Nem véletlenül választotta évzáró-évnyitó rendezvényének mottójául „A jó talaj aranyat ér” gondolatot az Agro.bio Hungary Kft. A talaj ügyét szívén viselő cég elsősorban legfontosabb termelő eszközükre szerette volna felhívni a figyelmet, másrészt az Aranykorona elnevezésű akció keretében fődíjként, stílszerűen egy uncia befektetési arannyal térhetett haza egy szerencsés gazdálkodó.

A különleges eseménynek különleges helyszínt is választottak, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahol nemcsak az egyedülálló repülőmúzeumot fedezhették fel a mezőgazdasági szakemberek, hanem pályaközelből ismerkedhettek a világ egyik legkülönlegesebb repülőterének belső világával.

 a gazdának minden egyes döntésével, technológiai lépésével a talajt kell szem előtt tartania, s ennek védelmére ma már sokkal több eszköz áll rendelkezésünkre, mint amit használunk
A gazdának minden egyes döntésével, technológiai lépésével a talajt kell szem előtt tartania, s ennek védelmére ma már sokkal több eszköz áll rendelkezésünkre, mint amit használunk (Fotó: Pixabay)

5500 lámpatest, 120 ezer ürge a reptéren

Meglepő az adat, de a maga 15 négyzetkilométeres területével ez a legnagyobb reptér a világon. S hazánkban csak Pakson van hasonló szigorú biztonsági intézkedés, mint itt. Elég beszédes, hogy az irányításban 5500 nagy teljesítményű lámpatest dolgozik. Igen érdekesnek bizonyult az az adat is, amely 120 ezer ürge jelenlétéről szólt.

Mindez önmagában nem is jelentene különösebb gondot a repülés szervezésében, ám a szapora rágcsálók terített asztalként vonzzák a ragadozókat. A nagyobb testű madarak pedig már veszélyt jelenthetnek a gépek számára.

Hangágyúk, sérült madárhang – alig használ valamit

Éppen ezért a reptérnek saját vadvédelmi szolgálata van. Egyrészt igyekeznek hangágyúkkal távol tartani a tollas állatokat, ám azok szívesen üldögélnek az állványokon, s csak akkor reppennek el – azt is csak rövid időre –, amikor meghallják a durranás előtt beáramló gáz sziszegését. A szolgálat terepjárója időről-időre körbejárja a területet, s sérült madárhanggal igyekeznek távol tartani az állatokat. Ez sem használ: körbenéznek, s csak a sárga gépjárművet látva nem zavartatják magukat.

A kifutópályákat övező területeket legalább évente kétszer kaszálják, hogy a magas fűben ne tudjanak megbújni a rókák.

„Aki a termőföldről gondoskodik, az a jövőről gondoskodik” – fogalmazta meg filozófiájukat Daoda Zoltán, az Agro.bio szakmai igazgatója, aki a reptéri terepszemlét követően röviden megosztotta gondolatait a talaj védelmével kapcsolatban. Mint elmondta, a gazdának minden egyes döntésével, technológiai lépésével a talajt kell szem előtt tartania, s ennek védelmére ma már sokkal több eszköz áll rendelkezésünkre, mint amit használunk.

Nem lenne szabad fillérekért eladni a jövőt

A szakember arra is felhívta a figyelmet, nem lenne szabad a szalmát az égetőkbe szállítani, fillérekért eladni a jövőt. Ráadásul azoknak az inputanyagoknak az ára jelentősen megnőtt, amelyekkel pótolni szeretnék az elszállított, tápelemben gazdag szerves anyagot.

A földnek ára van, a talajnak értéke, s ezt az értéket nem szabad elherdálni. A termőtalajok aggasztóan degradálódnak – főként nyugaton és távol-keleten. Ezt a folyamatot meg kell állítanunk, és a rendelkezésre álló eszközeinkkel vissza kell fordítanunk. A szakmai igazgató a szerves anyag elvesztésének körülményeit sorolva kiemelte az aszályt, amit nem elég öntözéssel orvosolni: csak a szervesanyag-visszapótlást követően válik a talaj öntözhetővé.

Daoda Zoltán az Agrár-ökológiai program kapcsán rámutatott, a pályázaton belül ne a támogatáson, hanem a talajon legyen a hangsúly, amihez az Agro.bio több készítménye is sikeresen felhasználható.

„Emelkedés, a jövő év egyszavas mottója” – vette át a szót Márton Balázs, a cég igazgatója. Hozzátette: ennek szellemében hirdetik meg a jövő évi nyereményakciót is. Bizonyos mennyiségű Agro.bio termék megvásárlását Wizz Air-kuponokkal díjazzák.

Aranykorona-fődíj: egy egyunciás aranytömb

A program záróeseményeként került sor az Aranykorona-akció sorsolására.

Közismert dolog, hogy a termőtalaj értékmérője az aranykorona. Ez mutatja meg, hogy egy talajon mekkora értéket lehet előállítani. Ami attól függ, hogy milyen a talaj minősége (humusztartalom, kötöttség, pH, stb.).

A BactoFil és a CELL termékek több mint 20 éves és közel 2 millió hektáros felhasználási tapasztalata igazolja, hogy a kezelt talaj termőképessége, vagyis aranykorona-értéke magasabb. Így idén minden 10 literes BactoFil és CELL termék vásárlásakor egy kupont kapott a felhasználó a számla mellé. Számos értékes ajándékot sorsoltak ki a kuponok tulajdonosai között, a fődíj egy darab egyunciás befektetési aranytömb volt.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás