Az őszi búza kiegyensúlyozott tápanyagellátást igényel. Optimális fejlődéséhez feltétlenül szükséges az őszi NPK+S, vagy NP+S alaptrágyázás ahogy azt kísérleteink is bizonyították (idekattintva megtekintheti szántóföldi kísérleteink eredményét).

Miért fontos az NPK+S alaptrágyázás?

  • A talajban a foszfor és a kálium gyakran a növények számára nehezen felvehető formában van jelen, ezért célszerű a tápanyagokat a növények számára azonnal felvehető műtrágyákkal biztosítani.
  • A nitrogént is csak megfelelő foszfor-ellátottság esetén tudják jól hasznosítani a növények.
  • A káliumnak a télállóságban van kiemelt szerepe. Számos élettani hatása közül az egyik leglényegesebb, hogy javítja a növények vízgazdálkodását, ezáltal fokozza a stressz- és fagytűrést.
  • Kén: A növényeknek már egészen fiatal korban is szükségük van kénre a fotoszintézisben szerepet játszó klorofill felépítéséhez és a fehérjeképződéshez.
  • Termesztett növényeink közül a búza reagál legérzékenyebben a nitrogénre, mely elsősorban a búza vegetatív tömegének kialakításában jelentős, főleg a bokrosodás és a szárbaindulás fázisában.
  • Az ősszel kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyiségét befolyásolja a fajta. Fajtabúzáknál 40-50 kg/ha az ajánlott dózis, hibridbúzáknál ez az érték magasabb, akár 50-60 kg/ha is lehet.

Tápanyag-ellátási javaslatunk búzára:

* amennyiben a csapadékviszonyok lehetővé teszik a tápanyagfelvételt

A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak. A NutriGuide® digitális tápanyag-utánpótlás tervező webalkalmazás kiszámolja a termésátlaghoz szükséges összes tápanyag mennyiséget, javaslatot ad a kijuttatás idejére, és a legjobb Borealis L.A.T termékeket ajánlja. A program segítségével néhány kattintással, akár a gazdaság teljes területére, és komplett vetésforgókra készíthető tápanyag-utánpótlási terv.

Keresse prémium termékeinket a www.borealis-lat.com weboldalon, illetve üzletkötőinknél.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás