Hirdetés
Tovább pályázható az öntözésfejlesztési támogatás
“A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című és “Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című pályázati felhívásokra meghosszabbított határidőig, 2023. június 30-ig lehet a kérelmeket benyújtani - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium. Az öntözésfejlesztést, a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését továbbra is kiemelt területként kezeli a szaktárca. A beruházásokat támogató kiírás átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez.
A szaktárca és a kormány célja, hogy az öntözött területek nagysága a következő években folyamatosan és jelentősen emelkedjen, hiszen, amint az idei, súlyos aszályhelyzettel érintett évben különösen megmutatkozott, biztonságos termelést alapvetően csak öntözéses körülmények között lehet folytatni - írta az AM közleménye.

Az öntözésfejlesztési támogatás keretében többek között
- tározóterek,
- új vízkivételi művek kialakításához,
- új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, és
- az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez lehet pályázati pénzt igényelni.
- A gazdák ráadásul a mostani, a hosszabbítással egybekötött módosításnak köszönhetően immár
- a csatornák kotrásához, karbantartásához szükséges gépek, például önjáró kotrógépek beszerzéséhez is igényelhetnek támogatást.
Ezeket kell teljesíteni "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" pályázat sikerességéhez
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
- projektjük megvalósításával hozzájárulnak a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztési
- céljának eléréséhez;
- a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet;
- a kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év átlaglétszámát fenntartják, vagy az üzleti
- tervben vállalt mértékben növelik;
- energiahatékonyság javítását célzó projekt esetén teljesítik a felhívás keretében előírt
- energiahatékonyság javulási követelményt.
Öntözési közösségek alakítását is támogatják
A kormány a rendelkezésre álló vízkészlet hatékonyabb felhasználását is szem előtt tartva ösztönzi a termelők öntözési közösségekbe szerveződését. Az öntözési közösségek együttműködésének támogatására kiírt, szintén meghosszabbított felhívás keretében a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek közös üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni.
A két kiírás kapcsán már csaknem 50 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák, a KAP Stratégiai Terv keretei között pedig 2022 után további 70 milliárd forintot terveznek erre a célra fordítani. A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a www.palyazat.gov.hu honlapon.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés