A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet a legtöbb munkáltatót és munkavállalót érzékenyen érinti, hiszen számos olyan élethelyzet adódhat, amikor újratervezésre van szükség. Akár tervezetten, akár váratlanul, de rengeteg olyan helyzet állhat elő, amikor egy szakmai karrier fordulóponthoz ér. Meglehet, hogy egy magasabb pozíció betöltéséhez, vagy a vágyott új munkahely megszerzéséhez van szükség a jelenlegi tudás magasabb szintre emelésére. De az is lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor teljesen új, versenyképes szakmát szeretne valaki tanulni.

Mikor érdemes felnőttképzésben gondolkodni, és milyen lehetőségek közül választhatunk?

„A 30-40 éves korosztály igen tudatosan választ tanfolyamot és gyorsan szeretne gyakorlatorientált képzésben használható szakképesítést szerezni” – mondta Tornyi Lajos, a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója.

A felnőttképzés egyik fontos szakmai helyszíne és műhelye a precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzés, itt éppen a 3-as csoport tagja, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport vezetője, Csepregi Attila tart gyakorlati előadást a 6-os óvári évfolyam hallgatóinak 2022. december 8-án - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
A felnőttképzés egyik fontos szakmai helyszíne és műhelye a precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzés, itt éppen a 3-as csoport tagja, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport vezetője, Csepregi Attila tart gyakorlati előadást a 6-os óvári évfolyam hallgatóinak 2022. december 8-án - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Energetika, villamosság, mezőgazdaság a kínálatban

A mezőgazdasági képzések hasonlóan sokszínűek. Ráadásul vannak köztük olyanok, amelyek egy önálló vállalkozás elindításában is segíthetnek. „Sokan talán nem is tudják, de az aranykalászos gazda képzést akkor is el kell végezni, ha valaki földet vásárol vagy örököl” – tette hozzá a cég szakembere.

Ezek mellett népszerűek az energetikai és villamos képzések is – például a kazánkezelő és hűtéstechnikai vagy a feszültség alatti munkavégzéshez kapcsolódó elektromos tanfolyamok. Ezek ugyancsak stabil, használható tudást adnak a résztvevő kezébe – akár a jelenlegi tudását szeretné továbbfejleszteni, akár új szakmát szeretne tanulni.

Megtérülő befektetés

Az önfejlesztésre fordított idő és pénz mindig megtérül. Ezzel az örök igazsággal a legtöbben tisztában vagyunk, ám felnőttként épp ezeket tudjuk egyre nehezebben rászánni. Ha azonban kényszerűségből munkahelyet váltunk, karrierváltást tervezünk, esetleg külföldön képzeljük el az életünket, sorsfordító lehet, ha egy olyan új szakmát tanulunk, amely valóban versenyképes – írták.

Aki felnőttképzési tanfolyamra jelentkezik, annak fontos tudni, hogy pontosan mire vállalkozik.

A felnőttképzés egyik fontos szakmai helyszíne és műhelye a precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzés, itt az óvári helyszín látható 2022. december 8-án - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
A felnőttképzés egyik fontos szakmai helyszíne és műhelye a precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzés, itt az óvári helyszín látható 2022. december 8-án - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

A befektetett energia és idő így sem csekély, azonban ennek köszönhetően belátható időn belül jövedelmező szakmához juthatunk. Ez megoldást jelenthet a leépítések és a gazdasági nehézségek viharában – közölték.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás