A civil társadalom, a gazdálkodók egy része és üzleti szervezetek fogalmaztak és küldtek nyílt levelet Frans Timmermans részére. Az Európai Bizottság holland alelnökét arra kérik, hogy ne vonja ki a génszerkesztési szabályozás alól a génmódosított növényeket és állatokat. Amióta ugyanis az Európai Bíróság 2018-ban kimondta, hogy az új génszerkesztési eljárással előállított szervezeteket az EU hatályos GMO-törvényei szerint kell szabályozni, a biotechnológiai iparág intenzív lobbi-tevékenységet folytat a jogszabály enyhítése érdekében.

Az ÖMKi számolt be róla, hogy 2021. március 30-án 162 civil társadalmi, gazdálkodói és üzleti szervezet képviselői írták alá azt a nyílt levelet, melyben arra kérik az Európai Bizottság alelnökét, Frans Timmermans-t; biztosítsa, hogy az új génszerkesztési eljárással előállított összes szervezetet továbbra is a meglévő GMO-normák szerint szabályozzák. Ezt az elővigyázatosság elvének betartása, a magas szintű biztonság, valamint a gazdák és a fogyasztók választási szabadságának megőrzése érdekében kérik azt illetően, hogy mit termesztenek és mit esznek.

A génszerkesztési szabályozás miatt írt nyílt levelet az Európai Bizottság alelnökének több szervezet, köztük 5 magyar is - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu
A génszerkesztési szabályozás miatt írt nyílt levelet az Európai Bizottság alelnökének több szervezet, köztük 5 magyar is - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu

Már megy a lobbi a génszerkesztési szabályozás enyhítéséért

A felhívás azért jött létre, mert a Bizottság várhatóan április végén ismerteti véleményét az „új génszerkesztési technikákkal” kapcsolatban. Ez az EU Miniszterek Tanácsa által indított házon belüli tanulmányon alapszik. Amióta az Európai Bíróság 2018-ban kimondta, hogy az új génszerkesztési eljárással előállított szervezeteket az EU hatályos GMO-törvényei szerint kell szabályozni, a biotechnológiai iparág intenzív lobbi-tevékenységet folytat a jogszabály enyhítése érdekében - írta a kutatóintézet közleménye.

"Nincs tudományos vagy jogi indok arra, hogy az új génszerkesztési technikákat mentesítsék a kockázatértékelés, a nyomon követhetőség és a címkézés jelenlegi szabályai alól. A génszerkesztési technológiák növényeken és állatokon történő alkalmazásának, valamint a környezetbe és az élelmiszerláncba történő kibocsátásának messzemenő hatása lehet. Azt továbbra is szabályozni kell." - mondta Eric Gall, az IFOAM Organics Europe policy szakértője. „Használatuk átláthatóságának továbbra is érvényben kell maradnia az élelmiszer-termelési lánc egészén. Ezen technológiák szabályozásának gyengítése ellentmond az EU Zöld-Megállapodás (Green Deal), a Termőföldtől az asztalig (Farm to Fork) és a Biodiverzitás stratégiák alapvető céljainak.” - közölte a szakértő.

https://www.youtube.com/watch?v=xwfjOqhEniA
Magyarországon 5 szervezet írta alá a levelet: 

Biodinamikus Közhasznú Egyesület

Fenntarthatóság Felé Egyesület 

Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet - ÖMKi

Közép-magyarországi Zöld Kör

Magyar Természetvédők Szövetsége

A nyílt levél teljes szövege ide kattintva érhető el angol nyelven.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás