A legmagasabb politikai szinten is figyelmet kap a hazai mezőgazdaság és élelmiszertermelés. Ezt bizonyítja az is, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor személyesen felügyeli, hogyan szolgálja az ágazat fejlődését az ide irányított történelmi nagyságú támogatási összeg. Elkezdődött a 10 évre szóló agrárfejlesztési stratégia előkészítése, a tervek szerint irdatlan pénzmennyiség érkezik az agrárszektorba.

Az Agrárminisztérium számolt be róla, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának kereteit jelentősen kiszélesítő, a nemzeti költségvetésből 80 százalékkal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források történelmi lehetőséget jelentenek a magyar vidék számára. A megnövelt összeg ugyanis azt jelenti, hogy 2021-től az eddigi források háromszorosa áll a magyar mezőgazdaság rendelkezésre. Ezért Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével és Nagy István agrárminiszter részvételével egy stratégiaalkotó bizottságot hoztak létre a pénz hatékony elköltésére. A cél az, hogy a források erősítsék a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, bővítsék a nagyvárosokon kívül élő lakosok életlehetőségeit, európai léptékben is megerősítsék a magyar közép- és felsőfokú agrárképzést, és hozzájáruljanak az ország szuverenitásának erősödéséhez, valamint támogassák Magyarország Kárpát-medencei szellemi és gazdasági szerepének megerősítését.

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hoztak létre Vidékfejlesztési Kormánybizottságot a temérdek pénz hatékony elköltésére - Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fejlődés, versenyképesség

A Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja az, hogy a magyar agrárium versenyképes és vonzó legyen, valamint olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a legmodernebb technológiák minél szélesebb körben való alkalmazását is elősegítik. Továbbá maradéktalanul érvényesítse a fenntartható fejlődés követelményeit. A grémiumban Nagy István mellett Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János kormánybiztosok együtt alakítják ki hazánk 10 évre szóló mezőgazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszeripari stratégiáját, valamint meghatározzák a szükséges intézkedéseket. Ebben a munkában az Agrárminisztérium aktív javaslattevő szerepet tölt majd be.

https://www.youtube.com/watch?v=LcHmL8YtRaE

Ők alkotják a testületet

Az új testület összeállítása a HVG szerint szokatlan, mert a kormányfő mellett egy miniszter és három kormánybiztos vesz részt benne: Nagy István agrárminiszter, Stumpf István, a felsőoktatási modellváltással, Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztésével és Lázár János, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság által ellátott állami feladatok koordinálásával foglalkozó kormánybiztos.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás