Hirdetés
Tovább fejlesztette az elektronikus gazdálkodási naplót a Nébih
Újabb funkciókkal bővítette az elektronikus gazdálkodási naplót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Nagy segítséget nyújt a felhasználók számára, hogy az eGN-ben már másolhatnak és exportálhatnak is az elkövetkezendőkben. A hivatal célja, hogy a folyamatos fejlesztések által egyre felhasználóbarátabb rendszer álljon az ügyfelek rendelkezésére. Érdemes megismerni a két új megoldás részleteit.
A gazdálkodási napló kezelője a „Másolás” funkcióval a hasznosításokat és a műveleteket tudja másolni. Lehetőség van annak megadására is, hogy az új adatsorok rögzített vagy véglegesített állapotban jöjjenek-e létre. A hasznosítások másolása közben csak azonos művelési ágú termőhelyekre történhet a másolás. A műveletek másolásakor a termőhelyek és a hasznosítások közül választhatnak a felhasználók. A műveletek közül a növényvédelmi megfigyelés másolható a kapcsolódó műveletekkel együtt is. A Nébih közleményét szemléztük.

Exportálni is lehet
A másik újdonság az „Export” funkció. Az ügyfelek akár a teljes gazdálkodási naplót exportálhatják Excel (xlsx) formátumban. Lényeges, hogy az exportálás kizárólag a módosítások megkezdése előtt érhető el a Dokumentumok lapfülön. „Nyomtatóbarát” és „széles” formátum is rendelkezésre áll. A széles változat az esetleges szűréseket és összegzéseket támogatja. Fontos hangsúlyozni, hogy az elkészült fájlok csak korlátozott ideig tölthetőek le, ugyanakkor a legújabb változat bármikor generálható - írták.
A gazdálkodási napló részletei
A Gazdálkodási napló lapjait attól függően kell kitölteni, hogy milyen támogatásokat vesz igénybe a termelő. Az adatrögzítés gördülékenysége érdekében a teendőket minden támogatásnál külön részletezi az útmutató.
A Gazdálkodási Naplóra vonatkozó általános szabályokat a 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet tartalmazza, melyek közül az alábbiak kiemelten fontosak:
- 26. § (1) A mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót – figyelemmel a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 29. § (6) bekezdésére és 30. § (7) bekezdésére – jogszabályban vagy pályázati felhívásban meghatározottak szerint elektronikusan vagy papíralapon vezeti.
- (2) Ha jogszabály vagy pályázati felhívás eltérően nem rendelkezik, a gazdálkodási napló vezetését az egységes kérelem benyújtásától, de legkésőbb az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig (június 09.) meg kell kezdeni, és azt a tárgyév egésze vonatkozásában kell vezetni.
- (3) A gazdálkodási napló vezetését a Magyar Államkincstár helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja.
A 2023. évre vonatkozó, papír alapon vezetett Gazdálkodási naplót legkésőbb 2024. január 31-ig szükséges rögzíteni a Nébih elektronikus Gazdálkodási napló (eGN) felületén - írta a hivatal.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés