Hirdetés
Új, agrárdigitalizációs mezőgazdasági tankönyvet írnak Makón
Országos konferenciának adott otthont a Galamb József nevét viselő makói agrártechnikum, a téma a jövő mezőgazdasága és az intelligens növénytermesztési technológiák oktatása volt. Az ehhez szükséges tankönyvet az intézmény vezetésével, nemzetközi együttműködésben dolgozzák ki. A tananyag célja, hogy az agrárszakképzésben részt vevő szakoktatóknak segítséget nyújtson a korszerű, digitális alapú, mesterséges intelligenciát is alkalmazó agrártechnológiák, mindenek előtt az intelligens növényházakkal kapcsolatos ismeretek oktatásában.
Új tananyagra és új módszertanra van szükség a mezőgazdasági oktatás megújításához – mondta Horváth Zoltán, a Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója azon az országos tanácskozáson, amit az intézményben tartottak. A Délmagyar írta meg, hogy a rendezvényre szerte az országból érkeztek szakoktatók. A konferencián azt a készülőben lévő tankönyvet mutatták be, amit az intézmény pályázati támogatással, egy nemzetközi együttműködést vezetve dolgoz ki.

Ez az ötös alkotja az együttműködést
Ennek a határon átnyúló együttműködésnek a külföldi résztvevői a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem marosvásárhelyi kara Romániából, illetve a Pro Scientia Naturae Alapítvány Szerbiából, itthonról pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint az iTStudy Hungary Számítástechnikai Oktató- és Kutatóközpont.
A tananyag célja az, hogy az agrárszakképzésben részt vevő szakoktatóknak segítséget nyújtson a korszerű, digitális alapú, mesterséges intelligenciát is alkalmazó agrártechnológiák, mindenek előtt az intelligens növényházakkal kapcsolatos ismeretek oktatásában. Az első eredmények egyike, hogy 2024. januárjában elindul egy képzés 50 érintett pedagógusnak négy témában – az ő visszajelzéseik alapján fogják véglegesíteni a digitális formában elérhető tankönyvet.

A tudásteremtés ereje
A konferencián Horváth József, az egyebek között a helyi intézményt is üzemeltető Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója többek között arról beszélt, büszke a makói intézményre, hiszen az iskolák többnyire csak átadják diákjainak a tudást, a Galamb azonban ennél többre is vállalkozott, emellett a tudásteremtésben is aktívan részt vesz.
Ez azért figyelemre méltó, mert ezt a feladatot többnyire csak a felsőoktatás intézményei vállalják – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a mezőgazdasági technológia szédületes tempóban változik, és ehhez az oktatásnak is alkalmazkodnia kell. Ehhez azonban meg kell teremteni a szellemi hátteret a szakképzésben részt vevő pedagógusoknak. A makói vezetéssel készülő tananyag ráadásul nemzetközi szinten is értékes és használható.

Megváltozott mezőgazdaságban dolgozunk, tanulunk és tanítunk
Farkas Sándor mezőgazdasági miniszterhelyettes megnyitójában azt mondta, ma már nem a piros traktor, a puttonyos szőlőszedő, a legelőről ballagó tehén jellemzi az agráriumot. A mezőgazdaság is felzárkózott a high tech vonalába. Az a technika, amit a magyar mezőgazdaság alkalmaz, világszínvonalú. Úgy szoktam jellemezni: mi itt már űrtechnológiát használunk – érzékeltette a napjainkban zajló digitális modernizációt. A precíziós gazdálkodás, az automatizálás, a robotika, a GPS-alapú rendszerek és a drónok alkalmazása már a jelen. Ezek révén lehet csak növelni a termelés hatékonyságát úgy, hogy közben a teremtett világ értékeire, a környezeti terhelés csökkentésére, az erőforrások észszerű felhasználására is tekintettel lehetünk – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért fontosak a fejlesztések.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés