Szűrők
Találatok száma: 44
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Megvan az oka, hogyan nőtt 15 százalékkal tavaly a mezőgazdaság kibocsátási értéke

2022.08.11.

A mezőgazdaság kibocsátása 2021-ben 3378 milliárd forintot tett ki, 15 százalékkal nőtt 2020-hoz képest; a 17 százalékos árindex mellett a volumen 2,1 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (https://www.ksh.hu) az MTI-vel. A magyar nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékéből (GDP) 3,9 százalékkal részesedett a mezőgazdaság, míg 2020-ban 4,1 százalékkal.

Szárazság után vízbőség alakítja a magyar meggy sorsát

2022.06.15.

A csapadék okozta kirepedezés kevésbé érinti a meggyet, az eső várhatóan kedvezően hat a gyümölcs minőségére a FruitVeB szakértői szerint. A magyar meggy 2022-ben jól teljesíthet.

Tavasztól ismét elérhető az ültetvénytelepítési támogatás

2022.01.11.

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint 2022. márciusában újranyitja az Agrárminisztérium. Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a 2021-ben, 15 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett felhívásra több, mint 20 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási igényt a gazdák. Az érintettek mintegy 2.500 hektár új, intenzív gyümölcs-, valamint 1700 hektár új gyógynövény ültetvény létrehozását tervezik.

Targoncavillát lopott volna egy férfi a gyümölcsösből, meglepő ok miatt nem sikerült neki - képekkel

2021.10.28.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy nagyfügedi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a férfi 2021. október 2-án 16 óra 30 perc és október 3-án 6 óra 30 perc között levágta a lakatot egy nagyrédei gyümölcsös kapujáról és onnan egy targonca villát akart eltulajdonítani. Azonban azt nem tudta betenni az autójába, ezért a helyszínen hátrahagyta.

Meglepetéseket is hoztak az idei lengyel gyümölcstermés becslései

2021.09.29.

A Lengyel Statisztikai Hivatal (GUS; Główny Urząd Statystyczny) becslései szerint a belföldi gyümölcstermés 2021-ben várhatóan 4,6 millió tonna körül alakul, ez 3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A 2020-as évhez képest a különbség ugyan csekélynek tűnik, de lényeges, hogy már a 2020-as termés is magasabb volt, mint a 2019-es. Az idei termés növekedését az előző évhez képest a szakértők szerint nagyrészt az időjárás tette lehetővé. A bőséges hótakaró megvédte a fákat a fagytól, és az olvadási időszakban biztosította a vegetációhoz szükséges vizet.

A fagy miatt újabb átkozott év jöhet a gyümölcskertészek számára

2021.03.28.

Az enyhe tél után fagyos március következett, ami a tavalyihoz nagyon hasonló helyzetet hozott a gyümölcskertészek számára. A kajszi- és őszibarack ültetvények növényei máris nagyon komoly károkat szenvedtek. Mivel március 22-én is havazott és fagypont alatt volt a hőmérséklet, nem lehet túl bizakodó a kertészeti ágazat az idei terméssel kapcsolatban. A hosszan tartó és napokon át ismétlődő hideghatás nagyon hamar végezhet a bontakozó rügyekkel.

Az ültetvények munkaerőgondjait is megoldhatja a metszőrobot - videóval

2021.03.24.

A szórványban található gyümölcsösök nagy részét a pusztulás fenyegeti. Az idős, beteg fák fenntartása szinte alig gazdaságos, a gyümölcsösök túlnyomó többségét nem, vagy nem megfelelően ápolják. Emiatt a fák megbetegszenek és végül elpusztulnak. Egészséges fák esetében ugyanakkor a szórványgyümölcsösök jelentős hozamot eredményezhetnek, ám ennek alapvető követelménye a rendszeres és szakszerű metszés. A stuttgarti Hohenheim Egyetem metszőrobot fejlesztése a mesterséges intelligencia segítségével kívánja támogatni a fák gondozását.

Dől a lé a magyar gyümölcstermesztésre: 15 milliárd forintos támogatás

2021.02.25.

A folyamatosan bővülő piaci igények kiszolgálásához elengedhetetlen a korszerű termesztéstechnológiák alkalmazása, a fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, valamint az öntözött ültetvények területének növelése. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt, mikor bejelentette, hogy 2021. április 20-án megjelenteti a Vidékfejlesztési Program keretében a gyümölcs-, gyógy-, aroma- és fűszernövény ültetvények telepítését támogató új pályázati felhívását 15 milliárd forintos keretösszeggel.

Hirdetésfeladás