Az AGRO.bio Hungary Kft. Nyitott Kapuk Napján, 2023. november 9-én a Kukorica Kör Egyesület tagjai és az Egyesület "Kukoricázz Velünk!" termelési versenyében részt vevő gazdái számára lehetőség nyílt arra, hogy belelássanak az alga- és a baktériumkészítmények gyártásának rejtelmeibe és hasznos előadásokat hallgassanak meg. Az Egyesület tagjaként, a Magro.hu is részt vett az eseményen.

Az Albitech Biotechnológiai Kft. fiatal és dinamikusan fejlődő csapata 2007 óta foglalkozik mikroalgákkal kapcsolatos K+F tevékenységekkel, illetve a mikroalga alapú termékek mezőgazdasági hasznosításának kérdéskörével, azóta gyártanak termékeket az AGRO.bio Hungary Kft. számára.

Futó Máté és Futó Péter laborvezetők az Algafix® és az AlgaTer gyártásába engedtek betekintést.

https://www.youtube.com/shorts/HM5WaJePblY

Előbbi egy termésnövelő biostimulátor, amit a növénytermesztésben leggyakrabban élőalgás lombtrágyaként, növénykondicionálóként használnak, azonban az utóbbi évtizedben növekszik az érdeklődés antimikrobiális és antifungális valamint növényi növekedést szabályozó (Plant Growth Regulator-PGR) anyagaik iránt is. A kutatások szerint a gyártott, balatoni izolátumból származó Scenedesmus mikroalga faj tenyészetei növényi hormonokhoz hasonló hormonszerű hatást mutatnak.

Az AlgaTer nagy molekulatömegű anyagot (ún. EPS-t) termel, amely óvja a talajt a kiszáradástól és táplálja a talajban élő mikroorganizmusokat, egyúttal védi a növényvédőszerek és a műtrágyák káros hatásaitól. Az összetapadó talajmorzsák pedig javítják a talaj szerkezetét, víz-, hő- és levegőgazdálkodását, termékenységét.

A nagy tömegű algafonal és az EPS (exopoliszacharid) együttesen jelentősen javítja a talajok vízháztartását, vízmegtartó képességét. A talajmorzsák kötődése erősebb lesz, ezért a talajok kevésbé lesznek kitéve az eróziónak és a deflációnak.

A talaj termékenységének, szerkezetének, víz- és levegőgazdálkodásának javulását a kultúrnövények magasabb terméssel, jobb minőséggel és nagyobb jövedelmezőséggel hálálják meg.

https://www.youtube.com/watch?v=j8-Hn9Oyv24

Az algatörzsek szelektálását és fenntartását klasszikus mikrobiológia módszerekkel végzik, nagy hangsúlyt fektetve az ellenőrzött algasejtvonalak megőrzésére és az ezekből készült tenyészetek zárt rendszerű steril fotofermentációs előállítására.

Bódai Viktória a Fermentia Kft. K+F vezetője - Fotó: Magro.hu

A Fermentia Kft. 2007 óta gyárt talajbaktérium-készítményeket az AGRO.bio Hungary Kft. részére. Bódai Viktória K+F vezető és Czobor Ádám projektvezető a BactoFil® talajoltó készítmények gyártásának hátterét mutatta be.

A talajoltás során a gyökérzónába kijuttatott talajbaktériumok megtelepednek a gyökéren és annak környezetében, amely mind a növénynek, mind a baktériumnak előnyös. Rengeteg jótékony hatása van a talajoltásnak, hiszen számos ponton segíti a kultúrnövények életfolyamatait. A talajszerkezetben már 2-3 év után egyértelmű javulást láthatunk. Gyorsabban bomlanak le a növény- és szármaradványok, a talajművelés során kevesebb üzemanyagot kell felhasználni, csökkennek a szélsőséges időjárás okozta károk, javul a talaj vízmegtartó képessége és a növény termésmennyisége is.

Emellett biokontroll hatása is megfigyelhető, hiszen egyrészt a talajbaktériumok lebontják a kórokozók tápanyagforrását jelentő gyökér- és szármaradványokat, másrészt megkötik a Fe3+ ionokat, ezzel gátolva azok szaporodását. Ezen kívül a növények egyszerűbben vesznek fel és kötik meg a tápanyagokat, így például a nitrogént, foszfort, káliumot és a vizet is. A talajbaktériumok a kijuttatott műtrágyák hasznosulását is támogatják.

A Kukorica Kör Egyesület tagjai - Fotó: Kristóf Imre (Agrárágazat)

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás