Túléléstől a boldogulásig – az elválasztás utáni kihívások malacoknál

Amikor a malacok elválasztásra kerülnek, és megkezdik karrierjüket ott, ahol nevelkedni fognak, úgy tűnik, néhányuknak nehéz időszakot kell megélniük manapság. Dr. Casey Bradley sertéstakarmányozási technológiai szakértő szerint az amerikai sertéságazati szakemberek számára egy lépést hátrálni lehet a helyes irány, hogy végül 2 lépéssel előrébb jussanak.

A múlt hónapban a Nemzetközi Sertéstakarmányozási Konferencián a közönség egyik kérdése nagyszerű vitát váltott ki a panelbeszélgetés résztvevőinek körében, de elgondolkodtató is volt.

A kérdést egy tapasztalt táplálkozási szakember tette fel, aki visszavonult a sertéstáplálástól, és most visszatért, de a múltban a legjobb takarmányokat állította össze a nevelősertések számára. A kérdés középpontjában az állt, hogy miért indulnak a sertések manapság olyan durván a nevelőintézményben? Ez egy olyan vita és probléma volt az, amellyel az ágazat az elmúlt 5-10 évben küzdött.

Többről van szó, mint genetikáról

A valóság az, hogy ma már van olyan sertés, amelyik az első 2 hétben nem teljesít, de a végén felzárkózik. Még az is szóba került, hogy találhatunk olyan genetikákat, amelyek az első 2 hétben kiemelkedően jól teljesítenek, de a végső időszakban sokba kerülnek.

Milyen lehetséges összefüggések vannak? A munkaerőhiány folyamatosan felmerül az USA-ban folyó vitákban, nem is beszélve a munkaerő-állományban lévő állattenyésztési készségek hiányáról. Vagy az, hogy a legtöbb állati fehérjét kivették az étrendből? Vagy azért, mert szintetikus aminosavakkal kergetik az alacsonyabb takarmány- és nyersfehérje-költségeket. Dr. Dean Boyd a konferencián emlékeztetett a szójaliszt és a szójalisztből származó nem esszenciális aminosavak értékére az étrendünkben.

A problémák a kocákkal vannak

Dr. Casey Bradley úgy véli, hogy a probléma a kocaistállóban van, vagy hogy a kocaistálló takarmányozási stratégiáival megoldható. A probléma a kocában és a kocafarmra, a takarmányozási szakemberekre és a rendszerekre vonatkozó kulcsfontosságú teljesítménymutatóinkban (KPI-k) van. Ok-okozati összefüggés vagy korreláció, hogy a kocaelhullások és a méhnyúlások is az egekbe szöktek? A genetika és a menedzsment segítségével több sertés kelt életre kocánként és évente (PSY) az ellésből, de nem a piaci teherautóra. Az egyik legnagyobb integrátor Bradley szerint azt állította: ma már nem igaz a régi mondás, miszerint minden egyes font (0,45 kg) súly az elválasztáskor 2 fontot (0,9 kg) jelent a nevelőintézet végén, és akár 4 fontot (1,8 kg) a vágáskor.

Hol kell kezdeni?

A megoldás alighanem a falak lebontása a szervezeteben – a genetikus, az állatorvos, a takarmányozási szakember, a termelésirányító és a könyvelő együtt dolgozik a teljes rendszeren, nem pedig csak a saját silóján. Egyáltalán nem költői kérdés: a túlzott specializálódás vezetett oda, hogy már senki sem rendelkezik belső képességekkel ahhoz, hogy sertéstenyésztőként boldoguljon?

Takarmánykészítés a legalacsonyabb költségek alapján

Bradley táplálkozási javaslatai közé tartozik, hogy ne a legkisebb költség alapján, hanem a legjobb költség alapján állítsák össze a takarmányt. Úgy kell eljárni, mint a kérődzőiparban, és el kell kezdeni értékelni a kolosztrum minőségét, és biztosítani kell, hogy minden sertés legalább 250 g kolosztrumot fogyasszon születésekor, vagy még többet, ha nem a megfelelő dolgokat juttatják a kolosztrumba.

Abba kell hagyni, hogy azt mondják: a vemhesség alatt nem lehet a takarmányozással kiegészíteni, vagy hogy nem lehet 2. takarmányvonalat működtetni, mert nem tudják a kocagazdaságban a költségeket igazolni. Ellenőrizni kell a kocák testkondícióját, ez az állandó hullámvasút, amire a kocáinkat kényszerítjük, nem segít. A fő célunk a koca táplálásában az kell, hogy legyen, hogy a tartálya tele legyen, hogy a tartalékai teljesek legyenek, és hogy optimalizáljuk az utódok passzív, veleszületett és adaptív immunitását, mielőtt elhagyják őt.

Természetesen még hosszasan lehetne sorolni a lehetséges táplálkozási beavatkozásokat, de a legfontosabb dolog az, hogy csapatként kell elkezdeni dolgozni – állítja Bradley –, és olyan saját KPI-ket kell meghatározni, amelyek a rendszer egészének jövedelmezőségét növelik, nem pedig csak az adott részleg termelési bónuszát.