A kukorica betakarítása után még nagy érték marad a tarlón, hiszen a szár- és gyökérmaradványok legalább 100 kg nitrogént, 40 kg foszfort és 120 kg káliumot tartalmaznak hektáronként.

Ez műtrágyaértéken számolva is tekintélyes összeg és a nem kis különbség pedig az, hogy a lebomló növénymaradványokból sokkal jobban fel tudja venni a következő kultúra a tápanyagot, mint ha ugyanekkora mennyiséget műtrágya formájában juttattunk volna ki. Azok egy része ugyanis lekötődik, lemosódik vagy a nitrogén esetében visszakerül a légtérbe. A 3 makroelem mellett a tarlómaradványban lévő mikroelemek is nagy szerepet kapnak, hiszen a következő kultúrának bizonyosan szüksége lesz a kukorica növény-maradványaiban lévő mezo- és mikroelemekre is. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a szántóföldeken a szerves trágya kijuttatás nagymértékben csökkent és a mikroelem-utánpótlás műtrágyákkal nem minden esetben megoldott.

A talajba forgatott kukoricamaradványok idővel természetesen lebomlanak. Nagy jelentősége van viszont az időtényezőnek. Nem mindegy ugyanis, hogy a növénymaradványokban lévő tápanyagok már a következő kultúra számára felvehetőek vagy csak évek múltán válnak azzá.

Mit nyerhet a kukoricatarló Cell-es kezelésével:

A Cell-ben lévő cellulózbontó mikroorganizmusok rövid idő alatt lebontják a növénymaradványokat ezáltal a bennük lévő tápanyag már a következő kultúra számára felvehetővé válik. Ez nem kevesebb, mint 100 kg/ha nitrogén, a 40 kg/ha foszfor és 120 kg/ha kálium. Emellett az elbomlott kukorica kimondottan jó hatással van a talajszerkezetre, különösen olyan területeken, ahol régóta nem került sor szerves trágya kijuttatására.

Mit spórolhat a kukoricatarló Cell-es kezelésével:

Műtrágyát

Ami a mérleg egyik serpenyőjében a nyereség, az a másikban egyúttal spórolás is, hiszen a fent említett tápanyagmennyiséget le lehet vonni a kijuttatásra javasolt műtrágyaadagokból, vagyis aki Cell-lel kezeli a kukorica tarlót, az jelentős összeget spórolhat a következő kultúrának szánt műtrágya költségen.

Növényvédő szert

A kukoricán számos kórokozó gomba szaporodik, amelyek a talajba kerülve áttelelnek és kedvezőtlenül hatnak a következő kultúrára. A Cell-kezelés gyorsan felszámolja ezeknek a kórokozóknak az életterét és a hasznos mikroorganizmusok nagymértékben csökkentik a káros – toxint termelő – gombák túlélését, szaporodást. Egy szóval, a Cell-kezelés hatására a legtöbb esetben jóval kisebb fertőzési nyomással kell szembenézni a következő veteménynek. Ezáltal egészségesebb növényeket kapunk és a növényvédelmi költségeken is lehet spórolni, a kultúrától, az érzékenységétől és az időjárástól függően.

Gázolajat

Közismert dolog, hogy a talajba forgatott és még el nem bomlott kukoricaszár nagyon jelentősen megnöveli a talajmunkák során a felhasznált üzemanyag mennyiségét. Ennek az az oka, hogy a kukoricaszár alsó részében a cellulóz között lignin is van, ez a lignocellulóz, amely nehezen bomló és igen kemény anyag. Ahogy halad a talajmunkagép eleme a talajban és találkozik egy ilyen kemény szárdarabbal, az igen nehezen törik, vagy fordul el és nagy ellenállást fejt ki, ami miatt az erőgépnek sok felesleges energiát kell kifejteni. A Cell-kezelés hatására már tavaszra ezek a szármaradványok morzsalékos állapotba kerülnek és alig nehezítik a talajmunkát. Sok éven keresztül folytatott vizsgálatok szerint a Cell-kezelés az adott talajtípustól és a munkagéptől függően, akár 25-30%-kal csökkentheti az üzemanyag felhasználást.

Végezetül: A Cell használata is 2 pontot jelent az AÖP programban. Ez szintén jelentős támogatás.

Az AGRO.bio Hungary Kft. szaktanácsadói mindenkor készséggel állnak rendelkezésre.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás