Érdekes, hogy vannak növények, amelyek évelők, de egynyáriként tartjuk őket, és vannak egynyáriak, amelyek évelőnek tűnhetnek azért, mert a magjukat elszórva újra vetik magukat, és következő évben ismét megjelennek. Ilyen többek között a kapor is: újra veti magát, és ahol kikel, ott általában meg is hagyjuk. Bizonyos növények pedig eredeti élőhelyükön évelőnek számítanak, de kerti növényként egynyáriak.

Az egynyáriság oka, hogy ha a géncentrumuk trópusi, ott évekig élnek, nálunk a tél azonban megöli őket. Így lesz egy eredetileg évelőből nálunk egynyári. Ez azért érdekes számunkra, mert ennek ismeretében akár átteleltethetünk paradicsomot vagy paprikát, esetleg muskátlikat is.

Egynyáriakról van szó, amik azért „átévelők”, mert a magjukat elszórják, és azok a következő tavasszal kikelnek. Tehát ezek valójában egynyáriak, csak a magjaik fagytűrők, és képesek tavasszal kikelni a téli fagyhatást követően is. Az átévelők évelőnek tűnhetnek, mert mindig előkerülnek a kertben. Jó példa erre a tyúkhúr
Egynyáriakról van szó, amik azért „átévelők”, mert a magjukat elszórják, és azok a következő tavasszal kikelnek. Tehát ezek valójában egynyáriak, csak a magjaik fagytűrők, és képesek tavasszal kikelni a téli fagyhatást követően is. Az átévelők évelőnek tűnhetnek, mert mindig előkerülnek a kertben. Jó példa erre a tyúkhúr (Fotó: Pixabay)

Vannak rövid és hosszú életűek

Élethosszukat tekintve a növények lehetnek efemerek, egynyáriak, kétnyáriak „átévelők”, évelők.

Az efemer növények nagyon rövid életciklusúak, egy évben több nemzedékük is van, azaz a tavasztól őszig tartó időszakban kikel, magot nevel, elpusztul, majd a mag gyorsan újra kikel, növény lesz belőle, ami megint magot hoz, és ez a körforgás a vegetációs időszakban akár 4-6 alkalommal is megismétlődik.

Jó példa erre a gyomként számontartott tyúkhúr, ami kiváló salátanövény is pont életciklusa miatt, hiszen szinte mindig találunk zsenge növényeket e fajból.

Az egynyáriak, mint a nevük is mutatja, egy nyarat élnek, tavasszal kikelnek, fejlődnek nyáron virágoznak, termést hoznak, majd elpusztulnak. Ilyen a búza, kukorica és sok más gabona, amelyeket magérlelésük után esély sincs életben tartani. A kétnyári pedig az első évben leveleket nevel, és csak a második évben virágzik és hoz magot.

Botanikailag egynyáriak az átévelők is. De ez inkább kertészeti kategória, hiszen itt egynyáriakról van szó, amik azért „átévelők”, mert a magjukat elszórják, és azok a következő tavasszal kikelnek. Tehát ezek valójában egynyáriak, csak a magjaik fagytűrők, és képesek tavasszal kikelni a téli fagyhatást követően is. Az átévelők évelőnek tűnhetnek, mert mindig előkerülnek a kertben.

Az utolsó csoport pedig az évelőké. Ezek több éven keresztül élnek. Vagy úgy, hogy fagyállók is, és a helyükön maradva minden tavasszal újra kihajtanak, vagy úgy évelők, hogy segítséget nyújtunk nekik (mint a dézsás növényeknek: leándereknek, citrusoknak stb.), hogy télire fagymentes helyre visszük őket, és ott teleltetjük.

Vegyes társaság

A kultúrnövények körében az előbb említett életformák kicsit keverednek a gyakorlatban: egyes növények az eredeti élőhelyükön lehetnek évelők, de kultúrnövényként tartva sokszor egynyáriak. Miért is van ez? Mert a tél elpusztítja a nem télálló növényeket, tehát az eredeti élőhelyén (ahol nincs fagy) mondjuk évelő muskátliból, nálunk a tél egynyárit csinál. Innentől már csak elhatározás kérdése, hogy minek az átteleltetésével foglalkozunk, és mivel nem.

Mint az előbbi példák mutatják; a leándereket, a citromokat nem hagyjuk megfagyni, fagymentes helyre visszük őket télire. De a muskátlit, a paprikákat, paradicsomokat hagyjuk télen elpusztulni, és jövő évben újat veszünk vagy vetünk.

Érdemes kísérletezni

E szokáson lehet azonban változtatni, hiszen a díszpaprikák, a chili paprikák egy része is több évig élhet, ha bevisszük őket fagymentes, hűvös és lehetőleg világos helyre, úgy sok más paprika és paradicsomfajta is átteleltethető. (Ezeknél a paprikafajtáknál nem mindegy, mi az alapfaj. Ha az évelő, akkor évekig tudjuk tartani, de ha az alapfaj egynyári, például a Capsicum annuum, akkor ez nem fog összejönni).

Arra figyelni kell még, hogy paradicsomokból ne az óriásira növő lugasra futtatandó típust akarjuk majd átteleltetni, hanem a kisebb növésű, de folyton növő típusút, évelő paprikáknál ugyanez a helyzet. A másik lényeges dolog, hogy ahogy ősszel egyre hűvösebb az idő, kint e növények kártevők és kórokozók megjelenése miatt egyre inkább leromlanak. Amit teleltetni akarunk, azt érdemes már korábban becserepezni, és úgy tartani, hogy viszonylag jó állapotban induljon neki a télnek.

Az „újravetősök”…

A kertben így tavasszal érdemes figyelni, milyen kultúrnövények kelnek ki, amelyek tavaly elszórták a magjukat, és ha esetleg nem jó helyen jelennek meg, még átültethetjük őket, így ingyen jutottunk palántához.

Sok egynyári virág is újra veti magát, például a gyógynövényként is alkalmazható körömvirág. Sokan a nyár slágeréhez szükséges kaport is így tartják, ahol megjelenik, meghagyják, és akkor lesz belőle, amennyi kell.

Koktélparadicsomok is megjelenhetnek így „véletlenül” ott, ahogy tavaly voltak, azért érdemes megismerni, hogy kultúrnövényeink hogyan néznek ki magoncként, hogy ne jussanak a gyomok sorsára. De az óriás laboda vagy spenótfa, a nálunk még kevéssé ismert perilla is képes erre a trükkre. Sőt az egyébként igen melegkedvelő földicseresznyének is vannak olyan változatai, amelyek magjai túlélik a telet, és tavasszal újra felbukkannak.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás