Lassan mögöttünk hagyjuk a gyászos 2022-es gazdasági évet. Újra vetettünk, újra reménykedünk, hogy jövőre talán jobb lesz. Az augusztus-végén szeptember elején lehullott csapadék ugyan a kínzó hiányt nem pótolta, de az őszi kultúrák talajelőkészítéséhez és a kelés elindulásához elég volt. Nagyon várjuk a folytatást, mert a sikerhez ennél több kell, sokkal több!

Az ország egészében elmondható, de Kelet-Magyarországra mindenképpen igaz, hogy a kalászosok aránya a vetésforgóban növekedett, aminek errefelé leginkább a repce és a kukorica látja a kárát. Az aszály sújtotta területeken, és itt is döntően a kisebb és közepes gazdaságokban, ez teljesen érthető reakció. Az is nyilvánvaló, hogy a tavasziak betakarítása a legtöbb helyen nem korlátozta a talajok előkészítését és a vetések megkezdését, így időben, sőt, helyenként a megszokottnál kicsivel korábban a földbe kerültek a magok, amik a nyirkos talajban gyorsan csírázásnak is indultak. Kezdeti fejlődésüket a szokatlanul meleg ősz kifejezetten segítette, így egyáltalán nem ritkák a jól fejlett, előre haladott állományok az árpákban és a búzákban is.

Az évkezdet további sajátossága, hogy a drasztikusan megemelkedett árú alapműtrágyák mennyiségét a korábbi évek gyakorlatához képest jelentősen visszavették a gazdálkodók, ahol az aszály kipusztította az előveteményt, ott pedig el is hagyták. Ezen ugyancsak nem csodálkozunk. Némi optimizmussal még azt is feltételezhetjük, hogy ennek egy év távlatában komoly következményei nem lesznek, feltéve, ha az előző években a növénytáplálást okszerűen és kellő mértékben elvégezték.

Az őszi kalászos körkép tehát messze nem reménytelen! Ugyanakkor azért akad néhány figyelemre méltó körülmény, ami miatt érdemes gyakori szemléket tartani az állományokban. A szeptember végi, októberi meleg időben nemcsak a kikelt növények, de a kártevők és kórokozók is igen jól érezték magukat. Egyre több megyében, egyre több gazdaságban tapasztaltunk jelentős levéltetű- és kabócainváziót, amelyek leginkább vírusvektor szerepük miatt veszélyesek. Sajnos a víruskérdést évről-évre egyre komolyabban kell vegyük, és most már nem csak a déli megyékben, hanem országszerte mindenütt! A gazda szemének legjobban tetsző, erős árpák és búzák képesek egyik napról a másikra drasztikusan leromlani, ha a vírus terjedését a kártevők elleni védekezéssel nem blokkoljuk időben. Ilyenkor érdemes a kezelést levéltrágyával is kiegészíteni. Több ok miatt is: egyrészt fenn kell tartanunk a jó kondíciót, amely a vírusok legyőzésében alapvető faktor, másrészt egy jól megválasztott, mondjuk magas réztartalmú levéltrágyával jelentősen vastagíthatjuk a kalászosok epidermiszét, amellyel meglepően eredményesen tudjuk rontani a vírusátvitel hatékonyságát.

A kártevők mellett a kórokozók is megjelentek szerte az országban. Az október végével megérkezett hűvösebb, ködösebb időjárás, a nappali enyhébb, fagymentes idővel kombinálva maga volt a menyország az ősszel támadó kalászos gombabetegségeknek. Az éjszakai pára sokszor 11 órára sem száradt fel, de délután 3-4 órára újra nedvesedtek a levélfelületek, tökéletes inkubációs teret biztosítva ezzel a kórokozók terjedésének. A védekezés szükségessége vitán felül áll! A korai vetésből származó előnyök árát sajnos meg kell fizetni, ha nem akarunk tavasszal reménytelen helyzettel szembesülni. Itt újra érdemes a levélen keresztüli táplálás kérdését elővenni, főként azokban a gazdaságokban, ahol nem a szokásos alapműtrágya mennyiség került kihelyezésre. A műtrágyák árához képest a levéltrágyák áremelkedése fajlagosan sokkal kezelhetőbb. Az elmúlt években kialakult 2-3 ezer forintos őszi rezes kezelés ára ugyan 3-4 ezer forintra felemelkedett hektáronként, de ha a növényvédő szeres beavatkozás elkerülhetetlen, a kijuttatás költsége részben megspórolható.

A FitoHorm kínálatából az őszi gabonák kezelésére az egyedülállóan magas réztartalommal bíró, 80g/l felszívódó kelatizált rezet tartalmazó Turbo Réz emelkedik ki, amely a réz mellett, a kalászosokban ugyancsak fontos ként és nitrogént is tartalmaz 1-2l/ha dózisban, hatékonyan kezeli a rézhiány tüneteit, vastagítja a növényi szöveteket, valamint további hatóanyagtartalmának köszönhetően jelentősen javítja a kezelt állományok általános kondícióját. Akik a magas réztartalom mellett fontosnak tartják az egyéb mikroelemek kijuttatását is, mint például az árpák számára igen fontos mangánt, azoknak inkább a régi, de bevált FitoHorm Gabona, vagy Bio Gabona termékünket ajánljuk 4-5 l/ha dózisban.

Egyéb levéltrágyázási lehetőségekről, illetve a termékek felhasználásáról a területileg illetékes szaktanácsadóink tudnak bővebb tájékoztatást adni! Forduljanak hozzánk bizalommal!

A Fitohorm csapata

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás