A Komárom-Esztergom vármegyei Máriahalmon adott át a Gyermelyi Zrt. egy 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet. Ezzel a vállalat az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre. A mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas. A vállalat korábban összesen 540 ezer tojótyúkot gondozott, a fejlesztéssel számuk 680 ezerre emelkedett. A tervek szerint az éves tojástermelés 140 millióról 170 millió darabra emelkedik, melynek felét héjas tojásként értékesítik, a többit pedig friss tojásként a cég saját tésztagyárában használják fel.

Nagy István agrárminiszter a létesítmény átadása előtt, Gyermelyen tartott eseményen mondott beszédet. Az agrárium fejlesztése korparancs. Az egy hektárról kibocsátott termék tekintetében dobogós helyen lévő magyar gazdák jövedelmezősége 53 százaléka az európai átlagnak - mondta a politikus. Hozzátette, hogy a nélkülözhetetlen a mezőgazdaság modernizációja, szerencsére erre az agrárium szereplői részéről is hatalmas az igény. A fejlesztések azt célozzák, hogy az ágazat minél nagyobb hozzáadott érték előállítására legyen képes - írta az Agrárminisztérium.

Nagy István agrárminiszter (j2), Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója (j) és Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője (j3) a Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységében az átadása napján Máriahalmon 2023. április 20-án. A vállalat ezzel az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre Máriahalmon - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Nagy István agrárminiszter (j2), Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója (j) és Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője (j3) a Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységében az átadása napján Máriahalmon 2023. április 20-án. A vállalat ezzel az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre Máriahalmon - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Támogatások és bővítések

A miniszter elmondta, a következő időszak terveiben 2485 milliárd forint közvetlen és ágazati agrártámogatás és 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása szerepel.

Mivel a vidékfejlesztési források 50 százalékos támogatási intenzitást jelentenek, így a magyar mezőgazdaságban az elkövetkező három évben 5-6 ezer milliárd forintnyi beruházási fejlesztés indul meg - tette hozzá Nagy István.

Réthy Csaba, a Gyermelyi Tojás Kft. ügyvezetője elmondta, a máriahalmi telephelyen eddig két, egyenként 100 ezer férőhelyes ól működött, a mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas. A vállalat korábban összesen 540 ezer tojótyúkot gondozott, a fejlesztéssel számuk 680 ezerre emelkedett.

A Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egysége az átadása napján Máriahalmon 2023. április 20-án - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egysége az átadása napján Máriahalmon 2023. április 20-án - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A tervek szerint az éves tojástermelés 140 millióról 170 millió darabra emelkedik, melynek felét héjas tojásként értékesítik, a többit pedig friss tojásként a cég saját tésztagyárában használják fel, naponta akár 700 ezer darabot.

A beruházás összértéke 1,4 milliárd forint volt, melyből 700 millió forint magyar állami pályázati forrásból származott - írta a vállalat a tojástermelő telep bővítéséről beszámoló sajtóközleményében.

Így gazdálkodik a gyermelyi központú cég

A Gyermelyi Zrt. farmjain saját takarmánnyal neveli fel a napos csibét jércévé, majd tojótyúkká, így a tojás esetében is megvalósul a kezdetektől kontrollált, biztonságos termékpálya.

A takarmánygyárban megtermelt magas minőségű tápok fele a saját farmokra kerül, a fennmaradó mennyiséget pedig külső partnereknek értékesítik.

A liszt termelését megalapozó növénytermesztési ágazat 8200 hektáron gazdálkodik 250 termelőt fog össze.

Dolgozó a Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységében az átadása napján Máriahalmon 2023. április 20-án - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Dolgozó a Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységében az átadása napján Máriahalmon 2023. április 20-án - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A vállalatcsoport az MTA Martonvásári Kutatóintézete által nemesített magas beltartalmi értékű vetőmagot szaporítja, majd eljuttatja a termelési közösségben résztvevő gazdákhoz.

A Gyermelyi Zrt. 2020-ban közel 29 milliárd, 2021-ben 27 milliárd forint konszolidált árbevételre tett szert. A társaság adózott eredménye 2020-ban 1,6 milliárd, 2021-ben 1,3 milliárd forintot tett ki.

A cégcsoport az elmúlt öt évben több mint 22 milliárd forintot fordított beruházásokra, csak 2022-ben több mint 6,6 milliárd forintot szánt fejlesztésekre. A társaság csaknem 600 embert foglalkoztat közvetlenül, az általuk szervezett termelési integráció több ezer családnak jelent biztos megélhetést - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás