Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Befúrta volna magukat egy lyukba, de fennakadt a 13 egyedből álló patkánykirály
2021.11.05.A patkánykirály kifejezés egy olyan „patkánycsomót” jelent, ahol az állatok a farkuknál fogva szétválaszthatatlanul összegabalyodnak, és míg el nem pusztulnak, így is maradnak. Csodaszámba menő természeti jelenségre bukkantak Észtországban. Eddig összesen három ilyen esetet jegyeztek le, amiről a tudományos élet is beszámolt. Az észt Polva megyében egy tyúkólban találtak rá a patkánykirályra, amely 13 egyedet tartalmazott.
A madarak taníthatják a vitorlázó drónokat
2021.09.14.Az ember mindig sokat tanult az állatoktól, és a mesterséges intelligenciának is van mit tanulnia tőlük. A robotrepülőgépek például rengeteg energiát takaríthatnának meg, ha ki tudnák használni a felfelé haladó légáramlatokat, ami a madarak egyik fontos tudása. Az MTA-ELTE Lendület Csoportos Viselkedés Kutatócsoport munkatársai ezzel foglalkoznak: az állatok csoportos viselkedésének mechanizmusait kutatják a legmodernebb technológiák segítségével, majd a megszerzett tudást igyekeznek beépíteni a még modernebb technológiákba.
Nézze meg, mennyi patkány él az Ön lakóhelyén
2021.06.28.Nincs olyan pontja az országnak, ahol ne észlelnének patkányokat, de az egyes megyék, nagyvárosok között hatalmasak a különbségek – derült ki a most először elkészült országos patkánytérkép adataiból, amelyek az egerek előfordulását is megmutatják.
A rágcsálók elleni védekezés lehetőségei és a szükséges teendők
2021.06.03.A gazdaságok környékén és az ember által lakott területeken, időszakosan megjelenhetnek az egerek és a patkányok, melyek egészségügyi kártevőknek minősülnek. Közegészségügyi ártalmuk fő oka, hogy szennyezett helyeken mozogva a testükre tapadt, valamint a váladékaikkal (nyál, orrváladék, vizelet, széklet) ürített kórokozókkal az embert is fertőzhetik. Gazdasági kártételük is jelentős, mivel az általuk elfogyasztott, szétszórt és beszennyezett élelmiszereken kívül rágásukkal, túrásaikkal, fészkelésükkel komoly károkat okozhatnak az épületek, közművek, csatornák, gátak, szigetelések állagában is.
Mit tehetünk, ha megjelenik a lakásban egy rágcsáló
2021.05.14.Mivel jogilag hatályos távoltartó végzéssel hiába kísérelnénk meg távozásra bírni őket – az egereket és patkányokat bizonyára hidegen hagyná –, valami mással kell próbálkoznunk. Nincs sok értelme nyomozni rések-repedések után a ház falán, de ha felfedezünk ilyet, amelyen a hívatlan látogatók meglepték otthonunkat, bármi áron, de torlaszoljuk el, megelőzendő a rokonság csatlakozását a partihoz. Ha egyszer beférkőznek a rágcsálók az ember otthonába, felbecsülhetetlen károkat okozhatnak a ház szerkezetében, az elraktározott élelmiszerekben, és persze mindent össze is piszkíthatnak. A rágcsálók ürüléke komoly egészségügyi veszélyforrás is, nem beszélve az általuk terjesztett súlyos betegségekről.
Vadászgörényekkel és kutyákkal oldja meg a gazdáknál a patkánykérdést a hajdúnánási fiatalember
2021.02.25.A szarvasmarha- vagy sertéstelepekre, gazdasági udvarokba őszre-télre beköltöző rágcsálók megzavarják a háziállatok nyugalmát, folyamatos stresszt okozva nekik. A hideg időben a patkányok is beljebb húzódnak a gazdasági épületek közelébe, vagy még közelebb az emberhez és a takarmányhoz. Jobb esetben az egerek egy részét megfogják a macskák, sőt van, ahol az idősebb tyúkok is levadásszák őket, de a patkány olyan kártevő, amelyet komolyan kell venni. A vegyszermentes ritkításukra alapított vállalkozást egy Hajdú-Bihar megyei fiatalember, a hajdúnánási Radócz Tamás. Görényekkel és kutyákkal dolgozik.
Hirdetés