A talajbaktériumok az emberiség mindennapi életének szerves részét képezik, az elsődleges szerepük valamelyest hasonlít a humánbiológiai baktériumokéihoz. A talajbaktérium-készítmények a termesztés során felhasznált növényvédő szerek és műtrágyák káros hatásait képesek tompítani, hosszabb távon pedig megszüntetni. Tehát a talajbaktériumokat nem az említett termékek helyett, hanem azok mellett kell és érdemes alkalmazni, miután képesek elsősorban a műtrágyák hatékonyságát fokozni. 

A talajbaktériumok konzekvens használata 80-90 százalék körüli műtrágya-hasznosulást és hatékonyabb növényvédelmet eredményezhet - írta a Magyar Talajvédelmi Baktériumgyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége. Az anyag szerint a növényvédő szerek és műtrágyák nélkül ma elképzelhetetlen a gazdaságos termelés és a megfelelő mennyiségű élelmiszer előállítása. Azonban az is világos, hogy az elmúlt 50 év intenzív mezőgazdasága komoly pusztítást végzett talajaink biológiai életében. Ma a talajok romlása 3–35-ször gyorsabb, mint azok épülése. Egyes kutatások szerint (Crawford 2010., FAO 2014) legfeljebb 50 évre elegendő termőtalajunk van, ha ebben az ütemben és szemléletben folytatódik a mezőgazdasági termelés.

A talajélet fenntartásában, a különböző növényi tápelemek átalakulási, körforgalmi folyamataiban sokféle mikroorganizmus vesz részt, a baktériumtrágyák szerepe is jelentős - Fotó: Magro.hu, CSZS, Marcali
A talajélet fenntartásában, a különböző növényi tápelemek átalakulási, körforgalmi folyamataiban sokféle mikroorganizmus vesz részt, a baktériumtrágyák szerepe is jelentős - Fotó: Magro.hu, CSZS, Marcali

Kényes és viszonylagos egyensúlyi állapot

A talajélet fenntartásában, a különböző növényi tápelemek átalakulási, körforgalmi folyamataiban sokféle mikroorganizmus vesz részt; azok között kedvező viszonyok esetén „kényes és viszonylagos” egyensúlyi állapot áll fenn. A mikrobiológiai tevékenységet a környezeti és gazdálkodási feltételek nagymértékben befolyásolják, így változik annak mértéke pl. a talaj pH-ja, hőmérséklete, nedvességi és oxigénellátottsági viszonyai, illetve művelési ideje és módja által is. A talajok kolloidszerkezetéhez a tápelemek egy része különböző mértékben kötődik, így a növények számára történő felvehető állapot ezen mikroszervezetek tevékenységének az eredménye. Ezek élettevékenységüket azonban csak addig folytathatják, amíg van mit lebontani, így ebben a tekintetben is fontos a talaj tápelem-ellátottsági, feltöltöttségi szintje.

A növényi termelés tarlómaradványok, melléktermékek keletkezésével jár együtt. Ezek „újrahasznosítása” a baktériumtrágyák használatával elősegíthető. A készítmények nagy része több funkciójú, a bennük található mikroorganizmusok a növények számára létfontosságú makroelemek (N, P, K) mellett olyan enzimeket és hormonokat is termelnek, amelyek a növények növekedését, fejlődését befolyásolják, így azok hozamait fokozhatják. Lényeges szempont az is, hogy tápanyaggal jól ellátott talajok esetén – használatuk révén – a műtrágyaadagok csökkenthetők.

A felhasználási típusaikat két nagy csoport alkotja:

  • a talajoltó termékek és 
  • a cellulózbontó vagy szárbontó készítmények.

Okszerű felhasználásuk a tarlókon kezdődik, a jól felaprított és egyenletesen elterített szár-, levélmaradványok szárbontóval való kezelésével, majd azok gyors talajba keverésével, forgatásával zárul. Ezt követi 2-4 hónap múlva az oltótermékek használata, melyek a növények vetéséig kerülnek a talajba magágykészítéskor vagy a vetéssel egy menetben. A teljes mezőgazdasági körforgásban, mint az egyik legfontosabb fenntarthatósági elem, a talajbaktériumok – baktériumtrágyák kiemelkedő szerepet töltenek be - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás