Tájékoztatót közölt az aszály miatti ökológiai jelentőségű másodvetésekhez és egyes növénytermesztési termeléshez kötött támogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentési lehetőségről az Agrárminisztérium. A tárca közleménye szerint minden támogatási jogcímnél megteremti és bemutatja azokat - az uniós támogatási rendszer kötöttségei között alkalmazható - lehetőségeket, amelyekkel az idei, rendkívüli aszályhelyzet miatt a különböző kötelezettségeik és vállalásaik ellehetetlenülése esetén élhetnek az agrártámogatási rendszer keretében a gazdálkodók.

A zöldítéshez kapcsolódó kötelezettség az ökológiai jelentőségű másodvetés létrehozása. A másodvetésnek a szabályok szerint a vetéstől számított 60 napon keresztül a területen kell lennie és október 1-ig el kell vetni. Elsősorban azoknak a gazdálkodóknak veszélyeztetett az ökológiai jelentőségű másodvetése az idei évben, akik a másodvetés után, még idén ősszel szeretnék elvetni a következő évi főnövényüket - valamilyen őszi kalászost – hiszen a jelenleg uralkodó aszályos időjárási- és talajviszonyok mellett a legtöbb területen értelmetlen elvégezni ezt a munkát - írta az Agrárminisztérium.

Az ilyen szépen zöldellő táblákból volt túl kevés az idén a szélsőséges szárazság következtében, ezért aszály miatti vis maior bejelentést tehetnek a gazdák - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőtúr, 2020
Az ilyen szépen zöldellő táblákból volt túl kevés az idén a szélsőséges szárazság következtében, ezért aszály miatti vis maior bejelentést tehetnek a gazdák - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőtúr, 2020

Annak a gazdálkodónak, aki őszi vetésű gabonafélével tervez, legkésőbb augusztus közepén el kellene vetnie a zöldtrágya- vagy takarónövényt annak érdekében, hogy az még a következő főnövény vetése előtt legalább 60 napig a területen maradjon.

Szabályok és lehetőségek

Ezért az Agrárminisztérium felhívta azon gazdálkodók figyelmét, akik már 2022. június 9-ig jelezték szándékukat az ökológiai jelentőségű másodvetésre, hogy elektronikus úton lehetőségük van vis maior kérelmet benyújtani, melynek pontos módjáról a tájékoztató anyag végén olvashatnak. Akik nem jelentették be az egységes kérelemben, hogy terveznek ökológiai jelentőségű másodvetést, azok ettől a lehetőségtől elestek. Változatlan ugyanis az a követelmény 2015 óta, miszerint a másodvetés tervezéssel kapcsolatos adatokat előre be kell jelenteni. Ellenkező esetben a Magyar Államkincstár nem tudná megállapítani a kérelem alapján, hogy tárgyévben az ügyfél várhatóan meg felel-e majd a zöldítés előírásainak. Amennyiben a kormányhivatal leigazolja az aszálykár bekövetkeztét a gazdálkodó számára, továbbá a vetés elmaradása és a káresemény között ok-okozati összefüggést is meg lehet állapítani, a Magyar Államkincstár megvalósultként elfogadja a termelő által eredetileg tervezett ökológiai fókuszterület elemet (közkeletű rövidítéssel EFA-elemet). 

Fehérjenövények és rizs

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a termeléshez kötött támogatásban részesülő szemes és szálas fehérjenövény, valamint a rizs termesztését is. Amennyiben az aszályhelyzet veszélyezteti az e kultúrák esetében jogszabályban előírt elvárt hozamot (szemes fehérjenövények) és a beállottsági feltétel (több éves szálas fehérjenövények) elérését, ott a gazdálkodónak lehetősége van a vis maior bejelentés lehetőségével élnie.

A szemes fehérjenövényeknél a szója, a lóbab és az édescsillagfürt termesztése esetén 1 tonna/hektár, a szárazborsó, a csicseriborsó, a takarmányborsó és a mezei borsó termesztésénél 2 tonna/hektár, míg a rizsnél 2,5 tonna/hektár minimális hozamot kell igazoltan elérni.

A több éves művelésre alkalmas szálas fehérjenövény termesztési támogatására jogosult kultúrák esetében a támogatási kérelemben bejelentett tábla legalább 80%-án összefüggő állományra vonatkozó feltétel teljesítése az elvárás.

Hozamok és beállítottság, elvárható gondossággal kiegészülve

A termeléshez kötött támogatásoknál az elvárt hozam és a beállottsági feltétel szempontjából vis maior eseménynek tekinthető az aszály, amennyiben igazoltan bekövetkezett és az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani. A vis maior események bejelentésére az egységes kérelem elektronikus kitöltő felületén (https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/) van lehetőség. A bejelentése előtt érdemes a Magyar Államkincstár által közzétett, az adatváltozás technikai folyamatát leíró tájékoztatót is áttanulmányozni.

Falugazdász és AM segítség a gazdáknak

Az a gazdálkodó, aki a NAK közreműködésével adta be az idei egységes kérelmét, forduljon a falugazdászához - kérik. Az Agrárminisztérium minden támogatási jogcím esetében megteremti és bemutatja azokat - az uniós támogatási rendszer kötöttségei között alkalmazható - lehetőségeket, amelyekkel az idei, rendkívüli aszályhelyzet miatt a különböző kötelezettségeik és vállalásaik ellehetetlenülése esetén élhetnek az agrártámogatási rendszer keretében a gazdálkodók - írta az Agrárminisztérium Sajtóiroda közleménye.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás