Az ingatlanfejlesztési projektek vonatkozásában is jelentősebb változások léptek életbe a 2023. évi adótörvény módosító jogszabályai alapján. Elsősorban az általános forgalmi adó esetében találunk olyan szabályokat, amelyek könnyítéseket tartalmaznak. Ilyen például az új lakás értékesítésekhez kapcsolódó 5 százalékos áfakulcs alkalmazásának meghosszabbítása, ugyanakkor az illetékek esetében gyakorlatilag az utolsó kiskaput is bezárta a jogalkotó. A legfontosabb, ingatlanokat érintő változásokat a WTS Klient adószakértője, Gyányi Tamás foglalta össze.

Az Adózóna anyaga számolt be az ingatlanok adózása témájában adódó lehetőségekről és szabályokról.

Változott az ingatlanok adózása: könnyítések és kiskapu bezárás is a módosítások között 2023-ban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kismaros
Változott az ingatlanok adózása: könnyítések és kiskapu bezárás is a módosítások között 2023-ban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kismaros

Milyen esetben, és meddig alkalmazható az 5 százalékos lakásáfa?

A veszélyhelyzeti rendeleti szabályt törvényi szintre emelve az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfamérték időbeli hatálya 2024. december 31-re módosult. Ez a kedvezményes adómérték 2024. december 31. után is alkalmazható a már megkezdett projektekre is 2028. december 31-ig, ha az építési engedély legkésőbb 2024. december 31-én véglegessé vált, vagy az építést eddig az időpontig bejelentették az egyszerű bejelentés szabályai szerint.

 Milyen esetben alkalmazható a kedvezményes 5 százalékos adókulcs?

Új ingatlan értékesítése (szolgáltatásra viszont nem alkalmazható): újnak akkor minősül egy lakóingatlan, ha

  • első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy megtörtént ugyan, de az arra jogosító hatósági engedély véglegessé válása és az értékesítés között még nem telt el két év;
  • az összes hasznos alapterület nem haladja meg többlakásos lakóingatlan esetében a 150 négyzetmétert, egylakásos családi házak esetében pedig a 300 négyzetmétert.

Mire érdemes odafigyelni az ingatlanok adózása kapcsán?

Nem minősül lakóingatlannak a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség (és ily módon az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs sem alkalmazható) még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, így különösen: a garázs, a műhely, az üzlet vagy a gazdasági épület.

2023. január 1-től változik az új ingatlan fogalma: adókötelessé válik annak a beépített ingatlannak az értékesítése, amelynél az első rendeltetésszerű használatbavétel megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység rendeltetését, vagy a rendeltetési egységeinek a számát megváltoztatták, valamint az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el két év.

Gyányi Tamás szerint a leggyakrabban előforduló kérdésekre a NAV honlapján hasznos tájékoztatókat találni, azonban a lakásértékesítések során számos kérdés vetődhet fel. 

„Nem mindegy, hogy egy külszíni parkoló, vagy egy tároló milyen esetben számít bele a kedvezményes kulcs alkalmazásához még megengedett négyzetméterlimitbe. Bizonyos esetekben, ha beleszámít az eladásra kínált lakás területébe, például a külszíni parkoló, mert kapcsolódik az épülethez, a kedvezményes 5 százalékos kulcs alkalmazása is veszélybe kerülhet” – mondta az adószakértő.

Csökkenő adókockázatok az építkezéseknél

Az ingatlanok létesítésére, átalakítására vonatkozó építési vállalkozási szolgáltatások esetében sokszor fordult elő jogvita az adózók és az adóhatóság között. Amennyiben a vállalkozó hibásan fordított áfásan számlázott, a megrendelőnél az áfalevonást kifogásolta a NAV. Ebben az esetben akár a levont áfaösszeg 50 százalékáig terjedő bírság is felvetődhetett. 

„Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen szolgáltatások esetében a fordított adózás akkor is alkalmazható, ha építési engedélyre, vagy egyszerűsített bejelentésre nincs szükség, ugyanakkor más hatósági engedélyre viszont szükség van. Ilyen például az örökségvédelmi engedély vagy bejelentés, rendeltetésmódosítási engedély, vagy településképi bejelentési eljáráshoz kötöttség. Emellett az átmeneti szabályok alkalmazására is figyelni kell, hiszen a szabályváltozás alapján előfordulhat, hogy egy adott szolgáltatás számlázása 2022-ben még egyenesen adózott, de az új szabályok alkalmazásával már a fordított adózás szabályai alapján szükséges kiállítani a számlát” – mondta Gyányi Tamás.

Záródik a kiskapu az illetékfizetésnél

Az illetékekről szóló törvény jelenleg is tartalmaz olyan szabályt, amely a kapcsolt vállalkozások közötti ingatlanátruházásokat mentesíti a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség alól. Az adómentesség feltétele, hogy az illetékkötelezettség keletkezése időpontjában a vevő főtevékenysége saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, vagy saját tulajdonú ingatlan adásvétele legyen.

Tehát az illetékmentesség csak abban az esetben lenne alkalmazható, amennyiben a vagyonszerző az ingatlanra vonatkozó, kedvezményezett tevékenységekből származó (előző évi) árbevétele az összes árbevételben legalább 50 százalékos arányt képvisel.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy milyen szankciókkal szükséges számolni, ha az árbevétel megoszlására vonatkozó feltétel bármely okból nem teljesülne? 

Amennyiben a nyilatkozatban foglaltak vagy egy kezdő vállalkozás esetében az erre vonatkozó vállalás nem teljesül, azt a vagyonszerzőnek be kell jelentenie az állami adóhatósághoz, amely a meg nem fizetett illetéket 50 százalékkal növelten a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Ha a vagyonszerző e kötelezettségének nem tesz eleget és az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében állapítja meg a nyilatkozatban foglaltak vagy a vállalás teljesülésének elmaradását, a vagyonszerző terhére a meg nem fizetett illeték kétszeresét kell pótlólag előírni.

Kedvező illetékváltozás a csok-hoz kapcsolódóan

A csok nemcsak lakásvásárláshoz, hanem lakásbővítéshez is igénybe vehető. Gyányi Tamás szerint a saját tulajdonban álló -á bővítésekor ugyan nem keletkezik illetékkötelezettség, azonban más tulajdonában álló ingatlan bővítésekor (például a tetőtér beépítése) közös tulajdon jön létre, és a hozzáépítőt pedig illetékkötelezettség terhelte. A kedvező módosításnak köszönhetően mostantól a mentesség az idegen tulajdonban álló lakás bővítésekor is biztosított a csok kedvezményével élő vagyonszerző számára - fogalmazott.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás