A következő néhány évben a magyar mezőgazdaságnak olyan megoldásokat kell keresnie, amelyek megfelelnek az Európai Unió által megalkotott Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) elvárásainak. A szakemberek szerint ilyen megoldás lehet a biológiai és mikrobiológiai készítmények alkalmazása a növényvédelem terén, valamint az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a precíziós gazdálkodás szerepének erősítése az ágazatban. A KITE Zrt. szakmai bemutatókon ismertette a fejlesztéseket és a lehetőségeket Nádudvaron, Dalmandon és Mezőfalván.

Az Agrárszektor írta meg precíziós gazdálkodás szerepe elsősorban amiatt fontos, mert elősegíti a takarékos, hatékony anyaghasználatot, vagyis optimalizálja a kijuttatást és ezáltal feloldja a kisebb környezetterhelés és a nagyobb termelékenység ellentmondását. A KITE Zrt. egy olyan, Európában eddig még ismeretlen permetezőgépet mutatott be, amely valós idejű beavatkozásra képes, jelentős mértékben csökkentve a növényvédelmi kezelések során felhasznált vegyszerek mennyiségét.

Kiemelkedő technológiai felszereltséggel bír az Európában először Nádudvaron debütáló John Deere See & Spray okos permetezője - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar
Kiemelkedő technológiai felszereltséggel bír az Európában először Nádudvaron debütáló John Deere See & Spray okos permetezője - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar

Új technológiát hozott a John Deere 612R önjáró permetező Nádudvarra

A nádudvari szántóföldi bemutatón a John Deere 612R típusú önjáró permetező a See&Spray technológiát alkalmazza, vagyis a szórókereten elhelyezett kamerák és számítógépek segítségével, villámgyors képfeldolgozással, valós időben hoz döntést arról, hogy az adott területre kell-e vegyszert kijuttatni. Ezzel akár 70-80 százalékos inputanyag megtakarítás is elérhető - mondta Kolozsvári István, a KITE Zrt. kereskedelmet támogató mérnöke.

Európában ezt a rendszert többnyire tarlókezeléseknél vagy feketére művelt területen lehet használni, mivel a kamerák színfelismerés segítségével tudják ezeken a területeken megkülönböztetni a talajtól vagy a szármaradványoktól a gyomokat. A rendszer csak oda juttat ki vegyszert, ahol gyomfoltot érzékel - mondta Kolozsvári István.

A John Deere 612R önjáró permetező fúvókái, szórókerete és egy érzékelője - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar
A John Deere 612R önjáró permetező fúvókái, szórókerete és egy érzékelője - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar

A szakember arról is beszélt, hogy a permetezés érzékenységét egy ötfokú skálán lehet beállítani. A gépkezelő döntheti el, hogy a kamerarendszer milyen méretű gyomoknál alkalmazzon kezelést, de azt is meg lehet határozni, hogy milyen hosszan és mekkora dózisban juttasson ki vegyszert. Mivel a kamerák képfeldolgozása pillanatok alatt megtörténik, az önjáró permetező a kezelés során akár 18-20 km/órás sebességgel is képes haladni. A permetezőt kifejezetten nagy, akár 40 méteres szórókerettel is fel lehet szerelni. A 612R típusú önjáró permetező egy 4500 literes rozsdamentes permetlé tartállyal, valamint közel 1000 l/min teljesítményű centrifugál szivattyúval dolgozik. Elég nagy teljesítményű ahhoz, hogy 4-5 perc alatt feltöltse a tartályt, és nagyjából hasonló mennyiségű idő kell ahhoz, hogy a vegyszereket is betöltsék a vegyszer bekeverőbe.

Ezekről beszélt Hadászi László

A KITE Zrt. „Irányt mutatunk 2.0” című, nádudvari szántóföldi napján Hadászi László, a vállalat innovációs főigazgatója arról beszélt, hogy a fenntarthatóság és a hatékonyság egymást nem kizáró fogalmak. A szakember elmondta, hogy a vállalatnál azokat a megoldásokat keresik, amelyek a Green Deal elvárásainak meg fognak felelni. Ide tartoznak a különböző biológiai és mikrobiológiai termékek. Ezeknek vizsgálják a hatékonyságát, a szántóföldi alkalmazhatóságát, és azt, hogy hol lehet ezeknek a helye a rendszerben, mit lehet kiváltani velük, és mit nem. Hadászi László szerint az innováció terén három olyan fő irány van, amin el lehet indulni: az első az előbb említett biológiai és mikrobiológiai készítmények köre. A második az automatizálás egyre magasabb fokú alkalmazása, amelyek a végén valóban autonóm gépek jelenhetnének meg a földeken. A harmadik pedig a mesterséges intelligencia alkalmazása, bár ez utóbbi kapcsán a szakember elismerte, hogy egyelőre még nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű és minőségű adat ahhoz, hogy valóban hatékonyan és jól lehessen használni a rendszert.

Drónok, rendszerek, támogatás és szakmai fejlődés

Hadászi László beszélt arról is, hogy a drónok használata a mezőgazdaságban nagyon jól illeszkedik a Green Deal elvárásaiba, mivel ezek az eszközök remekül alkalmazhatóak olyan beavatkozásoknál, amelyek nem a teljes felületet, vagy csak a tábla egy részét érintik. Ami még említést érdemel, hogy a hagyományos inputanyag-kijuttatással szemben a drónokkal könnyen meg lehet valósítani a differenciált kijuttatást. Hadászi László szerint a valós idejű beavatkozások - vagyis hogy egyszer kelljen felszállni és felmérni a területet, majd azonnal ki is juttatni a szükséges inputanyagot - a drónoknál még nincsenek megoldva, de már dolgoznak ennek a megoldásán.

Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója arról beszélt, hogy a fenntarthatóság és a hatékonyság egymást nem kizáró fogalmak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar
Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója arról beszélt, hogy a fenntarthatóság és a hatékonyság egymást nem kizáró fogalmak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar

Arra a kérdésre, hogy hogyan látja a precíziós gazdálkodás helyzetét és jövőjét Magyarországon, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója elmondta, hogy a cég Precíziós Gazdálkodási Rendszere 2021-ben indult, majd pedig a mezőgazdaság digitális átállását támogató pályázatnak köszönhetően történt egy nagy ugrás a területen. Gyakorlatilag egy év alatt a 2600-2700 eszközről 4000 fölé emelkedett az RTK-t használó gépek száma.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás