Szűrők
Találatok száma: 3
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

3 jótanács az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról

2023.06.01.

2023. május 4-től 6-ig tartott Hódmezővásárhelyen az év egyik legjelentősebb agráreseménye az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A magyar mezőgazdaság legnagyobb szakmai találkozója és vására az állattenyésztés ágazatait és tevékenységeit mutatja be. Három ágazatból kérdeztünk meg résztvevő vállalkozásokat, hogy mutassanak be egy-egy általuk forgalmazott növénytermesztési, állattenyésztési terméket.

Még megmenthető az idei búzatermés, de ehhez minél több nitrogénlombtrágyát kell kijuttatni

2023.05.04.

Régóta a bizonytalanság uralkodik a magyar mezőgazdaságban. Először az input anyagok ára emelkedett meredeken, majd pedig csökkent ezt követően. Később ugyanezt az utat járták be a terményárak is. Ilyen körülmények között a gazdálkodóknak igen nehéz jól időzíteni a beszerzéseiket és értékesítéseiket, illetve általában mindig a megfelelő döntést hozni. Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. termékfejlesztési vezetője fel is hívja a figyelmet néhány fontos aktuális jelenségre.

A tavaszi indulást kockáztatja az a gazdálkodó, aki most nem szerzi be a tápanyagot

2021.11.22.

A műtrágyapiac továbbra is kaotikus. A gazdálkodók tanácstalanok. Nem tudják eldönteni, mikor vásároljanak, vásároljanak egyáltalán vagy csökkentett dózist alkalmazzanak. Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. fejlesztőmérnöke, javaslataival segít eligazodni a kérdésben, és két lehetséges alternatívát is felvázolt.

Hirdetésfeladás