A 67 éves Menachem Friedman erdélyi származású szüleinek nyomdokain haladva ízletes őszibarackot és nektarint termel a Golán-fennsíkon. Hét gyermeke közül négy – a szokásos trendtől eltérően – folytatja a családi tradíciót. A 42 éves Sárjá, a 40 éves Jiszráel, a 35 éves Ido és a 29 éves Náchson elmondása szerint tudatos választás eredményeként dolgozik a mezőgazdaságban. “Ez az, ahol lenni szeretnénk. Mindannyian beletesszük a magunk újítását és fiatalos szellemiségét ebbe a viszonylag régi vágású világba, ahol rengeteg lehetőség nyílik az előrelépésre”. A ritkítás automatizálása a cél.

Az okosmegoldások már a mezőgazdaságban is hódítanak - írta az israel21c oldal cikkére hivatkozva a Zsido.com portál anyaga. A gyümölcstermesztő gazda gyermekei közül Sárjá régészetből doktorál, Jiszráel és Ido mérnök, Náchson pedig közgazdaságtanból rendelkezik mester fokozattal. Utóbbi az apjával együtt start-up vállalkozást indított, hogy megoldást találjon a világszerte problémát jelentő munkaerőhiányra. Módszerük segítségével automatizálható lesz a fák ritkításának drága és sok munkát igénylő feladata.

A ládán Menachem Friedman ül, mögötte a négy fia - Fotó: Michael Giladi
A ládán Menachem Friedman ül, mögötte a négy fia - Fotó: Michael Giladi

Ezt szeretnék elérni a ritkítás automatizálásával

Reményeik szerint a ritkítás automatizálásának metódusa kifizetődő lesz a mezőgazdaságban dolgozók számára és hozzásegít a várható élelmiszerhiány leküzdéséhez is. Úgy tűnik, módszerük jelentős támogatást kaphat az Erec Nosevet nevű szervezettől, mely a Hásomer Háchádásból vált ki. Utóbbit 2007-ben alapította Joel Silbermann azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági jellegű bűnözésnek elejét vegye. A Hásomer Háchádás önkéntesei ma 1400 gazdaság őrzésében vállalnak szerepet.

Hatékony hidropónia

Az 54 éves Lior Hessel szintén az innováció útját járja, ám más eszközökkel. Ő volt az, aki 1999-ben elsőként alkalmazta Izraelben a hidropóniás termelési módszert. A haifai Technionnal közösen indított vállalkozása rendkívüli sikereket ért el, és ma világszerte számtalan hidropóniás farmot menedzsel. Hessel egy másik vállalkozása a műtrágyagyártás környezetkímélőbbé tételére irányul, mivel a ma széles körben használt vegyi vagy organikus trágyák egyaránt számtalan hátrányt és veszélyt hordoznak magukban. 

Ezért harmadik lehetőséget kerestek, hogy segítségével minőségi alapanyagot állíthassanak elő megfizethető áron. Az általa alapított AlgaeNite a levegő nitrogénjét alakítja baktériumok és algák segítségével műtrágyává. Mindehhez kizárólag napenergiára van szükség, vagyis a folyamat teljes mértékben organikus, fenntartható és nincs szénkibocsátása. A felhasznált alga igen különleges: „korábban még soha senkinek nem sikerült tenyésztenie ezeket” – mondta Hessel.

Lior Hessel cianobaktérium tenyésztés közben - Fotó: AlgaeNite
Lior Hessel cianobaktérium tenyésztés közben - Fotó: AlgaeNite

„Mi az organikus műtrágyára összpontosítunk, de felhasználható növényi alapanyagú fehérje-alternatívaként, állatok ellátására, kozmetikai és bioplasztikai célokra. A mezőgazdaság új korszaka kezdődhet – és innen, Izraelből indul el.”

Más cégek talajvédelemmel, robotok által működtetett üvegházzal, a molyok elleni hosszú távú védelemmel vagy az extrém körülmények (nagyon magas sótartalmú víz vagy szélsőséges forróság) között való termeléssel foglalkozik és pályázik a fent említett Erec Nosevet támogatására. „Nem az a célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk a San Franciscóba való költözésre, hanem az, hogy munkahelyeket és élelmiszerbiztonságot teremtsünk Izraelben, megerősítve az egész ökoszisztémát. Igyekszünk motiválni a fiatalokat arra, hogy kapcsolódjanak a földhöz és a mezőgazdaságban valódi és fenntartható gazdasági potenciált lássanak” - fogalmazott.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás