Immár 9. alkalommal választották meg az Év Fája kiírás győztesét. Az Országos Erdészeti Egyesület online szavazásán a 2192 szavazatból 1419 a nagylevelű hársra érkezett. Ez a fafaj igen hosszú életkort ér meg, hazánkban több 100 éves famatuzsálemek is ismertek. A mályvafélék családjába tartozó nagylevelű hárs (latin nevén Tilia platyphyllos) hatalmas termete, terebélyes koronája erőt sugározva ígér menedéket. A fa szépsége főként szabad állásban érvényesül, a nagyvárosok páraszegény, szennyezett levegőjét, a száraz környezetet nem viseli el.

A fát Sütöriné dr. Diószegi Magdolna, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékének munkatársa mutatta be. A megtisztelő cím birtokosa régóta kedvenc díszfáink egyike. A hársak ültetéséről már a középkori kolostorkerteket bemutató krónikákban is lehet feljegyzéseket találni. Hazánkban a hársakat ültették elsőként kifejezetten díszfaként Mátyás király korában. A kolostorokon kívül templomkertekben, de udvarházakban, kastélyparkokban is előszeretettel telepítettek hársakat, illetve utak menti fásítás céljaira is - fogalmazott a szakember.

A MATE dendrológusa mutatta be a 2022-es Év Fája győztesét: ez a nagylevelű hárs
A MATE dendrológusa mutatta be a 2022-es Év Fája győztesét: ez a nagylevelű hárs

Előfordulását tekintve a nagylevelű hárs hazája Közép- és Dél-Európa, Kis-Ázsia, a Kaukázus. Hazánkban főleg a középhegységi erdőkben és a Dél-Dunántúlon honos, leginkább a bükkösök és gyertyános tölgyesek övében alkot előerdőt. Az északi lejtőkön és szurdokerdőkben magas kőrissel, hegyi juharral él együtt, hárs-kőrises, gyertyános tölgyesekben fordul elő. Gyors növekedésű, közepes vízigényű faj, üde, mélyrétegű, humuszos talajban érzi jól magát, árnyékos fekvésben is jól fejlődik. A hárs érdekessége, hogy a középkor szent fája volt, puha faanyaga miatt nagyszerűen lehet faragni is, így például templomi szobrok készítéshez is felhasználták.

Miről ismerhető fel a nagylevelű hárs? 

A többnyire 20-25 méter, de kedvező termőhelyen akár 30-40 méter magasságot is elérő növény lombkoronája kezdetben szabályosan kúpos vagy tojásdad, idős korában azonban terebélyessé válik. Zöldesbarnán vagy vörösbarnán fénylő fiatal hajtásai szőrösek. Széles, élénkzöld levelei szórt állásúak, csúcsuk röviden kihegyezett, a levél széle szabályosan és élesen fűrészes, a fogak kihegyezettek - írta Sütöriné dr. Diószegi Magdolna. Törzse hengeres, kérge fiatalon sima, zöldesszürkés színű, később sötétszürkés és hosszirányban mélyen repedezetté válik. Fénylőn zöldes vagy vörösesbarna vesszőit közelebbről szemügyre véve 5-6 milliméteres, fénylő liláspiros rügyek láthatók. A nagylevelű hárs finoman illatos virágai sárgásfehérek, a nyár elején, már június első felében nyílnak, az elsőként virágzó hazai hársunk. A virágok többnyire 3 tagú, néha 2-7 tagú csüngő álernyőket alkotnak, a porzószálak hosszabbak, mint a szirmok. A fafaj kiváló méhlegelő. A hársméz intenzív illatú, gazdag flavonoidokban, emiatt kiválóan alkalmas a felső légúti betegségek, alvászavar enyhítésére, illetve görcsoldó hatása is van.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás