A Kukorica Kör Egyesület szakmai fórummal egybekötött 2023-as évi, Kukoricázz Velünk! Termelési versenyének díjátadó ünnepségét 2024. január 16-án tartották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Kampuszán. Két kategóriában, öntözés nélküli és öntözött kategóriában díjazták a verseny résztvevőit.

A Kukorica Kör Egyesület tavalyi évben hirdetett Termelési versenyére 21 gazdálkodó nevezett be, hogy megmérettessék szakmai tudásukat a hazai termelők körében. A gazdák az ország különböző pontjáról, összesen 12 megyéből neveztek be a versenybe, különböző talajadottságokkal, időjárási viszonyokkal rendelkező területekről. A verseny célja az volt, hogy a különböző gazdálkodási gyakorlatokat összevetve, több termelési adatot kielemezve kiderüljön, hogy melyik gazdálkodó tudja a legtöbb nyereséget realizálni a területén. A verseny hazánkban unikális, formabontó, hiszen nem csak a betakarított termés mennyisége kerül mérlegre benne, hanem a gazdálkodás számos tényezője. A 2023 termelési évben lezajlott versenybe a gazdák meghívásos alapon vehettek részt, de az idei, 2024-es termelési versenyre már nyitott a lehetőség minden, a saját gazdálkodását megmérettetni kívánó gazdának is.

Az Egyesület a Termelési Verseny díjátadó ceremóniáját egy szakmai programmal kötötte egybe, így a résztvevők az agráriumot jelenleg érintő kérdésekbe is betekintést kaptak.

Az eseményt az Egyesület vezetője, Daoda Zoltán köszöntője és évértékelője nyitotta, melyben a szakember összegezte a Kukorica Kör Egyesület tavalyi működését, kiemelten beszélt a 2023-ban már élesben, meghívásos alapon zajlott Termelési Versenyről. A vezető elmondta, hogy a teljesen egyedül álló szakmai megmérettetést a megkeresett gazdák nagy nyitottsággal, versenyszellemben fogadták. „Napjainkra már minden fórumon erről hallani, hogy nem az számít, hogy mekkora a terméshozam, hanem mekkora és fenntartható-e a hektáronkénti elért nyereség, profit. A versenyünk segít a gazdáknak a szemléletváltás lépéseit megtenni és a kukoricát követően a többi szántóföldi kultúránál is a hasonló gondolkodást megalapozni”- tette hozzá Daoda Zoltán. Ezek kukoricáznak velünk! címmel tartott előadást Fórián Zoltán, vezető agrárszakértő (Erste Bank Agrár Kompetencia Központ), aki kiemelte, hogy a magyar mezőgazdaságban korszakos változások zajlanak, és az újjászületés bizony fájdalmakkal jár, ami jól látható a kukoricaterület 30 százalékos csökkenésében ugyanúgy, mint a lassan véglegesülő tavalyi pénzügyi mérlegek alakulásában. Hozzátette, vannak szép számmal, akik 2023-ban is keresnek a kukoricán, kis és nagyüzemben egyaránt. A kukorica a legkézzelfoghatóbban bizonyítja, mennyi beidegződéssel kell szakítanunk.  „Az általános megközelítéssel ellentétben, amikor egy hozamszinthez kötik a nyereségpontot, én úgy vélem, hogy a költségek optimalizálása hozta nekik a jövedelmet. Ez nem kispórolást, hanem a talaj ismeretét, és okszerű költést jelent”- tette hozzá a szakember.

Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító Mezőgazdasági Üzleti igazgatója szerint 2023ban jó évet zártak a mezőgazdasággal foglalkozó biztosítók. A károk lokálisak, olyan kockázatok jelentek meg, melyek korábban nem voltak jellemzőek, például a felhőszakadás és megnőtt a vihar szerepe. Ennek ellenére valamint a 2022-es év veszteségeinek ellenére a gazdák nem kötöttek több biztosítást a 2023-as szezonra, a hazai termőterület fele nem rendelkezik biztosítással. Európában ez nagyon alacsony arány, jelentősen le vagyunk maradva ezen a területen, pedig a biztosítás költsége a legalacsonyabb költség a növénytermesztésben.

A beszédeket követően az esemény legizgalmasabb része következett, a díjátadó ceremónia. A 21 gazdálkodó közül összesen 6 versenyzőt jutalmazott az Egyesület zsűrije, a díjakat Daoda Zoltán adta át.

Öntözés nélküli kategória nyertese György Gergő Dániel, míg második helyezett György Dániel lett, a harmadik helyet pedig Csepregi Attila kapta.

Az öntözött kategória nyertese ifj. Borbély István, második helyen végzett Dusnoki Csaba, míg harmadik lett Bakó Norbert.

A hat díjazott az OTP Bank különdíjában is részesült.

Emellett a versenyzők további különdíjban is részesültek: A Huminisz Kft. jóvoltából három termelő, Bakó Norbert, ifj. Borbély István és Csepregi Attila nyerte el a Huminisz vadonatúj növénykondicionálójából összeállított csomagot. Az Egyesület másik tagja, a Magro.hu pedig a 2023-as versenyben részt vevők számára 3 hónapos Prémium előfizetést ajánlott fel, amit a Magro.hu piactéren tudnak majd felhasználni.

Az Egyesület az idei évben is meghirdeti Termelési versenyét, melyre 2024. április 1-ig lehet jelentkezni az info@kukoricakor.hu e-mail címen.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás