A nyári aszály miatt, főként a Dunától keletre a szokásos mézmennyiség felét tudták a méhészek előállítani - mondta az MTI-nek a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke. Haász Ferenc szerint repce- és akácméz "még csak-csak lett", de az olajretek, a hárs és a Békés megyében a leginkább jellemző napraforgó az aszály miatt szinte semmi mézet nem adott. Ezért vegyes mézet sem sikerült itt előállítani. Békés megyében jelenleg 1200 méhész és mintegy 65-70 ezer méhcsalád van.

Aki nem vándoroltatja a méheket, méhcsaládonként jellemzően 35-40 kilogramm mézet tud pergetni; aki utaztat, az 65-70 kilogrammot. Idén ennek körülbelül a felét sikerült elérni. Főként az a méhész járt rosszul, aki nem vándorolt - közölte a szakember. Haász Ferenc elmondta, hogy tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az október végi állapot szerint több hete nincs felvásárlás a nagybani piacon. Ennek okát egyrészt az Ukrajnából vámmentesen, nagy mennyiségben az Európai Unióba érkezett mézben látja, ami túlkínálatot okozott. Másrészt a felvásárlók is óvatosabbak, nem mernek nagy mennyiséget beszerezni a jelenlegi helyzetben egyre inkább luxuscikknek számító termékből - fogalmazott.

Az aszály miatt idén feleannyi mézet tudtak termelni a Tiszántúlon, mint egy átlagos évben
Az aszály miatt idén feleannyi mézet tudtak termelni a Tiszántúlon, mint egy átlagos évben

A méz hordóban hosszú ideig eltartható, viszont bekristályosodik, az egyre növekvő gázárak miatt pedig túl drágává válhat az, hogy melegítéssel ismét folyóssá tegyék. "Egy kamionnyi méz esetén ez több millió forint nagyságrendű plusz költség lehet" - közölte az egyesület elnöke.

Megédesítheti a helyzetet a Karácsony

A közeledő karácsonyi időszak szerinte legfeljebb a piaci és a háztáji értékesítést pezsdítheti fel, ám az a forgalom mindössze 25 százalékát teszi ki. A nagybani piacokon a mézminősítéssel már el kellett volna indulnia a folyamatnak, de ennek nincs semmi jele - mondta október végén. Mézhiányra a szakember ugyanakkor nem számít, mint mondta, az "ország idén kétarcúvá vált", a Dunántúlon jó évet zárnak a méhészek.

A drágulás hatásai

Az energiaárak emelkedése a méhészeknél a szállítási, utaztatási költségben jelentkezik; illetve a nyersanyagárak - főként a cukor - drágulása a méhek őszi etetését, az élelempótlás költségét emelheti meg. Ez a hatás jövőre jelentkezik majd, ahogyan azt is akkor látják, ha a nem megfelelő tápanyagpótlás miatt elpusztulnak a méhek - közölte Haász Ferenc.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás