Dr. Pásztor Szabolcs, az Agrárminisztérium Országos Főállatorvosi Hivatali Osztályának korábbi vezetője veszi át az országos főállatorvos hivatalát, míg dr. Bognár Lajos nemzetközi ügyekben tanácsadóként segíti az államtitkár munkáját. Mindezt Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár jelentette be az 16. AlphaVet Praxismenedzsment Konferencián. Az Állatorvostudományi Egyetemen 18 éve végzett új országos főállatorvos ugyanazon szakmai elvek szerint kívánja munkáját végezni, mint elődje: felelősséggel és szaktudással.

A Magyar Mezőgazdaság számolt be róla, hogy az új országos főállatorvos bemutatkozó beszédében kiemelte az összefogás, illetve közös munka fontosságát. Mint fogalmazott,

a hatóság, az oktatás, a kutatás és a gyakorló állatorvoslás egymásra van utalva és csak együttműködve képes megoldani a járványüggyel, antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelemmel, illetve állatvédelemmel kapcsolatos, hazánkban jelentkező kihívásokat.

Vége Dr. Bognár Lajos korszakának, új országos főállatorvos van Magyarországon: Dr. Pásztor Szabolcs képei közül ez volt a leginkább használható - Fotó: Magyar Mezőgazdaság
Vége Dr. Bognár Lajos korszakának, új országos főállatorvos van Magyarországon: Dr. Pásztor Szabolcs képei közül ez volt a leginkább használható - Fotó: Magyar Mezőgazdaság

Kicsit részletesebben is megnéztük az új országos főállatorvos szakmai életútját:

Országos Főállatorvosi Hivatali Osztály vezetője
Agrárminisztérium, Budapest: 2018 - 2022

Állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági attasé
Magyarország EU Melletti Állandó Képviselete, Brüsszel: 2012 – 2018

Élelmiszer- és takarmánybiztonsági osztályvezető
Földművelésügyi Minisztérium, Budapest: 2009 – 2012

Élelmiszerhigiéniai szakreferens
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest: 2008 – 2009

Ellenőrzési referens
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest: 2007 – 2008

Hatósági állatorvos - Eville & Jones Ltd, Leeds, Egyesült Királyság: 2005 – 2007

Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) Igazgatótanács tagja 2022 -

Európai uniós jog átültetését segítő Twinning programok 2012, 2018, 2021-22

Részvétel szakértőként több projektben, Szerbia és Bosznia-Hercegovina állategészségügyi és élelmiszerjogi szabályozásának uniós joggal való összehangolásában.

Tanulmányok

  • Állatorvostudományi Egyetem, Budapest: 1999 – 2004 - Állatorvos doktori diploma
  • Chartered Management Institute London: 2006-200 - Certificate in Management
  • Bristol School of Veterinary Science - 2005 - Official Veterinary Surgeon course

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás