A kazaltakarást sok gazdálkodó ad-hoc módon, az aktuálisan várható időjárás függvényében igyekszik megoldani. Pedig, ha sokan gondolkodnak így, a hirtelen egyszerre megjelenő, nagy keresletet az értékesítők nem biztos, hogy tudják kezelni. Aki pedig kazaltakaró nélkül marad, annak a bálái tönkre mehetnek. A vásárlási döntést megkönnyítendő a Schilder most egy különleges akció keretében segít a gazdáknak. Erről, na meg a szigetelőanyag-piac jellemzőiről Törő Gergellyel, a Schilder kazaltakarókat készítő cég egyik ügyvezetőjével beszélgetünk.

Hogyan kezdődött, melyek voltak a kezdeti lépéseik a piacon?

Cégünk, a Creatiger Kft., családi vállalkozásként 2012-ben alapult. Kezdetben kerti tavakhoz készítettünk és értékesítettünk tófóliát. Ezután nyitottunk az építőipar felé, majd 2014-ben elkezdtünk a BTL vízszigetelő fóliával foglalkozni. Ez egy speciális Amerikában gyártott, szövött-HDPE fólia, különleges bevonatokkal ellátva. Az a különlegessége, hogy a többi anyaggal ellentétben akár 4-6 ezer négyzetméteres leplekké is össze lehet hegeszteni - igény szerint. Emellett a tartósságot vagy az anyagerősséget sem kell feladni. Ez akkor egy teljesen új dolog volt a magyar, de az európai piacon is, mert az amerikai gyártó ennek előtte nem lépett külpiacra. Megkaptuk ennek az anyagnak a kizárólagos európai forgalmazási engedélyét és fokozatosan felépítettük a hazai piacot.

Törő Gergely, a Schilder kazaltakarókat készítő cég egyik ügyvezetője

Mivel az újdonságok elfogadását legjobban a gyakorlati példa segíti, ezért elkezdtük saját kivitelezésben beépíteni mesterséges tavakba. Ennek köszönhetően eltávolodtunk a kiskereskedelemtől és elsősorban a mezőgazdaságra, valamint az iparra tudtunk támaszkodni.

Hogyan oszlik meg a forgalmuk a különböző területek között?

Jelenleg a kiskereskedelmi értékesítés az árbevételünk 5-10 százalékát teszi ki, a maradékon az ipar és a mezőgazdaság osztozik, de utóbbinak van nagyobb súlya.

Külpiacokon is terveznek megjelenni a termékkel?

Már a kezdetektől határozott célunk volt, hogy külföldön is terjeszkedjünk. Mivel az amerikai vízszigetelő fóliára a kizárólagos értékesítési jogokat nemcsak a magyar, hanem az európai piacra is megkaptuk, és mivel az itthoni háttér már stabil, nagyon sok referenciamunkánk van, sok tapasztalat gyűlt össze, beszállítóként szeretnénk elindulni az európai piacon is. Idén alakítjuk ki ennek a hátterét. Fejlesztést hajtottunk végre a gyártásban, aminek révén most már akár 4-6 ezer négyzetméteres darabokat is tudunk készíteni, és olyan kapacitás áll rendelkezésre, ami lehetővé teszi az exportot.

Az eddigi tapasztalatok alapján Európa teljes területén versenyképes ez az anyag. Például szállítottunk már Írországba, Portugáliába, Franciaországba, Németországba, sőt Afrikába is, és mindenhonnan jó visszajelzéseket kaptunk.

A BTL™ geomembrán anyagszerkezete

A fóliákat mire használják a mezőgazdaságban?

A fóliákat saját kivitelezésben építjük be változó felhasználói kör számára vagy más kivitelezőknek, viszonteladóknak gyártjuk méretre. A növénytermesztők azért vannak többségben, mert mostanában nagyon sok öntözővíz tározó épül. Ezeket pedig szigetelni kell, mivel a legtöbb helyen nem vagy nem tökéletesen vízzáró a talaj, és az összegyűjtött vizet ilyen módon senki sem akarja elpazarolni. Kapcsolódó terület még az öntözőcsatornák szigetelése is.

Továbbá, nagyon sokan építenek különböző mezőgazdasági épületeket, szárítókat, csarnokokat, ami mellé a katasztrófavédelem kötelezően előírja tűzivíztározó építését. Ezt nyílt, felszíni tavakkal oldják meg. A záportározás pedig akkor nagyon hasznos, ha nagy tetőfelület áll rendelkezésre, aminek segítségével össze lehet gyűjteni a hirtelen lezúduló csapadékot, amit aztán ki lehet locsolni vagy párologtatni.

Hogyan lett egyre hangsúlyosabb a mezőgazdaság a cégük számára?

Folyamatosan a mezőgazdaság felé haladtunk, egyre inkább ez lett a kulcsterületünk. Itt találkoztunk olyan jelentős kielégítetlen igényekkel, mint például a kazaltakarás. 2016-tól a kazaltakarót is felvettük a portfóliónkba, mert úgy gondoltuk, hogy a magyar piacon ez is jó fogadtatásra találhat. Miután egyre jelentősebb mennyiséget értékesítettünk belőle, ezt is elkezdtük mi magunk méretre gyártani. Ennek köszönhetően a Schilder kazaltakarókban található hozzáadott érték jelentős része mostanra magyar.

A légáteresztő kazaltakaró segíti a száradást, mivel kipárolgást biztosít

Mi a termék piaci sikerének titka?

Ha a hagyományos, fóliás takaráshoz hasonlítjuk, akkor csak előnyei vannak a Schilder kazaltakaróknak. A mezőgazdasági fóliákkal történő takarás sok problémát okozhat. Például: a fólia könnyen szakad a legkisebb sérülés esetén is, ha fúj a szél, akkor olyan, mint egy vitorla, nincs normálisan használható rögzítési módszer és jellemzően hamar tönkre is megy. Ami talán a legfontosabb, hogy a fólia lezárja a kazlat, bennreked minden nedvesség és a megemelkedő kazalhőmérséklet penészedést indít be, tönkretéve a bálák beltartalmát és értéktelenné téve azokat.

Ehhez képest a légáteresztő kazaltakaró segíti a száradást, mivel kipárolgást biztosít. Ez az anyag, ha megfelelő módon használják, azaz, ha 45 fokos szögben feszítik ki, akkor a víz jelentős részét leperget. Még, ha kerül is az anyag szerkezetébe nedvesség, akkor azt, mint egy dréncső, levezeti alulra és ott kicsepeg. Nagy előnye a fóliával szemben, hogy erős és nem kap bele a szél annyira, mert átengedi a levegő nagy részét. Ha pedig sérülés keletkezik rajta, az nem terjed tovább olyan könnyen, mint a fólia esetében (baj esetén akár varrással javítható is). Megfelelő használat esetén pedig 4-5 szezont is kiszolgál.

A Schilder kazaltakarók megtalálhatók számos kisebb és nagyobb mezőgazdasági kereskedésben, szolgáltatónál. Igyekszünk a gazdákat és a viszonteladókat a lehető leggyorsabb és legrugalmasabb kiszolgálással segíteni.

Hol készülnek a termékek?

A kazaltakarót félkész alapanyagból méretre gyártjuk a gyáli telephelyünkön, ugyanúgy, ahogy a vízszigetelő fóliát is. A hozzáadott értéket, amivel ezek ténylegesen használható termékek lesznek, ilyenkor mi tesszük hozzá. Büszkék vagyunk rá, hogy így magyar kezek munkájának köszönhetően készítünk remek termékeket.

Mind a fólia, mind a kazaltakaró a cégünk zászlóshajó terméke.

Kik a kazaltakarók jellemző végfelhasználói?

Főként a szarvasmarhákkal vagy lovakkal foglalkozó állattartók. A kazaltakarót jellemzően akkor használják, amikor hiányzik a tárolási kapacitás vagy nem akarnak tárolót építeni, mert azt sokkal drágább felhúzni. Jóval egyszerűbb egy kazaltakarót beszerezni és azzal takarni a bálákat, ami akár 4-5 szezonon keresztül el tudja látni a feladatát.

Schilder kazaltakaró tekercs
Schilder kazaltakaró tekercs

Ha jól tudjuk, most különleges akcióval várják ügyfeleiket. Összefoglalná ennek lényegét az olvasóknak?

Sokéves tapasztalat, hogy a kazaltakaró-vásárlás általában az utolsó pillanatra marad. Jellemzően az időjárástól teszik függővé a beszerzését a vásárlók. Ilyenkor óriási kapkodás kezdődik és egyszerre nagy tömegben jelenik meg a vásárlói igény.

Sajnos jó esély van rá, hogyha a hétvégén jön az eső, akkor nem biztos, hogy a csütörtökön megrendelt kazaltakaró időben meg is érkezik. Érthető, hogy az előre gondolkodás elég nehézkes, mert az időjárás nagyban befolyásolja a termést minőségét és mennyiségét, illetve a betakarítás idejét, éppen ezért a gazdálkodók nem szívesen költenek előre olyan dolgokra, amire nem biztos, hogy szükség lesz. Ezt próbáljuk áthidalni és segíteni azzal, hogy az előre gondolkodás során ne kelljen komoly kockázatot felvállalni. Ezért lehetőséget adunk arra, hogy aki elszámolja magát és túl sok Schilder kazaltakarót rendel, azt az eredeti állapotban visszaküldhesse - pénzvisszafizetési garancia mellett. Ezt a lehetőséget az akcióban résztvevő viszonteladóinknál lehet kihasználni. Ezért mindenkit arra biztatok, hogy a közelében lévő kereskedésben vagy az ismerős értékesítőjénél keresse a Schilder kazaltakarókat.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás