Hirdetés
Segít a Nébih a gazdálkodási napló kitöltésében
A jelenleg érvényes szabályok szerint a gazdálkodók elektronikusan és papír alapon is vezethetik a gazdálkodási naplót. A Nébih elkészítette a papír alapú vezetéshez használandó nyomtatványt és a kitöltését segítő útmutatót. A Gazdálkodási napló lapjait attól függően kell kitölteni, hogy milyen támogatásokat vesz igénybe a termelő, melyhez jogcímenként részletes segítséget találnak az útmutatóban. A 2023. évre vonatkozó, papír alapon vezetett naplókat legkésőbb 2024. január 31-ig kell majd rögzíteni a Nébih elektronikus Gazdálkodási napló (eGN) felületén.
A Nébih írta meg, hogy a dupla adatrögzítés elkerülése érdekében célszerű eredetileg is az online rendszerben vezetni az adatokat. További részletek és a kapcsolódó dokumentumok az „1/2023. Nébih eGN hirdetményben” érhetőek el.

A Gazdálkodási Naplóra vonatkozó általános szabályokat a 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet tartalmazza, melyek közül az alábbiak kiemelten fontosak:
- 26. § (1) A mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót – figyelemmel a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 29. § (6) bekezdésére és 30. § (7) bekezdésére – jogszabályban vagy pályázati felhívásban meghatározottak szerint elektronikusan vagy papíralapon vezeti.
- (2) Ha jogszabály vagy pályázati felhívás eltérően nem rendelkezik, a gazdálkodási napló vezetését az egységes kérelem benyújtásától, de legkésőbb az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig (június 09.) meg kell kezdeni, és azt a tárgyév egésze vonatkozásában kell vezetni.
- (3) A gazdálkodási napló vezetését a Magyar Államkincstár helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja.
Így lehet és így érdemes vezetni
A 2023. évre vonatkozó, papír alapon vezetett Gazdálkodási naplót legkésőbb 2024. január 31-ig szükséges rögzíteni a Nébih elektronikus Gazdálkodási napló (eGN) felületén. Felhívjuk azonban a termelők figyelmét, hogy ha nem nyomtatott formában, hanem számítógépen, Excel formátumban vezetik a nyomtatványt, úgy az is papír alapú vezetésnek minősül, így vonatkozik rá az utólagos online rendszerbe való feltöltési kötelezettség. A papír alapú nyomtatványt (ideértve az excelt is) nem lesz lehetőség dokumentumként a rendszerbe feltölteni, az adatokat kézzel kell felvezetni, ezért a dupla adatrögzítés elkerülése érdekében javasoljuk, hogy aki teheti, már eleve az online rendszerben vezesse a naplóját.
Amennyiben a termelő rendszerhiba miatt nem tud eleget tenni az adatszolgáltatási kötelezettségnek, azt minden esetben jelezze az egn@nebih.gov.hu e-mail címen - hívták fel a figyelmet.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés