A világon hozzávetőlegesen 300 fajta mézről lehet tudni. Természetesen nem lehet mindet leírni egyetlen cikkben vagy akár egy cikksorozatban. A legjobb, ha mi magunk fedezzük fel a lakóhelyünkre jellemző mézeket, úgy, hogy a piacon felkeressük a helyi méhészeket, és kóstolót kérünk. De utazásaink során is kóstoljunk mézet, akárhová is vigyen utunk.

A mézben található összetevők sokféleségének és ezek változó arányának köszönhetően minden méznek megvan a maga személyisége. Akár ugyanaz a fajta méz is különbözhet évről évre, éppúgy ahogy a bornak is megvannak az apró árnyalatnyi különbségei. A méhészek a pörgetések előtt mindig izgatottan várják, hogy milyen lesz az adott évi méz íze.

A repceméz azokról a gyönyörűen sárgálló mezőkről származik, amelyek tavasszal élénkítik főként alföldi tájainkat
A repceméz azokról a gyönyörűen sárgálló mezőkről származik, amelyek tavasszal élénkítik főként alföldi tájainkat (Fotó: Pixabay)

A repceméz

A repceméz azokról a gyönyörűen sárgálló mezőkről származik, amelyek tavasszal élénkítik főként alföldi tájainkat. Legalább három ok miatt lett ez a magyarmezogazdasag.hu cikkírójának az egyik kedvenc méze.

A mézek közül viszonylag enyhén savas a hatása (3,5-4,2 ph). Ha gyomorpanaszaink vannak, ez a méz segíthet rajtunk.

Igazi tavaszi mézfajta, amelynek az íze hordozza az évszak frissességét, sokszínűségét. De a kristályos repceméz íze is nagyon különleges, marcipános.

Diszkrét, visszafogott ízének és krémes állagának köszönhetően a kávé, tea ízesítésére különösen alkalmas. Továbbá remek alapja a különböző krémeknek, csokirecepteknek. 

A tiszta repceméz kristályosan olyan fehér, mint a zsír, állaga pedig krémes. Az apró szemcsék alkalmasak más mézek beoltására, ha azokat krémesíteni szeretné a méhész.

Nagyon gyorsan kikristályosodik

A repceméz a pörgetés után nagyon gyorsan, 5-7 nap alatt kristályosodik ki.

Bár a repceméznek relatíve magas a glikémiás indexe a mézek között – GI 62-64 –, a finomított kristálycukornál (GI 65-66) valamivel még mindig alacsonyabb.

A vérünkben nem növekszik meg jobban a gyümölcscukor szintje, mint az akácméz fogyasztása után
A vérünkben nem növekszik meg jobban a gyümölcscukor szintje, mint az akácméz fogyasztása után (Fotó: Pixabay)

De egy fontos tanulmányból kiderült, hogy fogyasztása után a vérünkben nem növekszik meg jobban a gyümölcscukor szintje, mint az akácméz fogyasztása után, és a finomított cukorhoz képest igen kedvezőek az egyéb adatok is.

Peroxid- és non-peroxide-aktivitás tekintetében a közepes mézek közé tartozik. Vagyis a nedvesség hatására felszabaduló hidrogén-peroxid inkább közepes mértékű. A népi gyógyászatban gyomorfekélyekre, vesebántalmakra és a koleszterin csökkentésére ajánlják.

Az újságírón kívül persze számos további híve van a repceméznek. És akad olyan is, aki hivatásszerűen űzi a rajongást: az andomeheszet.

Megvetett, kirekesztett pária

Mint írják, a repceméz a mézfajták lesajnált prolija. A mézkülönlegességekre vadászók megvetett, kirekesztett páriája, mert nem elég barna, és nem elég folyékony. Ez a fogyasztói rasszizmus sajnos komoly előítéleteket generál a repcemézzel szemben, pedig aki hajlandó megismerkedni vele, annak egy életre örök barátja lehet.

A színe fehér, pedig ebben a klubban a minél sötétebb szín a menő, és tényleg nem folyik, gyorsan kristályosodó cukrai miatt, ami sokak számára különösen gyanússá teszi.

Mindkét tulajdonság a repceméz különleges összetételének köszönhető, ugyanis egyedül ebben a mézfajtában több a szőlőcukor aránya a gyümölcscukorénál. A szőlőcukor pedig 25 Celsius fok alatt hihetetlen gyorsasággal kristályosodik, a frissen pergetett aranybarna repceméz tíz nap alatt úgy beleköt a mézeshordóba, hogy szinte csákánnyal sem lehet kibányászni onnan.

Szerencsére az idő múlásával és némi munkával lazulnak ezek a kötések, és a repceméz kellemesen krémessé lágyítható. Nagy előnye a többi mézzel szemben, hogy nem csöpög, csurog össze-vissza, a gyerek sem maszatolja össze magát egy mézes kenyérrel, ha repceméz van rajta, a cukorkristályok pedig annyira apróak, hogy nem érezzük a szemcséket, ráadásul nincs az a svájci csokitöltelék ami ízben a nyomába érne.

A vérbe jutott szőlőcukrot a sejtek elégetik, miközben energia szabadul fel, amit mozgásra és testünk fűtésére használunk fel
A vérbe jutott szőlőcukrot a sejtek elégetik, miközben energia szabadul fel, amit mozgásra és testünk fűtésére használunk fel

Testünk üzemanyaga, a szőlőcukor

Élettani hatása a magas szőlőcukor-tartalom miatt jelentős. A szőlőcukor ugyanis testünk üzemanyaga. A vérbe jutott szőlőcukrot a sejtek elégetik, miközben energia szabadul fel, amit mozgásra és testünk fűtésére használunk fel.

A szervezetünkben lévő szőlőcukor csaknem felét mégsem az izmok, hanem az agyunk falja fel. Egy tíz kilogrammos gyermeknél ez az arány 80%. Kísérletek bizonyítják, hogy a repceméz magas szőlőcukortartalma serkenti a gondolkodást, javítja a memóriát, segíti az információk rögzülését, vagyis a tanulást.

Egy teáskanál repceméz nagyjából egy tablettányi szőlőcukrot tartalmaz. Nincs a repceméznél természetesebb, nyersebb méz, ásványianyag-tartalma alacsony, de bátran mondhatjuk, hogy egyéb beltartalma messze lekörözi a többi mézet, mivel a kiszerelés során egyáltalán nem kell melegíteni.

Semmilyen hőkezelést nem kap

A mézben lévő fehérjék, enzimek, aminosavak, vitaminok hő hatására ugyanis könnyen lebomlanak, a repceméz viszont semmilyen hőkezelést nem kap. Akinek a gyomra érzékeny a savasságra, annak a repceméz ajánlatos, mert enyhíti a gyomorsavtúltengés következményeit.

Teába, kávéba a legjobb választás semleges aromája miatt. Tökéletes édesítőszer süteményekbe is. Tabletták helyett, gyors energiaforrás, akár fizikai vagy szellemi munkát végzünk.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás