Hirdetés
A felvidéki magyar borkultúra új központja alakult meg Párkányban - videókkal
Hivatalosan is megnyitotta kapuit a felvidéki magyar borkultúra új központja, a párkányi Borok Háza. A fejlesztést az Agrárminisztérium által 2022. januárban elindított Schams Ferenc Terv eddigi leglátványosabb sikerének nevezett köszöntő beszédében Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. A megvalósulás a a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését, esetenként újraélesztését szolgálja. Szlovákiában is így van ez.
A Schams Ferenc Terv a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését, esetenként újraélesztését szolgálja – közölte Ökrös Oszkár. A nemzeti kormány ebben a formában is támogatja a magyar történelmi borvidékek fejlődését, a határon túli magyar borász társadalom szülőföldön való boldogulását. Öröm látni, hogy vannak olyan határon túli magyarlakta területek, ahol valóban érdemi projektek megvalósításához segíthetjük hozzá a borászokat – mondta a helyettes államtitkár. Az Agrárminisztérium közleményét szemléztük, amit kiegészítettünk négy további forrással.

Új intézményben dolgozik a Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása
A közösségi tulajdonban lévő, a Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása által működtetett intézmény
borturisztikai és borkultúra központ, borszaküzlet és borbár egyben, melynek célja bemutatni és népszerűsíteni a felvidéki magyar borkultúrát, a helyi borászokat, segíteni tevékenységüket szakmailag és kereskedelmi-marketing szempontból egyaránt.
A Borok Házában elérhető Pozsonytól Bodrogközig a kisebb-nagyobb felvidéki pincészetek széles választéka, emellett számos kulturális és gasztronómiai program helyszínéül fog szolgálni, erősítve a felvidéki magyar lakosság közösségi életét, összetartozását.
Azt már a Felvidék.ma oldal írta, hogy a Borok Házában elérhetővé válik a kisebb-nagyobb felvidéki pincészetek hatalmas választéka. Továbbá a közeljövőben számos hiánypótló programot terveznek itt megvalósítani: szakmai és fogyasztói tanfolyamokat, kóstolókat, előadásokat, borkultúrához köthető egyéb fontos rendezvényeket.
Különleges vállalkozás, közösségi szervezésben
A portál cikke szerint érdemes azt is megjegyezni, hogy a Borok Háza nem egy hétköznapi vállalkozás, hanem közösségi tulajdon. A Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása kezeli, mely mintegy 35–40 regisztrált borászatot tudhat soraiban. Az intézmény a Kárpát-medence borászati kultúrájának fejlesztése érdekében megindított Schams Ferenc Terv részeként jött létre. E terv ötlete a 2018-as Kárpát-medencei Borszerződés kapcsán fogant meg, melyet az Agrárminisztérium és a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete írt alá - fogalmaztak.
A fejlesztések célja
Az alapot az Agrárminisztérium kezeli, célja, hogy segítse a határon túli magyar borász közösségeket, elősegítse a történelmi borvidékek fejlődését. A Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása a Külhoni Magyar Borászok Egyesületének tagja, felvidéki képviselete.
A Körkép arról számolt be, hogy a megnyitó ünnepségen részt vett többek között: Forró Krisztián, a Szövetség-Aliancia elnöke, Mészáros Balázs, az Agrárminisztérium Kárpát-medencei fejlesztésekért felelős főosztályvezetője, Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetője, Szabó Jenő, Párkány polgármestere, valamint borász falugazdászok, gazdaszervezetek képviselői Délvidékről, Erdélyből és a Partiumból is.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés