Szűrők
Találatok száma: 3
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Zöld feltételek és ami mögötte van – a 12% feletti lejtőn való gazdálkodással szerzett idei tapasztalatok

2023.11.24.

A mezőgazdasági támogatások rendszere napjainkban jelentős változásokon megy keresztül, melynek hátterében az EU által megfogalmazott elvárások állnak. Ilyen az idén bevezetett „Feltételesség rendelet” is, amelyet beépíteni a mindennapi gazdálkodásba, nagy kihívás a termelőknek. Az aktuális kötelezettségekről és a megvalósítást támogató megoldásokról a KITE Podcast legújabb részében dr. Juhász Anikóval és dr. Szabó Emesével beszélget Hadászi László innovációs főigazgató.

Új utakon új szelek fújnak a KITE-központból: modern megoldásokat mutattak be Nádudvaron

2023.06.18.

A következő néhány évben a magyar mezőgazdaságnak olyan megoldásokat kell keresnie, amelyek megfelelnek az Európai Unió által megalkotott Green Deal elvárásainak. A szakemberek szerint ilyen megoldás lehet a biológiai és mikrobiológiai készítmények alkalmazása a növényvédelem terén, valamint az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a precíziós gazdálkodás szerepének erősítése.

Precíziós növényvédelem a KITE Zrt. olvasatában

2021.11.10.

2021. október 13–14-én került sor a 2020-ban elhalasztott jubileumi és a 2021-es összevont 25-26. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumra a Debreceni Egyetemen. Az eseményen Hadászi László a KITE Zrt. innovációs főigazgatója a precíziós gazdálkodás növényvédelmi aspektusait mutatta be, kiemelve cége megoldásait a témában. Az alábbiakban ezt az előadást foglaltuk össze.

Hirdetésfeladás