A mezőgazdasági termények ellenőrzésén túl, a piaci igényekre reagálva, az élelmiszeripari vizsgálatok is egyre inkább a fókuszba kerülnek a Mertcontrol Groupnál. Párkányi Gábor, ügyvezető, erről, no meg az aratás elkezdődése miatt az őszi kalászsokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatairól beszélt.

Az elmúlt hónapok időjárásában tapasztalható különbségek miatt nagyon nagy a kontraszt a Dunántúl és az Alföld növénytábláinak állapota között. Önök mit tapasztalnak?

Bár a Dél-Dunántúl jelentős viharkárokat szenvedett és néhol belvizek találhatók, a szakmai pályafutásom elején megtanultam, hogy nincs az a vihar és belvíz, ami annyi kárt tudna okozni, mint az aszály. A csapadékhiány miatt mára kijelenthető, hogy az Alföld déli részén a kalászosok termésátlaga fele lesz a szokásosnak. Vannak olyan területek, ahol többe kerülne a béraratás, mint a betakarított termény utáni várható árbevétel. Az Alföldön, sajnos, sem az őszi kalászosok, sem a tavaszi kultúrák sincsenek jó állapotban. Az aszályos területeken pedig a rovarkártevők és az aflatoxint termelő gombák a legyengült immunrendszerű növényeket eredményesen támadják.

A gyenge termésátlagokon kívül az árpa hektolitersúlyára hívnám még fel a figyelmet. Nálunk 53 volt a legalacsonyabb érték, de 50 alatti számokat is hallottam, bár a Dunántúlon 65-68 is előfordul. Az általunk mért tételek országos átlaga talán eléri majd a 62-t, de biztosan nem fogja elérni a tavalyi, egyébként kifejezetten magas értékeket. Akkor 70 feletti hektolitersúlyt is mértünk. A legtöbb szerződésben a 62-63-as szám szerepel, de a szintet el nem érő árut is átveszik, igaz, árcsökkentéssel. Egyébként a jelenség az egész régióra jellemző, Szerbiában, Horvátországban, Romániában, de Szlovákiában is alacsony az árpa hektólitersúlya. Azért ezt emelem ki, mert árpából már elegendő adat áll rendelkezésünkre. A búza és repce még a betakarítás elejénél tart. Utóbbi kapcsán az olajtartalomról lehetne beszélni. Jelen állás szerint nagy olajtartalmú, de kisebb mennyiségű repcetermés valószínűsíthető, de konkrétumokkal még nem tudok szolgálni.

Párkányi Gábor a Mertcontrol Group ügyvezetője

Mit tapasztalnak a Dél-Dunántúlon?

Itt a vihar okozta megdőlt növények okoznak problémát. Ha gyomos a kultúra, akkor pedig olyan párás meleg alakul ki a táblán, ami elősegíti a fuzárium típusú gombák elterjedését, erre érdemes figyelni.

Szurkolhatunk a dunántúliaknak, hogy az országos átlagot húzzák fel. Ott szép kukorica- és napraforgótáblákat is látni. Ha a július és az augusztus jól alakul, akkor országos szinten egy gyenge-közepes évet tudunk zárni a mennyiség tekintetében. Az esetleg kieső kukorica egy jó részét az ukrán importtal lehet majd fedezni.

Hogyan alakult idén az ukrán import?

Az ukrán import idén is eléri azt a szintet, hogy érdemes foglalkozni vele. Bár nem érkezik jelentős mennyiségű áru rövid idő alatt, ellenben március óta folyamatosan jön a kukorica, a napraforgó, és némi búza is érkezett. A tételek csak kis része marad az országban, a zöme tovább megy Nyugatra, de ha betárolásra kerülnek, vizsgáljuk, minősítjük ezeket, és importáruként belekerülni a statisztikánkba.

Minőség szempontjából van különbség az ukrán és a magyar árualap között?

Az alapvető különbség az, hogy Ukrajna, mivel nem része az EU-nak, ezért a növényvédőszer maradványokra, toxinhatárértékekre vagy a GMO-ra vonatkozó rendeletek náluk nem érvényesek. Ezeket a paramétereket viszont szűrni érdemes és kell is, ha az ukrán árut Magyarországon is fel akarjuk használni.

Nyilván ezeket a magyar áruk esetén is vizsgáljuk, de ott egyéb, olyan plusz paraméterek is képbe kerülnek, mint például a dioxin, a radioaktivitás. Tehát, más típusú kihívásokkal kell megküzdeni, mint az itthon előállított áru esetén. Nem rosszabb áru érkezik, hanem más, és ezért más szempontokból kell szűrni a minőséget.

A terményvizsgálatokon kívül, mit emelne ki még a Mertcontrol Csoport szolgáltatásaiból?

Az élelmiszeriparban tevékenykedőknek érdemes foglalkozni az élelmiszerrendelettel, ami az alkaloidok, a tropán-alkaloidok, az ergot alkaloidok határértékét szabályozza rendeleti szinten. Az alapanyagoknál javasolt szűrni az említett paraméterekre is. Jelenleg erre készülünk, a szükséges mérőműszerek és szakemberek már rendelkezésre állnak.

Gyakorlatilag már most el tudjuk végezni a megfelelő méréseket, de az akkreditáció megszerzése még folyamatban van.

Folyamatosan bővítünk és bővülünk, ami azt is jelenti, hogy jövőre egy új telephelyre kell költöznünk, mert a mostanit kinőttük.

A több mint 70 éves Mertcontrol az elmúlt 30 év legnagyobb volumenét tudja produkálni. Legújabb tagja a Mertcontol-LVA Élelmiszervizsgáló Kft. a Mertcontrol Group és Európa egyik legnagyobb szakértelemmel rendelkező, független élelmiszervizsgáló intézete, az ausztriai székhelyű LVA GmbH által alapított vegyesvállalataként közösen kínálja szolgáltatásait az élelmiszergyártók, forgalmazók részére. Az élelmiszer vizsgálatokon túl rendszertanúsításokkal is foglalkozunk, nemcsak a mezőgazdasági terményekre koncentrálunk, folyamatosan igazodunk a piac igényeihez., egy komplex szolgáltatási portfólió kezd kialakulni.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás