Akárcsak Magyarországon, úgy Romániában is robbanásszerűen megnőtt a műtrágyák ára. A mezőgazdasági ágazat képviselői szerint bizonyos műtrágyafajtákhoz tavalyhoz képest jelenleg háromszoros áron lehet hozzájutni. Ez azt eredményezheti, hogy a gazdák költségeinek növekedése miatt megdrágulnak a zöldségfélék, a gabonaféléknél akár 30 százalékos áremelkedést is prognosztizálnak a szakértők. Az iparági szereplők szerint az a félelem is valós, hogy a költségek növekedése csődközeli helyzetbe hozza a kisebb termelőket - számol be a Román Televízió (TVR).

A riport szerint számos gazda dönt inkább úgy, hogy a magas árak miatt kevesebb műtrágyát használ, ennek viszont nagy valószínűséggel kisebb terméshozam lesz az eredménye. Ez pedig végső soron ugyancsak negatívan érintheti a termelőket pénzügyileg is. A TVR szerint számos gazda állítja, hogy a műtrágyát a kereskedők Romániában kétszeres áron forgalmazzák a nyugat-európai árakhoz viszonyítva, a csatorna szerint viszont ez az állítás megalapozatlan. A mezőgazdaságban használt műtrágya 80 százalékát külföldről importálják, és az áremelkedések Romániában is a nemzetközi piacokon tapasztalt trendekhez igazodnak - írta a Pénzcsinálók erdélyi weboldala.

A csőd szélére sodorhatja a román gazdákat is a műtrágya robbanásszerű drágulása
A csőd szélére sodorhatja a román gazdákat is a műtrágya robbanásszerű drágulása

A földgáz áremelkedése is felfelé hajtja a műtrágya árát

A műtrágyagyártásnál a termelési költségek több mint kétharmadát a felhasznált földgáz ára teszi ki, amely szintén rendkívüli mértékben emelkedett az elmúlt időszakban - írták. Sajnos Magyarországon sem jobb a helyzet, sok termelőnek okoz gondot, hogy a jókora áremelkedés miatt a tavalyihoz képest lényegesen drágábban tudják beszerezni a műtrágyákat. A helyzet nagyon nehéz, ezért akik tehetik, igyekeznek a lehető leghatékonyabban megtervezni és kivitelezni a kijuttatást a hazai termőtalajokra.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás