözők megsegítésére, és a nyugdíjasok támogatására vezettek be – írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés